Az Eb-re készülő Mocsai-csapat lelépte Szlovákiát

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2012.01.04. 19:54
null
Ilyés Ferenc megbízható védőmunkája mellett a gólszerzésből is kivette a részét (Fotók: Mirkó István)
Címkék
Felkészülési mérkőzésen a januári, szerbiai Európa-bajnokságra hangoló magyar férfi kézilabda-válogatott Veszprémben kilenc góllal nyert Szlovákia ellen. Csapatunk az első és a második félidőt is visszafogottan kezdte, de aztán jó védekezésből kiindulva gólerősen támadott.

1. félidő

A magyar kapuban kezdő Fazekas Nándor bemutatkozásként fogott egy ziccert, de hiába a jó nyitány és utána a gyorsan megkapott emberelőny, a szlovákoké volt a mérkőzés első, majd második gólja is. A vendégek emberhátrányban kétszer is leindítottak minket. A két perces etapot 1–3-mal zártuk – Ilyés Ferenc szépített –, és már nagyon vártuk, hogy kiegészüljön az ellenfél. Megkezdtük a felzárkózást, de újabb fórt kaptunk, amit azért már sikerült 1–1-gyel lehoznunk... Császár Gábor vezérletével a 11. percre értük utol az addig vezető szlovákokat (5–5), majd labdaszerzés utáni ziccerből a két Iváncsik fivér villant, a 15. percben így először vezethettünk (8–7). Miután lendületbe jött, a ritmust végre elkapó csapatunk a következő négyperces etapot 4–1-re nyerte meg, kezdtünk meglépni a támadásban keveset mutató vendégektől.

Császár Gábor az első és a második félidőben is
döntő pillanatokban vállalta el a befejezést
Császár Gábor az első és a második félidőben is döntő pillanatokban vállalta el a befejezést

A 21. percben a Zubai Szabolccsal mindkét hatoson nagyot birkózó Michal Kopcót állították ki – sípszó után meg is lökte a már lefogott magyart –, sokat azonban ebből az emberelőnyből sem tudtunk kihozni magunknak. A hajrára olyan felállásban is muzsikált az együttesünk, amelyben tétmeccsen aligha láthatjuk – támadásban a három középső emberünk a fal előtt Mocsai Tamás, Putics Barna és Nagy Kornél volt –, majd a reaktivált Krivokapics Milorad osztott ki remek bejátszást a vonalon feltűnő, kimondottan gólerős Iváncsik Gergőnek. Az első félidő végére így a kezdeti bizonytalanságokat feledtetve megérdemelten szereztünk háromgólos előnyt (17–14).

2. félidő

A szünet után olyan játékosok is beállhattak, akik az első harminc perc során le sem vették a melegítőjüket. Érkezett a kisebb deréksérülésből felépülő Laluska Balázs, valamint Katzirz Dávid, illetve Vadkerti Attila, a kapuban pedig Fazekas helyét Tatai Péter foglalta el. Az átalakított együttesnek kellett pár perc, amíg ráérzett a mérkőzésre, igaz, közben a vendégek felzárkóztak, és ott tobzódtak a nyakunkon (18–17). Császár azonban ismét varázsolt, majd Vadkerti percei következtek egészen addig, amíg az egyik gólja közben le nem ütközték, és ápolás miatt – a derekát fájlalta – le kellett cserélni. A 45. percre azonban már ismét lőtávolon kívülre kerültünk (26–21).

A záró fertályórának a jó védekezésünk adott alaphangot, no meg Tatai több remek védése. És miután támadásban továbbra is ötletesen, széles taktikai skálán mozogva támadtunk, folyamatosan növeltük az előnyünket. A hajrában picit több indulat is került a találkozóba, mint az indokolt lett volna, de sikerült úrrá lenni azokon is, így végül kilencgólos különbségnél dobtuk ki a horgonyt (33–24).

Csapatunkban a mezőnyjátékosok közül egyedül az át sem öltöző Lékai Máté nem kapott szerepet – kisebb térdproblémája miatt az orvosok javasolták, hogy ne lépjen pályára –, Grebenár Gábor pedig minimálisat. A Karácsony-kupán néggyel nyertünk (29–25) egy kísérleti szlovák kerettel szemben, akik ezúttal az első sorukkal, már az Eb-keretükkel vették fel ellenünk a harcot.

A két válogatott 27. alkalommal mérkőzött meg egymással, a magyarok a 18. találkozót nyerték meg, a döntetlenek (négy) és a vereségeink (öt) száma ezúttal nem változott.

A folytatásban a hét végén kétszer Németországban a házigazdák ellen játszik a magyar válogatott, majd Bahrein ellen jövő héten csütörtökön Szegeden lép pályára.

NAGY MUNKÁBÓL JÖVÜNK – MOCSAI
KATZIRZ: SAJNOS ELÉG RÖVID A FELKÉSZÜLÉSI IDŐ AZ EB-RE

FÉRFI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 33–24 (17–14)
Veszprém, 2500 néző. V: Dobrovits, Tájok
MAGYARORSZÁG: FAZEKAS – Iváncsik T. 2, Mocsai 2 (1), Schuch 1, Ilyés 2, Zubai Sz. 2, IVÁNCSIK G. 5. Cs: TATAI (kapus), CSÁSZÁR 4, Harsányi 1 (1), Nagy K., Krivokapics 1, PUTICS 3, VADKERTI 4, Laluska, Katzirz 1, Szöllősi Sz. 2, Ancsin 2, Grebenár 1. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
SZLOVÁKIA: Stochl – Urban 1, Valo 1, Kukucka, Petro 1, RABEK 8, M. Stranovsky 5 (2). Cs: Putera (kapus), Kopco 3, Mikaci, Tarhai 2, Duris, Antl 2 (2), Kasagranda 1, Szabó P., Hruscak. Szövetségi kapitány: Heister Zoltán
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4
Az eredmény alakulása. 6. p.: 1–4. 11. p.: 5–5. 13. p.: 5–7. 15. p.: 8–7. 18. p.: 11–8. 42. p.: 23–19. 57. p.: 31–23y
MESTERMÉRLEG
Mocsai Lajos: – Mindkét csapat fárasztó erőnléti edzések után lépett pályára, s ez látszott a teljesítményén. Mi a második félidő közepétől játszottunk jobban és eredményesebben. Még össze kell szokniuk a csapatrészeknek, és a csúcsformát az oroszok ellen, január tizenhatodikán kell mutatnunk.
Heister Zoltán: – A lendületes kezdés után visszaestünk, a magyarok átvették az irányítást, fokozták az iramot. Sok labdát elvesztettünk, könnyű gólokat kaptunk. Sokat kell javulnunk a következő tíz napban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik