Férfi kézilabda: Ivan Lapcsevics a spanyol Puerto Saguntóba igazolt

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.11.23. 17:32
Az MKB Veszprém és a jugoszláv/szerb férfi kézilabda-válogatott korábbi játékosa, a 34 éves Ivan Lapcsevics Spanyolországban folytatja pályafutását.

A Balkan-Handball értesülése szerint a spanyol első osztályban folytatja karrierjét az egykori veszprémi védőspecialista, Ivan Lapcsevics (2000-ben olimpiai 4. helyezett), aki a magyar bajnoktól távozva a szerb másodosztályban szereplő Napredak Krusevachoz igazolt. A szerb klubbal való megállapodás szerint a korábban a szerb Zsupa Alekszandrovac, a Zseljeznicsar Nis, a Barcelona, a Gummersbach és az MKB Veszprém színeiben szereplő játékos csak addig maradt a krusevaci gárdában, amíg nem talált magának erősebb egyesületet.

A nyáron egy togói lánnyal összeházasodó balátlövő választása végül a Puerto Saguntóra esett, amely tavaly került az ASOBAL Ligába, és nagy csata vár rá az új idényben is. Jelenleg az utolsó előtti, 15. helyen áll a csapat, amely eddig mindössze négy pontot szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik