Körkép Eb után: Norvégia a fénykorát éli, a magyar csapat formálódik

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.12.16. 09:02
Nem nyertek sokat, akik Norvégia végső győzelmére fogadtak a macedóniai női Európa-bajnokságon, hiszen ezzel minden fogadóiroda számolt, viszont bukhattak azok, akik két hete a magyar együttes éremszerzésére tettek némi pénzt. A szerencsejátékosok közül azok jártak a legjobban, akik Spanyolország legjobbjaiban bíztak, hiszen róluk csak nagyon kevesen gondolták, hogy a sok együttesnél csapatépítésre szánt, olimpia utáni „fakó” Eb-n bejutnak a vb-kvalifikációt érő fináléba.
Norvégia: "Jók vagyunk!"
Fotó: Reuters
Norvégia: "Jók vagyunk!"
Norvégia: "Jók vagyunk!"
Fotó: Reuters
Norvégia: "Jók vagyunk!"


MARIT BREIVIK ÉS CSAPATA
A női Európa-bajnokságok történetének legjobbja, a szellemes, gyors, látványos játékának köszönhetően évek óta méltán népszerű és eredményes norvég együttes szinte örökös győztesnek tekinthető. A csapat Marit Breivik szövetségi kapitány vezetésével szerepelt az utóbbi négy Eb-döntőben, és sorozatban hármat (2008, 2006, 2004) meg is nyert, valamint 1998-ban is a dobogó tetején állt.

NŐI KÉZILABDA EB


Program, eredmények, a magyar keret, történelem, szavazás – minden egy helyen!


„Gondolom, érthető, miért kedvenceim a kontinensviadalok – mondta diszkréten mosolyogva az aranyszínű új mezét büszkén viselő Marit Breivik. – Persze ebben az évben Pekingre is szívesen emlékezem, mert edzői pályám legnagyobb diadalát értem el az ötkarikás arannyal. Sokak szerint a legjelentősebb szakmai becse a világbajnoki és az Eb-sikereknek van, ám én az olimpiai győzelem erkölcsi és szakmai értékét együttesen felbecsülhetetlennek tartom. Szerencsés vagyok, mert ismét tehetséges, végtelenül szorgalmas játékosok sora került a kezem alá. Az ő kitartásuk és ambíciójuk nélkül 2008-ban nem értünk volna kétszer is a csúcsra.”

A világ egyik legeredményesebb női edzője karrierjének történetéhez hozzá kell tenni, hogy mindenkori norvég csapatai vb-aranyat (1999) és -ezüstöt (1997, 2001, 2007) is nyertek a vezetésével, valamint a pekingi végső győzelem (2008) előtt ő ült a kispadon már a két olimpiai bronz (1996, 2000) megszerzésénél is.

„Mindig a legfrissebb siker a legkedvesebb, ám bennem még élénken él az oroszokkal vívott pekingi finálé élménye is – folytatta a norvég kapitány. – Ugyanakkor Macedóniában sokkal fárasztóbb sorozaton vettünk részt, és persze a mezőny is más, pontosabban kiszámíthatatlanabb volt. A végső diadalunk egyik kulcsa, hogy a játékosok erejét igyekeztünk egy-egy meccs között, valamint a találkozókon belül is beosztani, a feladatokat és a terheket arányosan elosztani.”

A BOLDOG VESZTES
Hasonlóan vélekedett a finálé másik résztvevője, Spanyolország kapitánya, Jorge Duenas is, aki annyit azért hozzáfűzött: „némi szerencse is kellett ahhoz, hogy lépésről lépésre haladva a döntőbe jussunk, hiszen a csoportban a norvégoktól és az ukránoktól pontot szereztünk, majd olyan élcsapatokat győztünk le, mint Románia, Magyarország és Németország”.

Tegyük hozzá, amit a mester szerényen csak érzékeltetett: rossz csapatnak nem lehetett volna annyi szerencséje, hogy a fenti sikersorozatot elérje. Erre csak jó együttes, kitűnő játékosok sora képes. A spanyol ezüst legfontosabb jelzője, hogy megérdemelt (emellett persze elé tehető az a címke is, hogy meglepő, de ez több, leszereplő válogatott – Dánia, Franciaország, Ukrajna, Ausztria – kudarcához is passzol).

8. NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG

A VÉGEREDMÉNY
1. Norvégia, 2. Spanyolország, 3. Oroszország, 4. Németország, 5. Románia, 6. Horvátország, 7. Macedónia, 8. MAGYARORSZÁG, 9. Svédország, 10. Ukrajna, 11. Dánia, 12. Fehéroroszország, 13. Szerbia, 14. Franciaország, 15. Ausztria, 16. Portugália


NŐI EB-ÉREMTÁBLÁZAT

Ország Arany Ezüst Bronz
Norvégia 4 2 1
Dánia 3 2 -
Magyarország 1 - 2
Oroszország - 1 2
Ukrajna - 1 -
Németország - 1 -
Spanyolország - 1 -
Franciaország - - 2
Ausztria - - 1
(A norvég és dán aranysorozatot csak Magyarország szakította meg, 2000-ben Bukarestben)
---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik