Montenegróban győztek Görbiczék

Vágólapra másolva!
2007.01.07. 22:51
A női kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnoki Ligájában idegenbeli győzelemmel mutatkozott be a csoportkör első fordulójában a magyar bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC együttese, amely Montenegróban hat góllal verte vendéglátóját, a Buducsnoszt Podgorica együttesét.
Idegenbeli győzelemmel kezdtek a győriek
Meggyesi Bálint
Idegenbeli győzelemmel kezdtek a győriek
Idegenbeli győzelemmel kezdtek a győriek
Meggyesi Bálint
Idegenbeli győzelemmel kezdtek a győriek
Amint azt várni lehetett, a hazai közönség mindent megtett annak érdekében, hogy az ellenfél, jelesül a győri csapat érezze: ide bizony vendégségbe jöttek, pontszerzést és egyéb tréfákat kéretik mellőzni.

Ez a szinte már ellenségesség határát súroló hangulat azonban nem zavarta meg a győrieket, a vendégek a maguk ritmusát és játékát játszva – még emberhátrányban is eredményesek tudtak lenni – ötgólos előnyre tettek szert.

A folytatásra kiegyenlítetté vált a játék, de a győriek biztosan őrizték előnyüket, a szünetben négy góllal mentek. A győri együttesből – amely elsőrangúan védekezett - különös két román légiósuk, Spiridon és Gogirla játéka emelhető ki, de Vérten Orsolya (képünkön) is remekül teljesített.

A pihenőben nem tudta magát összeszedni a házigazda, ennek eredményeként a külső zavaró körülményeket tökéletesen kikapcsoló vendégek még növelni is tudták előnyüket. Nem engedtek ki biztos vezetésük tudatában, bár ahhoz elég rutinos játékosok alkotják a győri keretet, hogy tisztában legyenek vele: ilyen közegben ez akár végzetes is lehet, legyen az előny akármekkora.

A közönség egyre nehezebben viselte kedvenceik vergődését és a győriek remeklését, petárdaesőt zúdítottak a pályára – illetve a vendégekre és a dán játékvezetőkre -, amelynek köszönhetően a sporik félbeszakították a találkozót, amelyet csak hosszas szünetet követően tudtak folytatni, majd befejezni.

A vendégeket azonban még ez a kellemetlen, sportcsarnokba – sem – illő közjáték sem zavarta meg és biztosan, hat góllal győztek.

A Győr teljesen megérdemelten nyert, a második fordulóban, jövő héten szombaton 16.15 órai kezdettel hazai pályán látják vendégül az első fordulóban hazai vereséggel rajtoló norvég Byasen Trondheim csapatát.

Bajnokok Ligája, 1. forduló:

B-CSOPORT:
Buducsnoszt Győr 25-31
Byasen Toljatti 25-31
D-CSOPORT:
FTC Szkopje 31-28
Slagelse Hypo 22-25
A-CSOPORT:
Aalborg Ljubljana 26-24
Volgograd Ribbaroja 31-29
C-CSOPORT:
Podravka Viborg 32-31
Leipzig Larvik 23-31

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik