Bár korán egyik kulcsemberét vesztette, biztosan nyert a Debrecen

Vágólapra másolva!
2007.11.09. 18:46
A Budapest Bank liga, az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság alapszakaszának tizedik fordulójában a Debreceni KSE hazai pályán nyolc góllal bizonyult jobbnak a PLER együttesénél, így megerősítette vezető pozícióját az A csoportban, hiszen egy vereség mellett immár a tizedik győzelmét aratta. A fővárosiak – akik Frey Tamás első félidőbéli piros lapját követően esélyt kaptak egy szoros mérkőzésre – csak a találkozó egyes szakaszaiban tudtak méltó ellenfelek lenni, de a gólerős Szabó Péter mellett más játékosuk nem fogott ki jó napot, így nem tudták megkérdőjelezni vendéglátójuk újabb sikerét. Könnyedén nyert hazai pályán a Dunaferr.
Szabó Péter gólerős játéka önmagában kevésnek bizonyult a PLER debreceni sikeréhez
Mirkó István (archív)
Szabó Péter gólerős játéka önmagában kevésnek bizonyult a PLER debreceni sikeréhez
Szabó Péter gólerős játéka önmagában kevésnek bizonyult a PLER debreceni sikeréhez
Mirkó István (archív)
Szabó Péter gólerős játéka önmagában kevésnek bizonyult a PLER debreceni sikeréhez

Az első félidő közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A 18. percben 9-7-es hazai vezetésnél ugyan a debreceniek elveszítették egyik legjobbjukat, a kiállítás sorsára jutó Frey Tamást. A kiállítás azonban nem fogta meg a hazaiakat, a vendégek pedig képtelenek voltak kihasználni a helyzeti előnyt. Szünetig így Djordjevic kapus védései és a gyors gólok következtében elhúzott a DKSE négy góllal (16-12).

A pihenő után a hazaiak Rédei góljaival már hat gólra is elhúztak (21-15), de a fővárosiaknak még egyszer sikerült három gólra felzárkózni a remek teljesítményt nyújtó Szabó Péter góljaival.

Azonban a félidő közepétől ismét csak egy csapat dominált, a Debrecen így több jó egyéni teljesítményének köszönhetően, Rédei István és Gúnya Péter vezérletével megérdemelten győzött.

A DKSE ezzel visszavágott eddigi egyetlen bajnoki vereségéért, amit még szeptemberben szenvedett el a PLER otthonában (29-22), így a hajdúsági csapat továbbra is – igaz, több lejátszott mérkőzéssel – vezeti csoportját.

Jól kezdett a Békés a Dunaferr otthonában, és ha mást nem is, azt azonban elérték, hogy az első félidő derekáig tartották a lépést az újvárosiakkal, hiszen az negyedóra elteltével a Kolics-csapat ekkor még csak 10-9-re vezetett.

A folytatásban azonban elfogyott a vendégek ereje, és a szünetre már hétgólos hátrányba került a Békés, amelynek fiatal vezetőedzőjét, Bakó Botondot a mérkőzés előtti éjszakán rosszullét miatt kórházba szállították, így ú nem lehetett a csapattal.

A szünet után is a hazai együttes dominált, és a negyvenötödik percre már 30-20-ra vezettek Törő Szabolcsék – a szélső egyébként tizenkét góllal a Dunaferr legjobbja volt.

A végére a két csapat közti különbség tizenkét gólra duzzadt, így a dunaújvárosiak 39-27-es magabiztos sikert arattak.

BUDAPEST BANK LIGA, ÉLVONALBELI FÉRFI KÉZILABDA-BAJNOKSÁG, A CSOPORT, 10. FORDULÓ:

DKSE-AIRPORT DEBRECEN - PLER-AIRPORT 32–24 (16–12)
Debrecen 1000 néző. V: Dobrovits, Tájok
DEBRECEN: Pereverzia – GUNYA 7 (4), RÉDEI 8, Habuczki 1, Frey T. 2 (2), KELECSEVICS 4, Ambrus 2. Cs: DJORDJEVICS (kapus), ROMAN 7 , Noris, TArnavölgyi 1, Sipos, Juhász. Edző: Kovács Mihály
PLER: Novák – Rév 1, BALOGH ZS. 4 (1), Lendvay 3, Pordán 2, SZABÓ P. 9 (2), Forgács 2. Cs: Zsembery (kapus), Bakos 2, Dobó, Lékai 1, Kocsi, Korsós, Szabó L. Edző: Nagy Károly
Az eredmény alakulása: 5. p.:3–1. 15. p.: 7–6. 26. p.: 15–10. 39. p.: 21–15. 43. p.: 22–20. 53. p.: 28–21
Kiállítások: 16, ill. 16 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG:
Kovács Mihály: A csapat erejét mutatja, hgoy Frey Tamás nélkül is biztosan nyertünk. Mindenki küzdött a másikért, és meg lett az eredménye.
Nagy Károly: A Debrecen motiváltabb volt, és érvényesítette fizikai fölényét. A kihagyott ziccerek már jeletzék, hogy problémáink lesznek.



B CSOPORT
DUNAFERR SE - ERSTE-BÉKÉSI FKC 39–27 (21–14)
Dunaújváros, 700 néző. V: Hargitai, Markó
DUNAFERR: Stochl – Czigány 2, ZUBAI SZ. 7, Rosta, Kemény, Nagy K. 2, TÖRŐ 12 (4). Cs: Mikler (kapus), GREBENÁR 7, BAKOS 5, Ancsin 3, Sándor, Hajdu 1, Benmiloud. Edző: Kolics János
BÉKÉS: Nagy L. – Djuricin 1, OLÁH 9 (3), Himer 1, Kocsis 1, PAVLOVIC 7, Kopcsák 2. Cs: Domokos (kapus), Trivkovic 2, Jurko, Nagy Cs. 1, Gamrac 2, Szatmári, Raffai 1. Edző: Békési Mihály
Az eredmény alakulása. 6. p.: 4–3. 15. p.: 10–9. 24. p.: 18–12. 45. p.: 30–20. 56. p.: 38–25
Kiállítások: 12, ill. 16 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Kolics János: – A Békés is a legjobb nyolc közé igyekszik, ehhez képest elégedett vagyok az eredménnyel. A fiatalok beilleszkedéséhez idő kell, de nem adjuk fel.
Békési Mihály: – Sajnálom, hogy beteg vezetőedzőnk nem lehetett velünk. Az első félidőben tisztességesen helyálltunk, utána több ziccert is elhibáztunk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik