Női kézi: Zácsik kiesése olyan volt, mint egy mélyütés – Elek

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2016.12.23. 09:09
null
Szeptember közepén újra kellett tervezni a Fradit (Fotó: Veres Viktor)
Jól kezelte a szezon elején kialakult nehéz helyzetet a Ferencváros női kézilabdacsapata, amelynek szeptemberben szinte újra kellett kezdenie a felkészülést. Elek Gábor edző azt is tudja, hogy van, amit a Fradi-szív sem tud kompenzálni.



– Nehéz őszön van túl a Fradi. Milyen volt ahhoz képest, amit várt?
– Úgy sakkoztunk, hogy a nagy feladatokat már az elején letudjuk a bajnokságban, így tehermentesítjük magunkat a Bajnokok Ligájára, de szeptember második hetében a kiesők miatt el kellett kezdeni új csapatot építeni és új felfogást kialakítani – mondta Elek Gábor, a Ferencváros női kézilabdázóinak edzője. – Rá is ment erre az első két rangadó a Győrrel és az Érddel, az utóbbi elleni mérkőzés előtt ráadásul megsérült Kovacsics Anikó és Monori Orsolya, Zácsik Szandra pedig már túl volt a műtéten. Nerea Pena sem valami jó állapotban érkezett vissza az olimpiáról, de nem sírtuk tele a világot, és most sem akarunk erre hivatkozni. Tény, hogy a Győrt senki sem tudja megszorítani, a norvég Nora Mörk érkezésével borzasztó erőssé vált, az Érd ellen pedig kicsúcsosodtak a problémák és elfogytunk a második félidőre.

– Mikor érezte először, hogy ebben a szezonban baj lehet?
– Szeptember közepén, Zácsik Szandra kiesésénél. Olyan volt, mint egy mélyütés. Az egyetlen klasszikus átlövő játékosunk, akire a nyári felkészülés alatt elég sok mindent építettem. Későn derült ki, mi a baja, és döntenünk kellett, hogy megoperálják-e. A régebbi műtétek miatt csavarok vannak a vállában, amelyek zavarják az MRI-vizsgálatot, szétverik a képet, így azt kellett kitalálnunk, gyógytornáztassuk-e vagy belenézzenek-e. Szerencsére az utóbbi mellett döntöttünk, mert kiderült, hogy a bicepsze nagy része le volt szakadva a felkarcsontról, amivel aztán szépen elgyógytornázhatott volna időtlen időkig. De túl vagyunk rajta, lassan elkezdi a labdás edzéseket, már napi kilencven percet tréningezik, szerintem a fizikai lemaradása nem lesz akkora, mint egy ilyen műtét után szokott.

– Tudja már, mikor számíthat rá a pályán?
– Megvan az esély, hogy teljesen rendbe jön, ám nem vagyok sem orvos, sem jós, hogy ezt megállapítsam. A többiek viszont jól viselték a kiesését, a hozzáállásukkal nagyon elégedett vagyok.

– Hogy megy a csapatépítés? Milyenek az új játékosok?
– Faluvégi Dorottya beépítése jól halad, Monori Orsolyáé is jól indult, de nála közbejöttek kisebb-nagyobb gondok. Azt mindenkinek meg kell értenie, hogy ha egy fiatal nem tud edzeni, akkor nem tud játszani sem, szemben mondjuk a tapasztaltabb játékossal, aki kevesebb gyakorlást is kompenzál a rutinjával. Bíró Blankával nagyot fordult a világ, Vácon stabil kezdőkapus és válogatott volt, azonban a nemzeti csapat keretéből most kimaradt, ám leültünk és megbeszéltük a dolgainkat. Megértette, hogy itt más a versenyterhelés a nemzetközi kupában és a bajnokságban, mások a célok és az elvárások, és egy fiatal játékosnak az átállás nem megy egyik percről a másikra. Kedvelem őt, pozitív a hozzáállása és jól kijön a másik kapussal, Szikora Melindával. Aki ugyan jobb teljesítmény nyújtott az ősszel, de ne feledjük, hogy amikor ő idejött Fehérvárról, egy évig csak elvétve voltak jó meccsei. Blankának is meg kell szoknia, hogy társa van, mert egy BL-sorozatnak például luxus lenne egyetlen kapussal nekivágni, ami hosszú távon nem is működne.

A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN ELEK GÁBOR ELÁRULJA, MIT VÁR A ZÁCSIK KIESÉSE UTÁN IGAZOLT MARIJA JOVANOVICSTÓL. AZTÁN FELELEVENÍTI AZT IS, HOGYAN DOLGOZTÁK FEL AZ ÉRDI VERESÉGET. A SZAKEMBER ÉRTÉKELI A BL-ŐSZT, S KÖZBEN AZÉRT MÁR A TAVASZRA IS TEKINT.

ELEK ELMONDJA MÉG, HOGY A SZEZON ELŐTT KITŰZÖTT CÉLOKAT KELL-E MÓDOSÍTANIUK. EGYIK ÉLCSAPATUNK EDZŐJEKÉNT TERMÉSZETESEN NEM KERÜLHETI EL A SVÉDORSZÁGI EB-N LÁTOTTAK ÉRTÉKELÉSÉT SEM, HISZEN SOK VÁLOGATOTT JÁTÉKOSSAL DOLGOZHAT.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik