Női kézi BL: az ETO tiltakozik a visszavágó időpontja miatt

Vágólapra másolva!
2013.04.23. 10:19
null
Az ETO klubvezetői nem szeretnék, hogy a győrieknek választaniuk kelljen a foci és a kézi között (fotó: Mirkó István – archív)
Larvikban május 5-én, Veszprémben május 12-én csap össze a norvég Larvik és a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében – legalábbis az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) döntése értelmében. A győri csapat azonban szombaton szeretett volna játszani, ezért tiltakozik a visszavágó kijelölt időpontja miatt.

 

Hiába jelölte meg az Audi ETO – a Digisporttal egyetértésben – a május 11-i időpontot, az európai szövetség úgy döntött, a visszavágót egy nappal később kell lejátszani Veszprémben. A norvégiai első felvonás május 5-én lesz, s mindkét esetben 16.45 óra a kezdési időpont. A győriek szempontjából azért roppant kellemetlen a módosítás, mert a zöld-fehérek mindenképpen szerettek volna kitérni a vasárnapi ETO–FTC labdarúgó NB I-es rangadó elől – számolt be róla a kisalfold.hu.

A döntéshozókat nem hatotta meg, a győri szurkolók szempontjából a lehető legrosszabb megoldást választották, ami ellen az Audi ETO tiltakozik, s minden követ megmozgat annak érdekében, hogy az eredetileg tervezett időpontban legyen a visszavágó – tudatta a megyei lappal a klub.

„Ez a döntés senkinek sem jó, a város és a szurkolók érdekeit végig szem előtt tartottuk, nem is értjük, miért nem vette ezt figyelembe az EHF" – közölte a kisalfold.hu-val a győri egyesület, melynek elnöke, Kelecsényi Ernő kedden Bécsben próbálja érdekeit érvényesíteni.

A hírek szerint a határozat mögött az áll, hogy Norvégiában egy kereskedelmi – nem sport- – csatorna kezében van a BL közvetítési joga, s a szombati műsorrendbe nem tudja beilleszteni a találkozót. Mindez azért érdekes, mert az EHF az idegenben játszó csapat érdekeit gyakorlatilag sohasem veszi figyelembe, mindig az adott házigazda jelöli ki a játéknapot, melyet a testület az esetek legnagyobb százalékában jóvá is hagy.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik