Kézi: a Szeged bejelentette a világbajnokok érkezését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.08. 12:29
null
Spanyol világbajnokokkal erősödött a Szeged<br />(Fotó: berliner-zeitung.de)
Az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság egyik meghatározó alakulata, a Pick Szeged ma hivatalosan is bejelentette annak a két spanyol világbajnok játékosnak az érkezését, akikről a közelmúltban már tudni lehetett. Ennek ismeretében a kapus, José Manuel Sierra, valamint a balátlövő, Antonio García két évig a Tisza-partiaknál szerepel.

„Hosszú egyeztetések eredménye lett, hogy sikerült megállapodnunk a spanyol világbajnok, négyszeres BL-győztes kapussal, José Manuel Sierrával. Egy remek, rutinos hálóőrt sikerült megszereznünk. Úgy gondoljuk, komoly erőssége lesz a csapatunknak. Juan Carlos Pastor véleménye sokat jelentett, a Pick trénere jól ismeri Sierrát, aki tizenegy évig volt a játékosa Valladolidban. Antonio García szerződése lejárt a francia Paris Handballnál. Vele és menedzserével is egyeztettünk, szimpatikus volt neki a Pick Szeged ajánlata, számára is döntő volt az a háttér, amit a klub biztosítani tud. Nem idegen helyre érkezik, hiszen játszott már Szegeden, kiemelte, hogy milyen csodálatos a Pick közönsége, ezt személyesen is megtapasztalta. Pastor mester munkásságát is ismeri, így örömmel írta alá a megállapodását” – nyilatkozta Szögi Nándor klubmenedzser a pickhandball.hu klubhonlapnak.

A 35 éves José Manuel Sierra 1986-tól 1996-ig volt a CB Pedro Alonso Nino de Moguer kapusa, majd szerződtette a világhírű FC Barcelona. A katalán együttessel négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Ezután Valladolidba igazolt, majd egy év húzott le a Ciudad Realban. A 194 centiméter magas kapus ezután ismét Juan Carlos Pastor csapatát erősítette, tizenegy évet játszott a valladolidi csapatban. A 2012–2013-as szezonban országot váltott, és az alaposan megerősödő Paris SG HB játékosa lett. Hazájában ötször volt bajnok, Franciaországban egyszer lett aranyérmes, Juan Carlos Pastorral 2009-ben megnyerte a KEK-et. 2013-ban világbajnoki aranyat szerzett a spanyol együttessel, az idén pedig bronzérmet a dániai Eb-n.

A 30 éves García Antonio első klubjában, a BM Granollersben 2003–2011-ig játszott, majd egy idényt szerepelt az Ademar Leónban. Leóniként nyolc góljával döntő érdemeket szerzett csapatának egy szegedi BL-győzelemben. A leóni időszak után 2012-ben szerződött külföldre, a francia Paris Handball ajánlatát fogadta el. A jelenlegi szezonban 32 gólt szerzett a Bajnokok Ligájában. A spanyol válogatottban 35 meccsen 64 alkalommal talált az ellenfelek hálójába. Sierrához hasonlóan 2013-ban világbajnok lett, 2014-ben pedig Eb-bronzérmes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik