Kézilabda, női NB I: otthon nyert hárommal a Hódmezővásárhely

Vágólapra másolva!
2007.11.04. 00:41
Az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság alapszakaszának kilencedik fordulójában a Hódmezővásárhely hazai pályán három góllal verte a Békéscsabát.
Izgalmasan alakult a találkozó, hiszen hiába szereztek vezetést a hazaiak a szünetre, a vendégek a pihenőt követően fordítani tudtak és a vezetést is átvették.A vendéglátóknak azonban még volt erejük, mozgósították a tartalékokat és végül hozták a találkozót.A Hódmezővásárhely negyedik győzelmét aratta a szezonban, a harmadikat pályaválasztóként, így otthon őrzik veretlenségüket.A Békéscsaba hetedszer kapott ki, harmadszor idegenben.

NB I, ÉLVONALBELI NŐI KÉZILABDA-BAJNOKSÁG, ALAPSZAKASZ, 9. FORDULÓ:

ASA HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NKC SE - CITY LINE BÉKÉSCSABAI ENK SE 25–22 (15–13)
Hódmezővásárhely, 700 néző. V: Herczeg, Südi
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Abramovics – Földes 1, NYIKOLAJENKO 7, Gerstmár R. 4 (1), Borbély 1, Jenőfi 4, KOROKNAI 4 (1). Cs: VÖRÖS (kapus), Fülöp, WOLF 4 (1), Sipos, Szepesi, Jókai. Edző: Rapatyi Tamás
BÉKÉSCSABA: VERESS – Kelemen, Cifra 1, Forczek, Takács 2, Szekeres 6, Vincze 1. Cs: Futaki (kapus), HERR A. 10 (3), Leposava, Tóth K. 1, Hajduch 1. Edző: Mátéfi Eszter
Az eredmény alakulása: 5. p.: 3–3. 13. p.: 8–6. 26. p.: 13–11. 38. p.: 16–17. 41. p.: 16–18. 49. p.: 22–19.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Rapatyi Tamás: Ezt a győzelmet a szurkolóinknak ajánljuk, szeressék ezt a csapatot, mert megérdemli.
Mátéfi Eszter: Nagyon küzdelmes és fordulatos mérkőzés volt, egy picivel több jó teljesítményre lett volna szükségünk a meglepetéshez.

AZ ÁLLÁS:
1. Győri Audi ETO 8 8 - - 271-184 +87 16
2. Dunaferr NK 9 8 - 1 275-237 +38 16
3. Budapest Bank FTC 9 7 - 2 280-240 +40 14
4. DVSC - Aquaticum 8 6 - 2 247-219 +28 12
5. Hódmezővásárhely 9 4 1 4 251-256 -5 9
6. Cornexi - Alcoa 8 4 - 4 228-240 -12 8
7. Óbudai Goldberger SE 8 3 1 4 185-210 -25 7
8. Tajtavill - Derecske 9 3 - 6 240-258 -18 6
9. Váci NKSE 9 3 - 6 244-264 -20 6
10. City-Line Békéscsaba 9 2 - 7 213-227 -14 4
11. Vasas SC 9 1 2 6 227-269 -42 4
12. Kiskunhalas NKSE 9 1 - 8 234-291 -57 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik