Löke: Megfuttat minket a Larvik, de felkészültünk rá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.11. 08:20
null
Löke szerint alaposan felkészültek a Larvikból (Fotó: Török Attila)
Ma 15.15 órakor (tv: Digi Sport1, M1) ebben az idényben utoljára összecsap egymással a Győri Audi ETO KC és a norvég Larvik a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjának visszavágóján. A veszprémi összecsapást háromgólos előnyből kezdő győriekből sugárzik az erő. Heidi Löke szerint minden okuk megvan a bizakodásra, hiszen igazi harcos csapattá vált az ETO, amely alaposan felkészült az ellenfélből.

Szombat este Veszprémben Bajnokok Ligája-győztes lehet a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata. A keret legtöbb játékosának még nincs tapasztalata arról, milyen diadalmaskodni a legrangosabb kupasorozatban (remélhetőleg rövid időn belül más lesz a helyzet), Heidi Löke viszont nyert már BL-t, két esztendeje épp a Larvik színeiben. Most pedig úgy érzi, duplázhat – nem csak azért, mert az első mérkőzést idegenben 24–21-re megnyerték.

„Jó érzés, úgy is előnyben vagyunk, hogy egyáltalán nem hoztuk ki magunkból a maximumot, de az is biztos, nem szabad arra gondolnunk, hogy összesítésben mennyi az állás – jelentette ki Löke a Nemzeti Sportnak. – Három gólt kézilabdában pontosan másfél percig tart ledolgozni – hogy mást ne mondjak, mi négyről fordítottunk Larvikban nem sokkal több idő alatt. Ez is mutatja, hogy mentálisan mennyire erősek vagyunk, nyugodtak, magabiztosak – nem egyszer, nem kétszer fordult már elő, hogy megfordítottunk egy-egy mérkőzést.”

Valóban, az idei ETO egyik legnagyobb erőssége, hogy sohasem adja fel a harcot, amire a legjellemzőbb példa a Valcea elleni elődöntő mesés fordítása volt.

„Való igaz, harcos csapat vagyunk – jegyezte meg nem kis büszkeséggel Löke. – Több összetevője is van annak, hogy miért. Az edzőnkből is ez sugárzik, a játékosok mentalitása is ilyen, és minden tréningen ugyanúgy harcolunk, mintha a szezon legfontosabb meccsén szerepelnénk. Márpedig én abban hiszek, ahogy az edzésen dolgozol, úgy fogsz játszani a mérkőzésen is – ez ebben az esetben kiváló előjel lehet.”

A beállós úgy véli, a norvégok a saját rohanós stílusukra még egy lapáttal rátesznek, mert csak így nyerhetnek.

„Nagyon meg fog futtatni minket a Larvik, mert ez az esélye arra, hogy legyőzzön bennünket, de felkészültünk rá – jelentette ki. – Azzal is számolunk, hogy kemény meccs vár ránk, még keményebb, mint Norvégiában. Személy szerint nekem sem könnyű a védelemben őrlődnöm, viszont amíg az átlövőknek nehézség, hogy magas a Larvik védőfala, számomra még előny is lehet: ők magasak, én relatíve alacsony vagyok, a lábuk között átpattintva többször meg tudnak engem játszani a többiek, a védőknek túl sokáig tart leérni a labdáért.”

Ezt az első mérkőzésen is remekül ki tudta használni a Győr, amit Löke hat gólja is jelez – akcióból senki sem talált be nála többször a magyar csapatból. Ugyanakkor neki is az a véleménye, hogy a múlt vasárnap látottaknál jobban fog játszani a magyar bajnok – akkor pedig nem lehet baj.

„Van azért miben fejlődnünk az első mérkőzéshez képest. Támadásban is lehetünk hatékonyabbak, na meg a visszarendeződésünk is lehet még pontosabb, mert kaptunk azért néhány elkerülhető, könnyű gólt – sorolta a beállós a javítandó hibákat. – Tökéletesen kell koncentrálnunk, azonban ismerem a csapatot: képesek vagyunk rá. Őszintén, teljes szívemből hiszem, hogy meg tudjuk csinálni, annyira együtt vagyunk most, annyira készek vagyunk egymásért küzdeni. Nyertem már Bajnokok Ligáját, játszottam két döntőben is, de most bizakodóbb vagyok, mint bármikor.” Márpedig aki már emelte magasba a BL-trófeát, az alighanem tökéletesen megérzi az ilyesmit.

Védekezve is irányítana a Győr

A MEGÚJULT NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN HÁROMOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST OLVASHATNAK A GYŐR–LARVIK BL-DÖNTŐRŐL, TOVÁBBI NYILATKOZATOKKAL, ÉRDEKESSÉGEKKEL – LAPUNKAT IMMÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS MEGVÁSÁROLHATJA.

KATTINTSON A NAGYÍTÁSHOZ!
KATTINTSON A NAGYÍTÁSHOZ!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik