Hajdu János: Hatvanhat százalék az esélyünk a továbbjutásra

Vágólapra másolva!
2009.06.21. 10:55
Utolsó mérkőzését játssza az Eb-selejtező 4. csoportjában vasárnap 16 órától a magyar férfi kézilabda-válogatott Szlovákiában. A Galgócon sorra kerülő összecsapáson legalább egy pontot kell gyűjtenie Hajdu János csapatának a második, Eb-részvételt érő hely megszerzéséhez.
Iváncsik Gergőék ezúttal nem hibázhatnak
Fotó: Czagány Balázs
Iváncsik Gergőék ezúttal nem hibázhatnak
Iváncsik Gergőék ezúttal nem hibázhatnak
Fotó: Czagány Balázs
Iváncsik Gergőék ezúttal nem hibázhatnak

MOCSAI LAJOS: NINCS KÍMÉLET

Mocsai Lajos, az MKB Veszprém edzője szerint az óriási lehetőség előtt álló szlovákok az utolsó csepp vérükig küzdenek majd, gólzáporos magyar győzelemre nem nagyon lát esélyt:
„Arra kell készülnünk, hogy a szlovákok rettentően keményen, sőt kíméletlenül fognak harcolni. Fel kell vennünk a kesztyűt, mert együttesünknek kötelező kijavítania a szombathelyi hibát. A magyar válogatott fegyelmezett, kreatív játékkal győzhet. Ehhez meg kell állítania a szlovák lerohanásokat, valamint védekezésben segíteni kell a kapusokat. A szlovák átlövők kiszorítása elengedhetetlen, ugyanakkor a mi bombázóinknak bátran és pontosan kell vállalkozniuk. Nem féltem a magyar csapatot, de arra senki se számítson, hogy gólzáporos győzelmet fog aratni. Szlovákia legjobbjai óriási lehetőség előtt állnak, és idegenlégiósaik, köztük a magyar klubokban szereplők vezérletével utolsó csepp vérükig küzdenek majd a továbbjutásért.”
Másfél héttel ezelőtt még százszázalékos teljesítménnyel állt a csoport élén a magyar válogatott, amely a szlovákok elleni hazai meccsen lényegében le is zárhatta volna a továbbjutásról szóló kérdést. Szombathelyen azonban 30–29-re kikaptak a mieink, ezzel egy csapásra kétségessé vált Eb-részvételük. A csorbát Horvátországban majdnem sikerült kiköszörülni, ám a zadari meccsnek is egygólos vereség lett a vége, így az utolsó fordulóra maradt a döntés.

A képlet egyszerű, ha nyerünk vagy döntetlent játszunk, akkor mi jutunk tovább, ha a szlovákok győznek, akkor a jobb egymás elleni mérlegnek köszönhetően ők utazhatnak a jövő januári ausztriai kontinensviadalra.

Hajdu János a sorsdöntő találkozó előtt elmondta, hogy sem neki, sem a csapatnak nincs szlovákfóbiája (a szombathelyi fiaskó előtt a horvátországi vb-n is borsot törtek északi szomszédaink az orrunk alá a 24–24-es döntetlennel). A siker receptjét és a továbbjutási esélyeket a következőképp látja a kapitány:

„Otthon még motiváltabbak lesznek a szlovákok, de mi is felkészültünk lelkileg. Nem kaphatunk könnyű gólokat, gyorsan kell visszarendeződnünk, ki kell kapcsolnunk a játékból a beállósukat és az átlövőiket – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hajdu János. – Háromesélyes a találkozó. Ebből a győzelem és a döntetlen nekünk jó. Vagyis hatvanhat százalék az esélyünk. Visszatérhetett közénk a korábban sérült Eklemovics és Puljezevics, akikkel erősödött keretünk.”

Mennyit változott a világ fél év alatt: Eszéken még hatalmas kudarcnak éltük meg a szlovákok elleni döntetlent, most viszont örömtáncot lejtenénk, ha sikerülne pontot szerezni tőlük.

A MAGYAR KERET SZLOVÁKIA ELLEN

Kapusok: Fazekas, Mikler, Puljezevics
Mezőnyjátékosok: Harsányi, Iváncsik T., Laluska, Mocsai , Nagy L., Császár, Eklemovics, Rosta M., Schuch, Zubai Sz., Ilyés, Nagy K., Iváncsik G.


A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

SZLOVÁKIA–MAGYARORSZÁG
Galgóc, 16 óra, Tv: Sport1. Vezeti: Nielsen, Lorentzen (dánok)
SZLOVÁKIA: Stochl – T. Stranovsky, Valo, Szűcs, Kopco, Sulc, M. Stranovsky. Szövetségi kapitány: Heister Zoltán
MAGYARORSZÁG: Fazekas – Iváncsik T., Nagy L., Császár, Zubai Sz., Ilyés, Iváncsik G. Szövetségi kapitány: Hajdu János


A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Horvátország 7 6 1 223–156 12
2. MAGYARORSZÁG 7 5 2 211–160 10
3. Szlovákia 7 4 3 195–185 8
4. Görögország 7 3 4 175–194 6
5. Finnország 8 8 159–268 0
A 2010-es Európa-bajnokságot január 19. és 31. között rendezik meg Ausztriában. A házigazda osztrák válogatottnak és a címvédő Dániának nem kell selejtezőt játszania. Az Európai Kézilabda-szövetség 2008-ban új, többfordulós selejtezőrendszer mellett döntött, így a további 36 válogatottat hét csoportba sorolták, amelyekből az első két helyezett kvalifikálja magát a kontinensviadalra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik