Női kézi Eb: Tomori örül, hogy végre igazán kijött neki a lépés

Vágólapra másolva!
2012.12.07. 22:04
Tomori Zsuzsanna szenzációs teljesítményt nyújtva 12 gólt szerzett a spanyolok elleni győztes csoportmeccsen a Szerbiában zajló női kézilabda Európa-bajnokságon. Az FTC átlövője örül, hogy végre igazán kijött neki a  lépés egy világversenyen. Rédei-Soós Viktória azt látta a kulcsnak, hogy sikerült az akaratunkat ráerőltetni az ellenfélre.

Tomori Zsuzsanna: Az volt a kulcs, hogy elhittük, és ezúttal nem aludtunk el az elején. A spanyolok azt hitték, hogy majd csak átveszik a vezetést, de végig kitartottunk, és a hullámvölgyből is mi jöttünk ki jobban. Ha így haladunk tovább, nagy dolgokról álmodhatunk. Nehéz védekezni ellenük, de szerencsére Orsi megfogta az átlövéseket, míg mi visszaértünk velük. Nagyon együtt vagyunk, mindig keressük a lehetőségét a másik megjátszásának. Jót tett nekem a pihenőnap, hiszen a németek ellen elég fáradt voltam, de örülüök, hogy most sikerült egy igazán jó meccset játszanom egy világversenyen.Tomori Zsuzsanna: Az volt a kulcs, hogy elhittük, és ezúttal nem aludtunk el az elején. A spanyolok azt hitték, hogy majd csak átveszik a vezetést, de végig kitartottunk, és a hullámvölgyből is mi jöttünk ki jobban. Ha így haladunk tovább, nagy dolgokról álmodhatunk. Nehéz védekezni ellenük, de szerencsére Orsi megfogta az átlövéseket, míg mi visszaértünk velük. Nagyon együtt vagyunk, mindig keressük a lehetőségét a másik megjátszásának. Jót tett nekem a pihenőnap, hiszen a németek ellen elég fáradt voltam, de örülüök, hogy most sikerült egy igazán jó meccset játszanom egy világversenyen.

Rédei-Soós Viktória: A mi akaratunk érvényesült. Tudtuk azt, hogy egy kiváló erőkből álló csapat az ellenfelünk, de azt szerettük volna elérni, hogy tudják, mi is itt vagyunk, és tudjunk irányítani, ne mi fussunk utánuk. Személy szerint voltak hibáim, de örülök, hogy többnyire bejöttek a megoldásaim, nem is vettem észre, hogy többet is a gyakorlatilag a balátlövő helyére áthúzódva szereztem.

Herr Orsolya: Szenzációs érzés volt a pályán lenni ennyi magyar szurkoló előtt, és megélni azt, hogy több ezren skandálják a nevemet meccs közben. Rettenetesen boldog vagyok, de ez még nem a végállomás, megyünk tovább. Az önbizalom volt a kulcs, ez talán látszott is rajtuk. Leírhatatlan, amit érzek, még át kell gondolnom, mi is történt a meccsen...

Görbicz Anita: Úgy gondolom, hogy a spanyolok támadásban jobbak, nagyon felkészültünk belőlük, tegnap sokat videóztunk, és támadásban megvalósítottuk azt, amit elterveztük, hátul pedig jól zártunk. Egyszerűen jobbak voltunk. Barbosától kaptam egy nagy medvepuszit az első félidőben, de szerencsére nem volt komolyabb baj. A második játékrészben magabiztosan és hideg fejjel játszottunk,és meglátszódott, hogy végrehajtottuk az edzői utasításokat.

Nerea Pena: Nagyon jók voltak a magyarok, Tomori, Görbicz és Herr tökéletes meccset játszott, mi támadásban és védekezésben sem nyújtottunk kiemelkedőt. A célunkat elértük, ott vagyunk a középdöntőben, ott azonban további meccseket kell nyernünk, hogy bejussunk a négy közé.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik