Világjátékok: ott lehetnek Caliban női strandkéziseink

Vágólapra másolva!
2013.03.31. 17:48
Kijutott a magyar női strandkézilabda-válogatott a kolumbiai világjátékokra. A magyar csapat így Duisburg után ismét pályára léphet a strandkézisek, illetve a nem olimpiai sportágak négyévente megrendezendő legfontosabb világversenyén. A magyar együttes első számú tartalékként szerzett kvótát a világjátékokra, amelyet Caliban rendeznek meg.

Nem is volt annyira régen, amikor a 2005-ös a duisburgi játékokon, a magyar női válogatott tagjai a brazíliai döntő előtt Elbert Gábor hangjára futottak be a homokra. A precíz német szervezők semmit sem bíztak a véletlenre. Nem akartak több rosszul kiejtett magyar nevet hallani, és a magyaroktól felkérték a csapatvezetőt arra, hogy ő mutassa be a válogatottat. Így fordulhatott elő, hogy a brazilok elleni fináléban a mieinket a csapatvezető szólította pályára.

A Neukum Tamás irányította magyar válogatott 2005-ben végül ezüstérmes lett. Rá négy évre az együttes nem jutott ki a „nem olimpiai sportágak olimpiájára”, de ott voltak a férfiak, akik szintén ezüstérmet szereztek (érdekesség, hogy a fiúk is a brazilokkal döntőztek). Idén a lányokon a sor, hogy tovább öregbítsék a magyar strandkézilabda hírnevét.

A Magyar Kézilabda-szövetség információi szerint júliusban jelölik ki a világjátékokra utazó 10 fős keretet. A strandkéziseken kívül a következő sportágakban lesz magyar induló a világjátékokon: aerobik, siklóernyő, tájfutás, szumó, íjászat, erőemelés, ritmikus gimnasztika, táncsport, maratoni kajak-kenu és búvárúszás.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik