Férfi kézi: Bízunk benne, hogy a végső sorrend a pályán dől el – Skaliczki

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2018.05.02. 15:22
Vác két kézilabdacsapata közül Skaliczki László férfigárdájára fontos feladat vár a hét végén. Az NB I-ben maradásért a már kiesett Orosházát kell legyőznie, de még így is mások kezében marad a sorsa.

A gyakorlott rejtvényfejtők is gondolkodóba esnek a kérdésen, hogy – Budapesten kívül – melyik városunknak van első osztályú női és férfi kézilabdacsapata? A megoldás Vác. Hogy ez a helyzet így marad-e a K&H Ligában, az a férfibajnokság utolsó fordulójában dől el.

A váciak az első pontjukat csak november elején szerezték meg, és a hátralévő őszi mérkőzéseken is halványan szerepeltek, ezért a klub vezetősége úgy döntött, hogy januárban edzőt cserél. Korábban is híres, sikeres trénerek ültek az együttes kispadján (Laurencz László, Csík János, Zsiga Gyula), így nem volt meglepő, hogy a nehéz helyzetben Skaliczki László (63) lett a befutó.

A férfiválogatottat hét éven át irányító, olimpiai 4., valamint világbajnoki 6. helyet szerző mester klubcsapataival is maradandót alkotott. A Szegeddel és a Dunaferrel egyaránt megtörte a Veszprém hazai aranysorozatát, de a szurkolók Békéscsabán, Tiszavasváriban és Komlón is skandálják a nevét.

A matematika-fizika-testnevelés szakos tanár hamar kiszámolta, hogy a Vácnak a bennmaradáshoz az addig gyűjtött 6 pont mellé, a hátralévő 11 fordulóban még legalább 10-et kell szereznie. Ez nem látszott egyszerű feladatnak, mert a gárda klasszis kapusa, a szlovák válogatott Teodor Paul francia klubba szerződött, s az ellenfelek között ott szerepelt a BL-induló Veszprém és a Szeged is.

A szinte reménytelennek látszó helyzetben a kiesés elől menekülő Vác parázs csatákat vívott. Az utóbbi 10 találkozójából öt(!) végződött egygólos különbséggel, kettőn (Tatabánya, Cegléd) döntetlent ért el. Az utóbbi két meccsen (Tatabánya hazai, Csurgó idegenben) szerzett 3 pont kapcsán néhányan kétségbe vonták az ellenfelek motivációjának erősségét. Erre Skaliczki tömören reagált.

„Mi valamennyi mérkőzésünkre alaposan felkészültünk – mondta –, és az utolsó leheletünkig küzdöttünk. Mivel minden találkozó videofelvétele bármikor megnézhető a szövetség honlapján, bárki objektív véleményt formálhat a történtekről.

A váciak, valamint az FTC és a Gyöngyös sorsa az utolsó fordulóban dől el. A Vác a már kiesett Orosházát fogadja, míg a tabellán előtte álló Ferencváros az ugyancsak „veszélyzónában” levő Gyöngyöshöz látogat.

A képlet az egymás elleni eredmények miatt roppant egyszerű: ha a Vác nyer, a sorsa akkor is a másik két csapat kezében marad.

A Gyöngyös–FTC csata vesztese kiesik, de döntetlennél mindkettő bent marad – és kiesik a Vác

A kialakult igen kényes helyzetről így vélekedett a sok nagy csatát és csodát megélt, kellően bölcs Skaliczki László: „Mi tesszük a dolgunkat, és bízunk benne, hogy a végső sorrend a pályán dől el.”

FÉRFI KÉZILABDA NB I
26. (UTOLSÓ) FORDULÓ, A SZOMBATI PROGRAM
18.00:
Balatonfüredi KSE–Ceglédi KKSE
18.00: Váci KSE–Orosházi FKSE
18.00: Sport36-Komló–CYEB Budakalász
18.00: B.Braun Gyöngyös–Ferencvárosi TC

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Telekom Veszprém 24 23 1 844–524 +320 46
2. Mol-Pick Szeged 25 21 2 2 827–606 +221 44
3. Grundfos Tatabánya KC 25 20 2 3 697–594 +103 42
4. Balatonfüredi KSE 24 19 5 658–601 +57 38
5. CYEB Budakalász 25 10 4 11 704–729 –25 24
6. Sport36-Komló 25 11 2 12 605–639 –34 24
7. Csurgói KK 25 10 3 12 658–692 –34 23
8. Dabas KC VSE 25 9 2 14 611–696 –85 20
9. Eger Eszterházy SZSE 25 9 1 15 588–647 –59 19
10. Ceglédi KKSE 25 6 5 14 566–634 –68 17
11. B.Braun Gyöngyös 25 6 4 15 612–690 –78 16
12. FTC 25 7 1 17 621–721 –100 15
13. Váci KSE 25 5 4 16 620–707 –87 14
14. Orosházi FKSE 25 2 2 21 581–712 –131 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik