Női kézi NB I: Szarková marad, Gubiková távozik

Vágólapra másolva!
2019.04.02. 12:58
null
Simona Szarková jövőre is Mosonmagyaróváron játszik (Fotó: mkcse.hu)
Alakul a Mosonmagyaróvári KC következő idénybeli kerete, hiszen több meghatározó játékossal is megegyezett már a folytatásról az NB I-es kézilabdaklub vezetése.

 

 

A csapat Horváth Bernadett és Tilinger Tamara után a szlovák válogatott Simona Szarkovával is megállapodott.

„Remekül érzem magam a városban és a klubnál, és abban is biztos vagyok, hogy a következő szezonban még erősebb lesz a csapat. Rengeteg nemzetközi mérkőzés van a hátam mögött, de ilyen fantasztikus szurkolótáborral, mint a mosonmagyaróvári, még nem találkoztam. Tisztában vagyok vele, vezetőink elvárása velem szemben az, hogy az egyik vezéregyénisége legyek a csapatnak, de ez így van rendjén. Remek csapattársaim vannak, én pedig maximalista vagyok, folyamatosan fejlődni akarok, és persze minél többször nyerni ebben a csodálatos környezetben” – idézte a játékost a klub hivatalos honlapja.

Szarkovával ellentétben az MKC másik szlovák válogatottja, Lucia Gubiková nem marad, távozik. A kapust a közelmúltban megműtötték, várhatóan hosszú hónapokig nem léphet pályára, így a klub közös megegyezéssel felbontotta a szerződését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik