Győzelemmel búcsúzott a bajnokságtól a Vasast verő Debrecen

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2007.05.25. 20:31
A női élvonalbeli kézilabda-bajnokságban négy csapat a pénteki nappal le is tudta a 2006-2007-s bajnokságot, a Debrecen és a Vác hazai győzelemmel búcsúzott, előbbiek a Vasast, utóbbiak a Békéscsabát verték.
Mocsai Lajos két év után a debreceni vereséggel búcsúzott a Vasas kispadjától
Szabó Miklós
Mocsai Lajos két év után a debreceni vereséggel búcsúzott a Vasas kispadjától
Mocsai Lajos két év után a debreceni vereséggel búcsúzott a Vasas kispadjától
Szabó Miklós
Mocsai Lajos két év után a debreceni vereséggel búcsúzott a Vasas kispadjától

A debreceni találkozónak különösebb tétje már nem volt, hiszen az eredménytől függetlenül a hazaiak az ötödik, a vendégek a hatodik helyen zártak a bajnokságban.

Ennek megfelelően nehezen kapták el a fonalat a csapatok, a 14. percben még csak 12 gól esett, némiképpen meglepetésre mindkét oldalon 6-6.

A folytatásban aztán a hazaiak érvényesítették papírforma fölényüket és 9-4-s részeredménnyel a szünetre ötgólos előnyre tettek szert.

A második félidő elején a vendégek nagy hajrával négyet ledolgoztak ötgólos hátrányukból, de az utolsó negyed órában nagyon megszórta ellenfelét a debreceni együttes.

A rájátszás hat mérkőzése alatt a Debrecen végül tíz, a Vasas öt pontot szerzett, így végül ugyanott végeztek, ahol az alapszakasz során.

Mocsai Lajos két év után ezzel a vereséggel búcsúzott az angyalföldiektől és Veszprémbe készül, ahol a férficsapat irányítását veszi át, bár utóbbi hírt hivatalosan még nem erősítették meg az érintettek.

A játéknap alsóházi mérkőzésén - amelynek a helyezéseket figyelembe véve szintén nem volt tétje – a Vác meg tudta őrizni száz százalékos mérlegét a rájátszásban, ami rajtuk kívül egyetlen más gárdának sem sikerült.

A Vác hatodik mérkőzését is megnyerte, ezúttal a Békéscsabát verték öt góllal. A különbség, remek hazai rajtot követően a két csapat között már a szünetre kialakult, a folytatásban a hazaiak meg tudták őrizni biztos vezetésüket.

NB I, NŐK, RÁJÁTSZÁS, 6. FORDULÓ:

AZ 5-8. HELYÉRT:
DVSC AQUATICUM - VASAS INVITEL 34-25 (15-10)
Debrecen, 400 néző. V: Szegedi, Unyatinszky
DVSC: Vorozscova - Csáki, SOPRONYI 5, Latakaité 3, Rácz E. 3 (1), SZŰCS G. 7 (3), Stuparicová. Cs: Kiss É., Király (kapusok), Szabó V. 3, ORBáN 5, Sütő E. 3, Kovács A. 3, Kazai 2. Edző: Varga József
VASAS: Tótová - KÁNTOR 3, Stiener 2, Moszkovaja, TOMORI 7, Gaál 2, Gorova 1. Cs: Koszó (kapus), Kamper 2, Laskovits 2, Polláková 2, Ábrahám 3 (3), Simon 1. Edző: Mocsai Lajos
Az eredmény alakulása: 6. p.: 3-3. 14. p.: 6-6. 28. p.: 14-9. 36.p.: 17-16. 45. p.: 22-19. 55. p.: 31-23.
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3

A 9-12. HELYÉRT:
VÁCI NKSE - CITY-LINE BÉKÉSCSABAI ENKSE 33-28 (19-14)
Vác, 250 néző. V: Bakos, Holman
VÁC: Juhász - ORBÁN 4, BRECSKA 3, FARKAS 4, ŐRI 5 (1), Veszeli 4 (1), Szádvári 1. Cs: Gridnyeva, Nábelek (kapusok), Schmidt 2 (1), Babócsi 3 (1), Rábai 4, Trufán 3, Lázár. Edző: Kenyeres József
BÉKÉSCSABA: Veress - Valyuch 2, Tóth K. 2, SZEKERES 6, TAKÁCS 6 (5), Zsuzsa 2, VINCZE 4. Cs: Mészáros (kapus), Such 1, Hajdu 1, Forczek 1, Czifra, Kelemen 3. Edző: Rapatyi Tamás
Az eredmény alakulása: 8. p.: 7-1. 14. p.: 9-6. 23. p.: 13-10. 39. p.: 24-17. 48. p.: 27-23. 55. p.: 31-25.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 7/4, ill. 5/5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik