Kerékpár-vb: Szalontay Sándor nem jutott nyolcaddöntőbe sprintben

Vágólapra másolva!
2023.08.05. 14:57
null
Szalontay Sándor nem jutott nyolcaddöntőbe a glasgow-i pályakerékpáros-világbajnokságon (Fotó: Getty Images)
Szalontay Sándor elveszítette brit riválisa elleni párharcát, így nem jutott be a pályakerékpárosok férfi sprintversenyének nyolcaddöntőjébe a glasgow-i világbajnokságon.

 

A magyar sportoló a selejtezőben a 22. időt érte el, így a kieséses szakasz első körében a kvalifikációt a 11. helyen záró Joseph Trumannel kellett megmérkőznie a legjobb 16-ért.

A verseny ezen szakaszában a párharcok egy-egy futamból állnak és Szalontayék a hetedik párban következtek. A háromkörös versenyt a magyar sprinter kezdte hátulról és a szokásoknak megfelelően az első két kör a higgadt taktikai csatáról szólt. Szalontay aztán a második kör végén, a célegyenesben a pálya felső részébe húzódott és onnan igyekezett lendületet venni a támadáshoz, melyet a kanyarban megindított és a „hosszú egyenesben” folyamatosan közelített riválisára, akinek az utolsó kanyar elején már csak alig fél kerékpárnyi volt az előnye, de ekkor Truman újítani tudott és a célegyenesre fordulva Szalontaynak már nem maradt esélye a győzelemre. A 33 éves magyar kerekes így ebben a számban nem folytathatja a küzdelmeket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik