Férfi kézi EHF-kupa: a Csurgónak és a Tatabányának is jó az esélye

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2013.10.19. 11:20
Még csupán a 32 közé jutás a tét a férfi kézilabda EHF-kupában, vagyis szinte a selejtezőknél tartanak a csapatok, ám a kiegyenlített erőviszonyokra és a nemzetközi élmezőny erősödésére jellemző, hogy a Tatabánya és a Csurgó máris igen erős gárdába botlott. Igaz, párharcuk első összecsapásán mindketten derekasan helytálltak, sőt a Tatabánya idegenbeli 27–27-es döntetlenjét bravúrnak nevezhetjük. A somogyiak szintén kitettek magukért, mert a szombati spanyolországi visszavágót háromgólos előnnyel kezdhetik.

„Csupán tizenhárom játékosunk utazott el az első meccsre, és lázas betegségem miatt én sem lehettem ott Lundban – emlékezett Bodó Richárd, a Tatabánya balátlövője. – Azóta történt egy és más, de a keretünk így sem lesz teljes a szombati visszavágón. Továbbra sem játszhat Díaz Ivo, Katzirz Dávid és Törő Szabolcs, ám velem együtt újra edzésbe állt az osztrák Damir Djukic, vagyis a korábbi öt sérült vagy beteg hiányzóból ketten vállalhatjuk a játékot. Kellemetlen viszont, hogy Pásztor Ákos megsérült.”Bodó Richárd, a Tatabánya balátlövője. – Azóta történt egy és más, de a keretünk így sem lesz teljes a szombati visszavágón. Továbbra sem játszhat Díaz Ivo, Katzirz Dávid és Törő Szabolcs, ám velem együtt újra edzésbe állt az osztrák Damir Djukic, vagyis a korábbi öt sérült vagy beteg hiányzóból ketten vállalhatjuk a játékot. Kellemetlen viszont, hogy Pásztor Ákos megsérült.”

„A fiúk és Debre Viktor edző is azt mondta, Lundban sikerült meglepni a gyors svédeket, akik mintha kissé alábecsültek volna bennünket, nekünk pedig sikerült okosan kihasználnunk ezt a szituációt – folytatta a hazai mezőny egyik kiemelkedő tehetségének tartott, húszéves Bodó Richárd. – A visszavágóra biztosan jobban összeszedi magát a Lugi, erre számítunk. Nagy meglepetéssel nem szolgálhatunk, de tudjuk – és ezzel nem mondok nagy újdonságot –, csakis akkor juthatunk tovább, ha a védekezésünk még az eddiginél is erőszakosabb lesz, valamint kapusaink is olyan kitűnő formában védenek mint az első összecsapáson.”

A Csurgó zaragozai fellépése előtt Pallag Péter, az EHF-kupa-párharc első összecsapásának egyik legjobbja óvatos derűlátással beszélt az esélyekről.

„Első alkalommal szerepel csapatunk az európai kupákban, ezért nagyon szeretnénk továbbjutni, hogy minél több szép emlékünk legyen – mondta a válogatott kapus. – Mentálisan is kellett készülnünk. Társaimmal abban maradtunk, hogy háromgólos előnyünk birtokában nem elég, ha csupán a továbbjutás a célunk Zaragozában, vagyis győzni megyünk, mert ha a három gólból akarnánk kigazdálkodni a továbbjutást, biztos bukás lenne belőle, hiszen a videók tanúsága szerint az Aragón az otthonában különösen veszélyes.”

A 16 közé jutásért rendezendő következő forduló sorsolását október 22-én tartják.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
Grundfos Tatabánya KC–Lugi HF (svéd)

Tatabánya, 18 óra. Vezeti: Freitas, Carvalho (portugálok)
Az első mérkőzésen: 27–27

BM Aragón (spanyol)–Csurgói KK
Zaragoza
, 19 óra. Vezeti: Johansson, Kliko (svédek)
Az első mérkőzésen: 27–30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik