A szerencse segíthet minket a vb-sorsoláson

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2010.01.30. 06:57
null
Ezúttal Fortuna is segítheti Gál Gyuláékat (Fotó: Mirkó István)
A hajrájához érkező ausztriai férfi kézilabda Európa-bajnokságon kialakult a szombati elődöntő párosítása (Horvátország–Lengyelország, Franciaország–Izland), s ezzel egyúttal az is eldőlt, hogy a júniusi vb-selejtezők vasárnapi, szintén bécsi sorsolásán (ekkor állítják össze a 2012-es szerbiai Eb előselejtező csoportjait is) melyik országot melyik kalapból húzzák ki.

A sportág európai szövetségében (EHF) frissen megváltoztatott szabály szerint az elősorsolásra három kalapot alakítanak ki, majd a sorsolás már két kalapból történik.

Az első kalapba kerülnek a legerősebbek (nyolc együttes – a procedúra során a lista kiegészül majd kilenccsapatosra): Ausztria, Csehország, Dánia, Németország, Norvégia, Oroszország, Spanyolország és Szlovénia.

A második kalapban (hét válogatott – ezek is kiegészülnek kilencre) lesznek az előselejtezőből továbbjutó gárdák: Görögország, Hollandia, Litvánia, Portugália, Románia, Svájc és Szlovákia.

Újdonság, hogy az elősorsolásra egy harmadik kalapot is készítenek (MAGYARORSZÁG, Szerbia, Ukrajna), s ebből egy együttest sorsolnak az első kalapba, míg a másik kettőt a másodikba. Így alakul ki a két kilenccsapatos kalap, amelyekből kilenc párost sorsolnak össze. Ez azt jelenti: harminchárom százalék esély maradt arra, hogy a legjobbak közé (az első kalapba) kerüljön válogatottunk, s a szerényebb tudásúak közül (a második kalapból) kapjon ellenfelet.

Már résztvevő a 2011-es vb-n Svédország (rendező), Franciaország (címvédő), valamint Horvátország, Izland, Lengyelország (elődöntősök az Eb-ről).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik