A németek szerint kézilabdasportjuk jövője a tét

Vágólapra másolva!
2011.01.20. 13:14
null
Lendületbe kell jönniük, ha tovább akarnak jutni: eddig kínlódnak a németek (Fotó: Action Images)
Már csak két hely kiadó a svédországi férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjében: az A- és a D-csoportban még nem derült ki a harmadik továbbjutó kiléte. Németország a játékosok bevallása szerint a honi kézilabdasport jövőjéért is küzd Tunézia ellen – az észak-afrikaiak a hazájukban zajló eseményekkel a jelek szerint jobban törődnek, mint a mérkőzéssel.

A címvédő Franciaország és Spanyolország eddig minden akadályt vett, a két százszázalékos csapat a csoportelsőségért játszik este – a döntetlen a franciáknak kedvez. A harmadik továbbjutó helyre hárman pályáznak: Németországnak már egy iksz is jó, de ha kikap Tunéziától, minden bizonnyal hármas keresztbeverés lesz a németek, az egyiptomiak és a tunéziaiak között. Nem véletlenül aggódnak a német nemzeti csapat vezetői és játékosai, főleg a franciák elleni kudarc után, melyet a helyi sportsajtó katasztrofális blamázsnak nevezett.

KÖZÉPDÖNTŐ-VARIÁCIÓK
I. KÖZÉPDÖNTŐ-CSOPORT  
Franciaország ? (4, 3 vagy 2 pont)
Spanyolország ? (4, 3 vagy 2 pont)
Németország vagy Tunézia 0 pont
Izland ? (4, 3 vagy 2 pont)
MAGYARORSZÁG 2 pont
Norvégia ? (2, 1 vagy 0 pont)
   
II. KÖZÉPDÖNTŐ-CSOPORT  
Dánia ? (4, 3 vagy 2 pont)
Horvátország ? (3, 2 vagy 1 pont)
Szerbia 1 pont
Lengyelország ? (4, 3 vagy 2 pont)
Svédország ? (4, 3, 2, 1 vagy 0 pont)
Argentína vagy Dél-Korea ? (2 pont - ARG vagy 0 pont - KOR)

„A tunéziaiak elleni meccs döntővel ér fel számunkra. Gyakorlatilag a német kézilabda jövőéért harcolunk. Be kell jutnunk a középdöntőbe és kész, más nem képzelhető el” – fogadkozott Michael Kraus, aki összezördült a kapitány Heiner Branddal.

Kraus és a csapatkapitány Pascal Hens már a spanyolok elleni mérkőzés után elégedetlenkedett (mindketten a kispadon ültek a meccs hajrájában), a kapitány pedig – aki a franciák elleni meccs után is nagyon kritikus volt – taktikai fegyelmezetlenséggel magyarázta a döntést. A hangulat nem a legjobb, a kapus Silvio Heinewetter pedig nyíltan elismerte: az elődöntőre esélyük sincs a németeknek.

„Elfogadhatatlan volt, amit az utolsó húsz percben nyújtottunk a franciák ellen, így nem szabad összeomlani. Az elődöntőre pedig jobb, ha nem is gondolunk” – nyilatkozta.

A németek szerencséje, hogy az utolsó csoportellenfél játékosainak gondolatai nem a világbajnokságon járnak: a tunéziaiak a hazájukban zajló események miatt egyrészt szeretteikért aggódnak, másrészt állandóan az Észak-Afrikából érkező híreket figyelik, így alig alszanak.

„Rettenetesen fáradt az összes játékosom, nincsenek jó erőállapotban” – vallotta be a szövetségi kapitány Alain Portes.

„Természetesen tudni akarjuk, mi történik otthon, hiszen ott van a családunk és rengeteg barátunk, aggódunk értük. Nagyon nehéz ez a torna számunkra” – mondta a tunéziai csapatkapitány, Hejkel Megannem.

Az A-csoportból Németország jut tovább, ha pontot szerez, Tunézia és Egyiptom a körbeverésben bízhat: egyelőre a németeknek +5, az egyiptomiaknak –1, a tunéziaiaknak –4 a gólkülönbségük, ha minitabellát kell készíteni. Tunéziának tehát ötgólos siker kell a továbbjutáshoz.

A D-csoportban a házigazda svédek csoportrangadót vívnak a százszázalékos lengyelekkel: ha nyernek, csoportelsők, ha kikapnak és Argentína pontot szerez, nem visznek magukkal pontot. A harmadik helyre elméletileg még Argentína és Dél-Korea is befuthat, de nem valószínű, hogy az argentinok kikapnának Chilétől, mert az égszínkék-fehéreknek csak ez jelentené a kiesést.

FÉRFI KÉZILABDA-VB, A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
D-csoport Dél-Korea–Szlovákia  16.15 (Tv: Sport1)
B-csoport Brazília–Japán  17.00
A-csoport Egyiptom–Bahrein  18.00
C-csoport Algéria–Ausztrália  18.00
D-csoport Argentína–Chile  18.15
A-csoport Németország–Tunézia  18.30
B-csoport Izland–Norvégia  19.10 (Tv: Sport1)
C-csoport Horvátország–Dánia  20.15
D-csoport Lengyelország–Svédország  20.15
C-csoport Szerbia–Románia   20.30
A-csoport Franciaország–Spanyolország  20.45
B-csoport Ausztria–MAGYARORSZÁG  21.30 (Tv: Sport1)
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
  A-CSOPORT            
1.  Franciaország  4 4     131–78  8
2.  Spanyolország  4 4     111–82  8
3.  Németország  4 2   2 105–99  4
4.  Tunézia  4 1   3 88–101  2
5.  Egyiptom  4 1   3 89–112  2
6.  Bahrein  4     4 78–140  0
               
   B-CSOPORT                 
1.     Izland    4 4         128–97  8
2.    Magyarország   4 3    1 116–103  6
3.    Norvégia   4 3    1 117–107  6
4.    Japán   4 1    3 108–129  2
5.    Ausztria   4 1    3 114–116  2
6.    Brazília   4       4 99–130  0
               
  C-CSOPORT            
1. Dánia 4 4 147–88 8
2.  Horvátország  4 3 1   119–75  7
3.  Szerbia  4 2 1 1 111–101  5
4. Románia 4 1 3 94–95 2
5.  Algéria  4 1   3 73–91  2
6.  Ausztrália  4     4 59–153  0
               
  D-CSOPORT            
1.  Lengyelország    4 4        122–99  8
2.  Svédország   4 3    1 118–91  6
3.  Argentína   4 2 1 1 98–89  5
4.  Dél-Korea   4 1 1 2 106–102  3
5.    Szlovákia   4    1 3 102–125  1
6.    Chile   4    1 3 92–132  1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik