Férfi kézi: Csányi nem szeretne „zsoldosokat” látni Szegeden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 12:27
Szűcs Ernő Péter, a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Pick Szeged elnöke a delmagyar.hu-nak értékelte csapata szezonját, és elmondta: eredményes szezonon vannak túl, és a tulajdonos, Csányi Sándor is elégedett a látottakkal, különösen úgy, hogy sikerült megszerezniük Ilyés Ferencet.

„Összességében úgy gondolom, hogy ismét léptünk egy kicsit előre, elég talán csak a Bajnokok Ligájában való továbbjutást említeni. Egy éve ez nem sikerült, most ott volt a Pick Szeged Európa legjobb tizenhat csapata között. A távozó Skaliczki Lászlónak és az új csapatokban szereplő játékosoknak, Budaynak, Pribanicnak, Nagynak és Prodanovicsnak is köszönjük, amit a Pickért tett, a további pályafutásukhoz pedig sok sikert kívánunk" – mondta Szűcs a delmagyar.hu-nak.delmagyar.hu-nak.

A szegediek elnöke beszélt a csapat tulajdonosáról, Csányi Sándorról is, aki szerinte kemény vezető, és rengeteget foglalkozik a csapattal.

„Csányi olyan típusú ember, aki mindenben az első szeretne lenni, nem szeret veszíteni. Ha nincs is minden meccsen Szegeden, nagy figyelmet szentel a csapatnak, követi az eseményeket, az eredményeket, többször is érdeklődik a Pick Szegeddel kapcsolatos dolgokról. Az is a filozófiája, hogy az ő csapata elsősorban minőségi magyar játékosokból álljon, nem szeretné, hogy ha 'zsoldosokkal' lenne tele a Szeged. Büszkék lehetünk arra, hogy a most visszaigazoló Ilyéssel együtt hét magyar válogatott játékosa van a Picknek, így kimondhatjuk, hogy a csapatunk adja a nemzeti együttes gerincét" – tette hozzá Szűcs.

A szegedieket júliustól irányító új edző, a spanyol Juan Carlos Pastor Szűcs szerint a világ egyik legjobbja, és egészen új stílust hoz majd a csapathoz.

„Léptünk, és azt az utat, amit elterveztünk, folytatjuk tovább. Egy olyan szakemberrel sikerült megegyeznünk, akit a világ egyik legjobban felkészített edzőjének tartanak. Igazi fanatikus a spanyol tréner. Bennünket is lenyűgözött az elhivatottsága, a kézilabdáról alkotott véleménye. Olyan stílust képvisel, amilyennel még senki sem találkozott Szegeden. Lesz segítője is, egyelőre legyen titok, hogy ki, a jövő héten kedden a Szegeden tartandó, Bemutatkozunk névre keresztelt sajtótájékoztatón megismerhetik majd. Egy biztos: nem lesz ismeretlen a szegediek számára" – mondta Szűcs.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik