Farkas lemondta az Eb-t

CSINTA SAMU, BERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEFCSINTA SAMU, BERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.12.01. 21:28
Címkék
Nyugalmasnak indult a szerda Debrecenben, ám végül sorsdöntő esemény történt a válogatott edzőtáborában.
A reggelinél a csapat rangidős játékosa, Farkas Ágnes ült le beszélgetni Kiss Szilárd szövetségi kapitánnyal, s az átlövő bejelentette, hogy egészségi állapota miatt nem vállalhatja az Európa-bajnoki szereplést.
Farkas az edzés előtt az öltözőben döbbent csapattársaival is megosztotta a hírt.
"Nagyon sajnálom, hogy Farkas Ági nem lehet velünk, hiszen remek munkát végzett a felkészülés idején, nagy szüksége lett volna rá a csapatnak" - kommentálta a történteket Kiss Szilárd.
Farkas kissé szomorkásan, de határozottan mondta el érveit a Nemzeti Sportnak.

Farkas Ágnes a keret debreceni edzôtáborában elköszönt társaitól, és az Eb-n nem szerepel címeres mezben (Fotó: M. Németh Péter)
Farkas Ágnes a keret debreceni edzôtáborában elköszönt társaitól, és az Eb-n nem szerepel címeres mezben (Fotó: M. Németh Péter)
Farkas Ágnes a keret debreceni edzôtáborában elköszönt társaitól, és az Eb-n nem szerepel címeres mezben (Fotó: M. Németh Péter)
- Először is azt szeretném tisztázni, hogy nem a válogatottságról, hanem az Eb-szereplésről mondtam le - említette az átlövő.
- Vagyis még visszatér a legjobbak közé?
- Ismétlem, most az Eb-szereplésről mondtam le.
- A kapitány azt mondja, szükség lenne önre.
- Csakhogy az elmúlt három hét edzésein rá kellett jönnöm, fájós térdemmel, sérült lábammal nem tudom felvenni a versenyt a fiatalokkal.
- Máskor is játszott betegen, kisebb sérüléssel. Ezúttal nem becsüli alá önmagát?
- Szó sincs róla. A közönség pedig most nem azt a Farkas Ágit látná, aki négy éve játszott az Eb-győztes csapatban. Itthon elvárják a válogatottól a kiemelkedő eredményt, az aranyat, és a csapat képes is erre, mert jobban felkészült, mint az olimpia előtt. Nem a süllyedő hajót hagyom el, hiszen remek munkát végeznek a lányok a kapitány vezetésével, és biztosan nagy örömet szereznek a szurkolóknak.

Farkas Ágnes a keret debreceni edzôtáborában elköszönt társaitól, és az Eb-n nem szerepel címeres mezben (Fotó: M. Németh Péter)
Farkas Ágnes a keret debreceni edzôtáborában elköszönt társaitól, és az Eb-n nem szerepel címeres mezben (Fotó: M. Németh Péter)
Farkas Ágnes a keret debreceni edzôtáborában elköszönt társaitól, és az Eb-n nem szerepel címeres mezben (Fotó: M. Németh Péter)
- Néhányan biztosan találgatnak, kérdéseket fogalmaznak a visszalépése hátteréről.
- Nincs semmilyen titokzatos háttér. Nem kell feleslegesen kombinálni! Tessék megérteni és elfogadni a döntésemet! Nem vagyok teljesen egészséges, és most nem tudtam tartani a lépést az edzéseken a többiekkel.
- Visszautazik Aalborgba, a klubjába?
- Remélem, nem rendelnek vissza, és a mérkőzések helyszínein szurkolhatok a magyaroknak, és ehhez hozzájárul a klubom és a magyar szövetség is.
A váratlan fordulat mellett persze szóba került a románok elleni két tesztmérkőzés is. A csapatok a Főnix-csarnokban csütörtökön (17.45 óra), majd egy nappal később (ez zárt kapus meccs) ugyanitt találkoznak.
"Nagyon fontos állomása felkészülésünknek ez a hét, hiszen nyakunkon az Európa-bajnokság rajtja - mondta a szövetségi kapitány. - A történtek ellenére rend és nyugalom van a keretben, s ez fontos, hiszen szeretnénk a lehető legjobban szerepelni. Az elnökség szerint az első három hely valamelyike vár bennünket, én azt mondtam, nyerjük meg az Eb-t. Érzek annyi erőt a csapatban, hogy hazai pályán odaérjen a dobogó legmagasabb fokára, ehhez adhat erőt a magyar közönség. Csütörtökön felkészülési mérkőzést játszunk, de éppen a nézők miatt lényeges az eredmény, hiszen mindenképpen győzelemmel szeretnénk megörvendeztetni az értünk szorító szurkolókat. Ezeken a meccseken hangolódhatnának rá a játékosok a nagy torna hangulatára, szokhatják a légkört, és persze az is lényeges szempont, hogy a remek erőkből álló román válogatott lesz az ellenfelünk. Szerdán már a Főnix-csarnokban gyakoroltunk, amely így üresen is lenyűgöző, s számunkra még kedvesebb lesz, ha megtelnek a lelátók."
A magyar válogatott azonban nem pihent rá a románok elleni találkozókra, sőt…
Viharos hangulatban, tiltások és sértődések közepette, valamint minden korábbinál nagyobb bizonytalanságban fordult az Eb-felkészülés célegyenesébe a román válogatott. A Kárpát-trófea megnyerése ugyan alkalmas lehetne az önbizalom-növelésre, csakhogy a kolozsvári tornagyőzelem értékét még az öntömjénezésre hajlamos román vezetők is megkérdőjelezik. A hollandok a juniorcsapatukat küldték Erdélybe, a szerbek is fél Eb-csapattal érkeztek, s bár a németek nagyjából mindenkit elhoztak, inkább altatták a mezőnyt. Igazából azonban a turné előtt kirobbant botrány nyomta rá a bélyegét a keret hangulatára. A szövetség ugyanis még mindig csak a felét fizette ki annak a 120 ezer forint körüli összegnek, amit a kvalifikáció előtt ígért a játékosoknak. Néhány kézilabdás kiszivárogtatása nyomán ezt alaposan megszellőztették a lapok, amelyet kétféle sértődést szült: egyrészt a vezetők horkantak fel, s gyakorlatilag megtiltották a sajtóval való kommunikációt, másrészt a játékosok egy része "tépte meg" kis híján a "téglának" kikiáltott Amarieit és Lucát.
De nem csak pénzügyi problémák teszik kínossá a csapat mindennapjait. Miután Steluta Luca sérülésre hivatkozva lemondta az Eb-szereplést, Cornel Otelea mesternek sürgősen jobbátlövő után kellett néznie. Csakhogy a szövetségi kapitány előzőleg a Németországban profiskodó Cristina Mihainak és a zilahi Roxana Gatzelnek is jelezte, hogy nem fér a keretbe, s az utólagos megkeresések során ezt rendesen vissza is kapta a vérig sértett játékosoktól. Mihai biztosan nem utazik Magyarországra, Gatzelnél még rezeg a léc, s úgy tűnik, súlyos kompromisszumokra kényszerül a kapitány. Hacsak Otelea nem tart ki a szakmai körökben is kifogásolt álláspontjánál, hogy a keretben lévő négy balátlövő a jobb oldali poszt kívánalmainak is képes megfelelni.
Mindenek ellenére a kincstári optimizmus egyelőre nem csorbul, Cristian Gatu, a szövetség elnöke a kontinens első öt csapata közé várja a román válogatottat. Érvei közül még ez hangzik a legjobban: "Ezek a játékosok ifjúságiként és juniorként gyakorlatilag mindent megnyertek már. Miért lenne ez másképp felnőttkorban?"

Tv: a Magyarország-Románia mérkőzést csütörtökön 17.45 órakor a Sport2 közvetíti.

Szavazás

A 3. helyért játszik női kéziválogatottunk a hazai Eb-n. Mi lesz?

---- E ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik