A Győr a Larvikot is legyőzve megnyerte a „bajnokok tornáját”

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2011.08.28. 21:36
null
A házigazda Győr nyerte meg a Szabella-kupát (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
A házigazda Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata győzelmével ért véget a nyár harmadik Bet-at-home Szabella-kupája, miután az „álomdöntőben” 28–23-ra legyőzte a BL-győztes norvég Larvikot. A harmadik helyet a dán FC Midtjyllandot legyőző Ferencváros szerezte meg. 

A győri Szabella-kupán, amely egyben Kulcsár Anita-emléktorna is, megemlékezve a győriek 2005-ben elhunyt világklasszisáról, olyan rangos mezőny gyűlt össze, mint talán korábban egyszer sem: a Bajnokok Ligája-győztes norvég Larvik, az EHF-kupa-győztes dán FC Midtjylland és a KEK-győztes FTC-Rail Cargo Hungária látogatott a házigazda Győri Audi ETO-hoz – vagyis a viadal nem hivatalosan egyfajta európai Szuperkupának is számított.

A második nap első meccsén a BL-győztes Larvik magabiztosan legyőzte az EHF-címvédőt (a találkozó a két csapat megegyezése alapján kétszer 25 perces volt), így százszázalékos maradt két meccs után is.

GYŐRI AUDI ETO KC–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA: A GYŐR NYERTE A „MAGYAR RANGADÓT”

Hamar elhúzott három góllal az ETO, de aztán néhány gyors találattal 6–6-nál utolérte ellenfelét az FTC. Sőt, nem sokkal később már a fővárosiak mentek hárommal, akik közül Tomori Zsuzsanna és Jelena Zsivkovics jeleskedett a gólszerzésben. Lunde Haraldsen ezután elkapta a fonalat, és a 23. percben 13–13 után ismét fordulat állt be a meccsen, a győriek megnyomva az első félidő végét 18–15-re alakították az állást.

A ferencvárosi Cifra Anita küzd két győrivel (Fotó: Sidó Brigitta, ftckezilabda.hu)
A ferencvárosi Cifra Anita küzd két győrivel (Fotó: Sidó Brigitta, ftckezilabda.hu)

A második félidőben a Fradiban Abramovics váltotta Pastrovics Melindát, de beállt Such Nelli, Deáki Dóra és Zácsik Szandra is, és hamarosan ismét döntetlent (21–21) mutatott az eredményjelző. A Győrben a nyáron érkezett Heidi Löke ismét ellenállhatatlan volt beállóban, de Andrea Lekics is termelte a gólokat, míg Görbicz Anita magabiztosan értékesítette a heteseket.

A második játékrészben folyamatosan a győriek vezettek, de végig nyílt és izgalmas volt a meccs. Dajka Bettina azonnali piros lapot kapott egy kelleténél durvább védekezés után, de ez sem vetette vissza az FTC-t. A véghajrában egy gólt azonban meg tudott őrizni előnyéből a Győr, így a kora esti meccsen következett a Larvik elleni „álomdöntő”.

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–FC MIDTJYLLAND: A FRADI LETT A BRONZÉRMES

Mindkét csapat kétszer kikapott a korábbi meccsein, így a vasárnap délutáni találkozó tétje a harmadik hely volt. Megegyezés szerint kétszer 25 percig tartott a találkozó. Az első két gólt a több sérült játékosukat nélkülöző dánok lőtték, de utána Tomori Zsuzsanna és Szamoránsky Piroska találataival fordított az FTC, a 20. percben már öt gól (10–5) is volt Elek Gábor együttesének előnye. Nem hozott túl sok találatot a találkozó, a félidőben 12–8 volt az FTC javára.

A második félidő képe alapján mindkét csapat elkészült az erejével a torna végére, visszaesett az iram, és több lett a technikai hiba. A dánok nem adták fel, és 10 perccel a vége előtt feljöttek mínusz egyre (17–16). Szucsánszki Zita azonban a hajrára tartogatta a gólokat, az irányító találatainak köszönhetően a Fradinak sikerült megnyernie a találkozót, és ezzel megszereznie a harmadik helyet.

GYŐRI AUDI ETO KC–LARVIK: A BL-GYŐZTES IS BEHÓDOLT

A korábbi két mérkőzését egyaránt megnyerő csapatok összecsapása már egyáltalán nem a felkészülési időszakot idézte, magas színvonalú játékot láthattak a kilátogató szurkolók.

Az első gólt a Larvik lőtte, de ekkor vezetett utoljára a találkozón. Görbicz Anita vezérletével az első negyed óra végén már 8–3-ra vezetett az ETO. A norvég időkérés után sem változott a mérkőzés menete, ráadásul Eduarda Amorim is belekezdett a gólgyártásba. A győriek kapuját ezúttal Pálinger Katalin védte, Lunde Haraldsen nem kapott szerepet korábbi csapata ellen, de nem is volt rá szükség, ugyanis Pálinger hozta a tőle megszokott százalékot. Nagy küzdelem zajlott a pályán, a szünet előtt ugyan közelebb tudott kerülni a Larvik, de 16–13-ra így is a magyar csapat vezetett.

Heidi Lökével olykor hárman sem bírtak (Fotó: Havran Zoltán)
Heidi Lökével olykor hárman sem bírtak (Fotó: Havran Zoltán)

A második játékrészben befagyni látszódott a 3-4 gólos különbség, és bár a 43. percben feljött mínusz kettőre az északi csapat, a hajrához érve már ismét 25–21-re ment az ETO. Az utolsó tíz percben már kevés gól esett, ugyanakkor volt olyan támadás, amikor három norvég is egyszerre ugrott rá Heidi Lökére, így próbálva megállítani korábbi társukat. Persze nagy mosolygás lett vége... Löke aztán csak feliratkozott a gólszerzők közé, a Győr pedig 28–23-ra megnyerte a meccset. Az ETO a siófoki után a győri Szabella-kupát is megnyerte, a trófeát a torna legjobb játékosának is megválasztott Görbicz vehette át.

NŐI KÉZILABDA, BET-AT-HOME SZABELLA-KUPA, GYŐR

Győri Audi ETO KC–Larvik (norvég) 28–23 (16–13)

Győr: Pálinger Planéta, Radicsevics 3, Löke 2, Vérten 3, Palkó, Görbicz 8(3), Kovacsics, Amorim 7, Orbán 1, Hornyák Á. 3, Lekics 1. Edző: Konkoly Csaba

FTC-Rail Cargo Hungaria–FC Midtjylland (dán) 21–19 (12–8)

FTC: Pastrovics Kovacsicz 1, Szamoránsky 3, Cifra 1, Tomori 5, Szucsánszki 5(1), Szádvári Csere: Abramovics (kapus), Such 1, Zsivkovics 3(1), Dajka, Deáki, Zácsik 1, Szarka 1 Edző: Elek Gábor

Győri Audi ETO KC–FTC-Rail Cargo Hungaria 36–35 (18–15)

Győri Audi ETO KC: Lunde Haraldsen Radicsevics 2, Görbicz 8(6), Lekics 8, Amorim 4, Vérten 3, Löke 9. Csere: Orbán, Planéta, Palkó, Kovacsics 1(1), Hornyák Á. 1 Edző: Konkoly Csaba
FTC-Rail Cargo Hungaria: Pastrovics Kovacsicz 1, Zsivkovics 6(2), Szucsánszki, Tomori 7(2), Szádvári 4, Szamoránsky P. Csere: Abramovich, Such 4, Dajka, Deáki 4, Zácsik 4, Cifra 3, Szarka 2 Edző: Elek Gábor

Larvik (norvég)–FC Midtjylland (dán) 23–14 (13–4)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik