Férfi kézi: a 19 éves beállót meglepte Dujsebajev bizalma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.05. 12:44
A 19 éves Bánhidi Bence nagyszerűen szerepelt a férfi kézilabda-válogatottban az Európa-bajnoki selejtezőkön. A Balatonfüred KSE játékosa bízik abban, hogy továbbra is számítanak rá a felnőttek között.

Az újdonsült szövetségi kapitány, Talant Dujsebajev bátran számított a fiatal balatonfüredi beállóra az Európa-bajnoki selejtezőkön, és ő élt is a bizalommal. Mindkét találkozón kezdőként lépett pályára, a portugálok elleni verejtékes sikerből (31–30) két góllal vette ki a részét, míg az ukránok elleni tükörsima győzelem (33–20) során négy gólt szerzett, emellett megbízhatóan játszott, heteseket harcolt ki, helyet csinált a lövőknek.

„Úgy voltam vele, ha már szerepelhetek, akkor mutassam meg, mit tudok – mondta Bánhidi Bence az utanpotlassport.hu-nak. – Kicsit meglepett, hogy ennyi lehetőséget kaptam, de igyekeztem élni vele. Volt bennem némi izgalom, hiszen mégis új kapitány irányításával, új stílusban játszottunk. Korábban ráadásul csak edzőmeccseken léptem pályára a felnőttek között, most először viszont téttel bíró találkozón bizonyíthattam.”

Valószínűleg Bánhidi nem csak az alapkő letételekor volt tagja Dujsebajev társulatának: számos érv szól mellette. Jó testfelépítésű, védekezésben és támadásban is érett játékra képes, ráadásul a két Eb-selejtezőn megmutatta, helyén van a szíve, nem ijed meg a feladattól.

Vélhetően nem alaptalanul reméli, hogy a későbbiekben is meghívót kap a felnőttválogatottba (noha a juniorok vb-selejtezőjén januárban nagyon számítanak rá). Bánhidi elmondása szerint Dujsebajev arról beszélt nekik, hogy alapvetően ezzel a 18-21 játékossal szeretne később is dolgozni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik