A magyar válogatott a hajrában engedte ki a kezéből a győzelmet

Vágólapra másolva!
2007.12.04. 22:13
Egészen az idegtépő végjátékig a magyar női kézilabda-válogatottnak állt a zászló a spanyol nemzeti csapat ellen a Franciaországban zajló női kézilabda-világbajnokság E-csoportjának zárónapján, Nimes-ben. A félidőben még vezető ibériai rivális azonban az utolsó percben egyenlített, Németh András pedig hiába kért időt, a hátralévő 30 másodpercben már nem sikerült kiharcolni a győzelmet. Két pontot helyett csak egyet vihetnek magukkal a mieink a középdöntőbe.
A válogatott és Mehlmann Ibolya is ennél többet tud
NS-archív (Meggyesi Bálint)
A válogatott és Mehlmann Ibolya is ennél többet tud
A válogatott és Mehlmann Ibolya is ennél többet tud
NS-archív (Meggyesi Bálint)
A válogatott és Mehlmann Ibolya is ennél többet tud

67 százalék. Ha ez egy témazáró dolgozat eredménye, akkor a felkészületlen, vagy szerényebb képességű nebuló aligha számíthat túl jó osztályzatra, be kell érnie egy gyengécske közepessel. Csakhogy ez még véletlenül sem egy iskolapadot koptató gyerkőc produktuma, hanem a spanyol kapus, Sanchez Bravo teljesítménye volt számokban. 14 perc alatt 9 magyar lövésből 6-ot hárított.

A helyzetet súlyosbította, hogy ebben a periódusban a Mangue Gonzalez vezérelte dél-európai riválisnál a kemény, határozott védekezéshez hasonlóan a hatékony támadójáték sem volt hiánycikk. A félidő derekán 3-7 állt az eredményjelzőn.

A csoportküzdelmek zárónapján a magyar-spanyol mérkőzésnek jóval nagyobb tétje volt, mint azt első ránézésre gondolnánk. Továbbjutás ide, vagy oda, cseppet sem volt mindegy, hogy Németh András csapata a kvartett első vagy második helyéről jut a középdöntőbe.

Meglepetéssel kezdődtek, és meglepetéssel folytatódtak a csoport eseményei kedden. Merthogy a magyar válogatott vérszegény játéka, pontatlan befejezései és széteső védekezése legalább annyira volt váratlan, minthogy Kongó legyőzte Japánt 32-28-ra.

A játékrész hajrájához közdeledve nem a Görbicz Anita vezérelte piros-fehér-zöld alakulat javult fel, hanem Jorge Duenas de Galarza együttese engedett ki, ennek eredményeképpen a felénél már csak egy találat volt közte (13-14).

A 36. percben ott tartottunk, mint a 3. minutumban, döntetlen volt az állás. De mégis micsoda különbség. Vérten Orsolya góljával még csak 3-3 volt, Kirsner Erika találata után viszont már 17-17 állt a táblán. S ha már egyenlített, a vezetést is átvette a fordulás után magasabb hőfokon égő, egyre agilisabb Kirsner. Csakhogy megnyugodjon az első félidő játékát látva elbizonytalanodó népes magyar tábor, Görbicz kisvártatva megduplázta az előnyt (19-17).

Korai, megalapozatlan volt még a nyugalom. A 49. percben csőstül jött a baj. 21-21-es állásnál Tóth Tímeát kiküldték két percre, a spanyolok pedig hétméterest kaptak. Pálinger hiába fogta meg Mangue büntetőjét, a kipattanó után már tehetetlen volt (21-22). A magyarok formája ugyan hagyott kívánnivalót maga után jócskán, de a szívük a helyén volt.

Az ismert képlet szerint előbb a remek napot kifogó Kirsner újra egyenlített, majd Görbicz egy precízen végrehajtott hetessel fordított. És fordult a kocka, mi játszhattunk létszámfölényben. Nem tudtunk élni vele.

Izgalmas lett a vége, túlságosan is izgalmas. Az utolsó percben egyenlítettek (26-26) a spanyolok, újabb gólt már nem tudott szerezni a magyar csapat. Győzelem helyett be kellett érnünk döntetlennel, hiába lettünk csoportgyőztesek, kettő helyett csak egy pontot viszünk magunkkal a középdöntőbe.

Nagyon távol, fényévekre vagyunk a csúcsformától, de nem a csoportmeccseken kell a maximumot nyújtani. Bízzunk az eredményesebb folytatásban. A lengyelek következnek.

NŐI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG (FRANCIAORSZÁG) - E CSOPORT, 3. FORDULÓ (NIMES)

MAGYARORSZÁG SPANYOLORSZÁG
1 Herr 2 Garmendia Lopez
2 Ferling 3 P. Pinedo Saenz
3 Vérten 4 Fernandez Ibanez
4 Mehlmann 5 Berenguel Verdegay
5 Tomori 7 Martin Berenguer
6 Kirsner 8. E. Pinedo Saenz
8 Borbás 9 Mangue Gonzalez
11 Hornyák 10 Aguilar Diaz
13 Görbicz 12 Elejaga Vargas
14 Kovacsicz 13 Castaneda Mora
16 Pálinger 15 Ortuna Torrico
17 Tóth 16 Sanchez Bravo
18 Szamoránsky 17 Fernandez Molinos
25 Balogh B. 20 Oncina Moreno
Szövetségi kapitány: Szövetségi kapitány:
Németh András Jorge Duenas de Galarza
Gólszerzők: Görbicz 6, Tóth 4, Vérten 3, Kirsner 3, Kovacsicz 2, Borbás 2, Mehlmann 2, Szamoransky 1, Balogh 1, Tomori 1, Hornyák 1 ill. Mangue 10, Fernandez Ibanez 5, Pinedo 3, Aguilar 2, Martin 2, Fernandez Molinos 2, Berenguel 1, Ortuno 1
Kiállítások: 14 perc ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/5 ill. 7/4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik