Tomori örül, hogy végre igazán kijött neki a lépés

Vágólapra másolva!
2012.12.07. 23:27
null
A lányok négy ponttal mehetnek a középdöntőbe (Fotó: Mirkó István)
Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a világbajnoki és olimpiai bronzérmes spanyolok legyőzése után úgy nyilatkozott, hogy minden az előzetes terveknek megfelelően alakult csapata számára. Tomori Zsuzsanna örül, hogy végre igazán kijött neki a  lépés egy világversenyen. Herr Orsolya szerint az önbizalom volt a kulcs. Győztes nyilatkozatok.

Mekkorát változott a világ három nap alatt! A horvátok elleni nyitányt követően még mindenki temette a csapatot, de a válogatott a németek és a spanyolok legyőzésével elérte, hogy a maximális négy ponttal kezdje a középdöntőt. (Rajtunk kívül csak Montenegrónak van ennyi pontja, éppen velük találkozunk vasárnap.)

Karl Erik Böhn szövetségi kapitány szerint a csapat felszabadultan játszhatott, és minden az előzetes terveknek megfelelően alakult.

„Mindenek előtt szeretnék gratulálni a csapatom minden egyes tagjának, hiszen fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Ugyanakkor jár a gratuláció kollegámnak és a spanyol válogatottnak is, mert nélkülük nem játszhattunk volna ilyen kiváló mérkőzést. A csapat felszabadult volt a németek legyőzése után. Hittünk a győzelemben, elmondtam a lányoknak, hogy mit kell tenniük azért, hogy sikerüljön. A spanyol védekezés nem olyan jó, ellenben támadásban kiválóak, így féltem, hogy nekünk kell utánuk menni. Ezzel szemben már az elejétől kezdve mi irányítottunk, és bár a végén is közel voltak, de nem tudtak utolérni. Úgy alakult a meccs, ahogy elterveztük"

„Valóban először kezdtünk jól, de sokat készültünk a spanyolokból, és a lányokban megvolt a szükséges önbizalom." – tette hozzá a kapitány, aki örült neki, hogy sikerült kikapcsolni Alexandrina Barbosát, míg nálunk Tomori Zsuzsanna klasszis teljesítményt nyújtott, de a második félidőben sokat jelentett Görbicz Anita visszaállása is.

A spanyol kapitány, Jorge Duenas úgy kommentálta a találkozót, hogy a borzalmas kezdésük rányomta a bélyeget a hatvan percre:

„Nagyon sok hiba csúszott a védekezésbe, borzalmasan kezdtünk, így utána hiába tudtunk feljönni, ez rányomta a bélyegét az egész meccsre. Javulnunk kell a középdöntőre."

„Nagyon jók voltak a magyarok, Tomori, Görbicz és Herr tökéletes meccset játszott, mi támadásban és védekezésben sem nyújtottunk kiemelkedőt. A célunkat elértük, ott vagyunk a középdöntőben, ott azonban további meccseket kell nyernünk, hogy bejussunk a négy közé" – nyilatkozta az ellenfél legveszélyesebbje, a ferencvárosi Nerea Pena.

Tomori Zsuzsanna szenzációs teljesítményt nyújtva 12 gólt szerzett a spanyolok elleni győztes csoportmeccsen. Az FTC átlövője örült neki, hogy végre igazán kijött neki a lépés egy világversenyen. Rédei-Soós Viktória azt látta a kulcsnak, hogy sikerült az akaratunkat ráerőltetni az ellenfélre.

„Az volt a fontos, hogy hittünk magunkban, és ezúttal nem aludtunk el az elején. A spanyolok azt gondolhatták, hogy majd csak átveszik a vezetést, de végig kitartottunk, és a hullámvölgyből is mi jöttünk ki jobban. Ha így haladunk tovább, nagy dolgokról álmodhatunk. Nehéz védekezni ellenük, de szerencsére Orsi megfogta az átlövéseket, míg mi visszaértünk velük. Nagyon együtt vagyunk, mindig keressük a lehetőségét a másik megjátszásának. Jót tett nekem a pihenőnap, hiszen a németek ellen elég fáradt voltam, de örülök, hogy most sikerült egy igazán jó meccset játszanom egy világversenyen" – mondta Tomori.

A mi akaratunk érvényesült. Tudtuk azt, hogy egy kiváló erőkből álló csapat az ellenfelünk, de azt szerettük volna elérni, hogy tudják, mi is itt vagyunk, és tudjunk irányítani, ne mi fussunk utánuk. Személy szerint voltak hibáim, de örülök, hogy többnyire bejöttek a megoldásaim, nem is vettem észre, hogy több gólt is gyakorlatilag a balátlövő helyére áthúzódva szereztem" – tette hozzá Rédei-Soós.

Herr Orsolya a közönséget emelte ki, míg Görbicz Anita szerint egyszerűen jobbak voltunk.

„Szenzációs érzés volt a pályán lenni ennyi magyar szurkoló előtt, és megélni azt, hogy több ezren skandálják a nevemet meccs közben. Rettenetesen boldog vagyok, de ez még nem a végállomás, megyünk tovább. Az önbizalom volt a kulcs, ez talán látszott is rajtuk. Leírhatatlan, amit érzek, még át kell gondolnom, mi is történt a meccsen...” – így Herr.

„Úgy gondolom, hogy a spanyolok támadásban a jobbak, de nagyon felkészültünk belőlük. Tegnap sokat videóztunk, és elöl megvalósítottuk azt, amit elterveztük, hátul pedig jól zártunk. Egyszeűen jobbak voltunk. Barbosától kaptam egy nagy medvepuszit az első félidőben, de szerencsére nem volt komolyabb baj. A második játékrészben magabiztosan és hideg fejjel játszottunk, és meglátszott, hogy végrehajtottuk az edzői utasításokat" – mondta Görbicz a meccset követően.

Hogy az öröm még nagyobb legyen, a németek legyőzték a horvátokat, ezzel eldőlt, hogy négy pontot viszünk a középdöntőbe. A magyar válogatott a D-csoport első helyén záró, szintén négypontos Montenegróval kezd, majd kedden a románok, míg csütörtökön az oroszok következnek.

A Magyarország–Spanyolország mérkőzésről szóló cikkünket IDE kattintva, a Németország–Horvátország találkozóról szólót pedig IDE kattintva érheti el!

GÖRBICZ: MEGVALÓSÍTOTTUK A TÁMADÁSBAN ELTERVEZETTEKET
NŐI KÉZILABDA EB, SZERBIA
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 32–31 (17–14)
Újvidék, 3000 néző. V: Marics, Masics (szerbek)
MAGYARORSZÁG: HERR O. – Bognár-Bódi 1, RÉDEI-SOÓS 5, GÖRBICZ 4 (1), Szamoránsky P. 4, TOMORI 12 (3), Vérten 2. Csere: Kiss É. (kapus), Szekeres 1, Szucsánszki 2, Kovacsicz, Vincze M. 1
SPANYOLORSZÁG: Navarro – MARTÍN 7 (2), Mangue 2, Fernández I. 2, Fernández M. 3, Barbosa 3, PINEDO 5. Csere: González (kapus), Alonso 3 (1), PENA 5, Amorós, Cuadrado 1, Benzal
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–0. 9. p.: 7–2. 14. p.: 9–4. 18. p.: 11–7. 20. p.: 12–9. 23. p.: 12–12. 27. p.: 16–13. 37. p.: 22–17. 46. p.: 26–25. 51. p.: 28–27. 57. p.: 32–28
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3
Németország–Horvátország 17–16 (8–7)
PÁRBAJ
Magyarország
Spanyolország
32/43 (74.4 %) Gól/lövés 31/45 (68.8 %)
14/45 (31.2 %) Védés/lövés 11/43 (25.6 %)
2/3 (66.6 %) Gól/indítás 3/5 (60 %)
2/2 (100 %) Gól/szél 8/10 (80 %)
10/15 (66.6 %) Gól/átlövés 6/15 (40 %)
6/9 (66.6 %) Gól/beálló 4/4 (100 %)
8/9 (88.8 %) Gól/betörés 7/8 (87.5 %)
15 Technikai hiba 13
4/4 (100 %) Gól/hétméteres 3/3 (100 %)
6 Kiállítás (perc) 6
32/57 (56.1 %) Gól/össz.támadás 31/58 (53.4 %)
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 3 2 1 83–80 +3 4
2. Spanyolország 3 2 1 79–73 +6 4
3. Németország 3 1 2 58–63 –5 2
4. Horvátország 3 1 2 65–69 –4 2
A II. CSOPORT PROGRAMJA
december 9., 16.15
Spanyolország–Románia
december 9., 18.15
MAGYARORSZÁG–Montenegró
december 9., 20.15
Németország–Oroszország
december 11., 16.15
Spanyolország–Oroszország
december 11., 18.15 Németország–Montenegró
december 11., 20.15
MAGYARORSZÁG–Románia
december 13., 16.15
Spanyolország–Montenegró
december 13., 18.15
Németország–Románia
december 13., 20.15
MAGYARORSZÁG–Oroszország
AZ ÁLLÁS
1. Montenegró 2 2 53–47 +6 4
2. MAGYARORSZÁG 2 2 56–52 +4 4
3. Spanyolország 2 1 1 54–52 +2 2
4. Oroszország 2 1 1 48–51 –3 1
5. Románia 2 1 1 41–44 –3 1
6. Németország 2 2 41–47 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik