Férfi kézi EHF-kupa: a Szeged kiemelt lesz a sorsoláson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.21. 10:19
A Bajnokok Ligája selejtezőjében elvérző Pick Szeged kiemelt lesz a férfi kézilabda EHF-kupa keddi sorsolásán, míg a Csurgó a másik kalapba került.

Az európai szövetség hétfői tájékoztatása szerint a Tisza-parti együttest ugyanúgy az első kalapba sorolták, mint például a német Füchse Berlint, a francia Montpellier-t vagy a spanyol Ademar Leónt.

A Csurgó nem kiemelt, de igaz ez korábban BL-ben induló együttesekre is, mint például a francia Chambéryre vagy a svájci Schaffhausenre.

A 16 közé jutásért rendezendő párharcok sorsolása 11 órakor lesz Bécsben. Az első mérkőzésekre november 23-án vagy 24-én, a visszavágókat november 30-án vagy december elsején kerül sor.

A 16 között már négy négyes csoportba sorolják majd a gárdákat, annak sorsolása december 5-én lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik