Kerékpár: kórházba került Valter csapattársa, kihagyja a Girót

Vágólapra másolva!
2023.05.05. 19:45
null
Tratnik az utolsó pillanatban szenvedett balesetet (Fotó: Getty Images)
A Valter Attilát alkalmazó Jumbo-Visma országúti kerékpáros csapat pénteken délután hivatalos Twitter-csatornáján közölte, nem lesz ott a holnap kezdődő Giro d'Italia rajtjánál az istálló szlovén bringása, Jan Tratnik, mert az edzésén balesetet szenvedett és kórházba került. A térdsérülést szenvedő Tartnikot a fiatal brittel, Thomas Gloaggal pótolja az előzetesen kihirdetett Giro-keretén immár ötödik (!) alkalommal változtató Jumbo.

Nem állítjuk, hogy a szerencse kegyeltje lenne a holland Jumbo-Visma kerékpáros csapata a szombaton rajtoló Giro előtt: a pénteki utolsó edzésen Jan Tratnik – sajtóhírek szerint – egy autót próbált kikerülni, ám elesett és úgy beütötte a térdét, hogy kórházba kellett szállítani. Noha, sérülése pontos természetéről egyelőre hivatalos információ nem került nyilvánosságra, a Jumbo honlapján megjelentek szerint a 33 éves szlovén helyett a 21 éves brit Thomas Gloag vesz részt a versenyen.

Ezzel a Jumbo immár ötödik cseréjét volt kénytelen végrehajtani az első Giro-keretéhez képest.

Először az időfutam-világbajnok Tobias Foss és Robert Gesink dőltek ki a sorból, majd a helyükre behívott Rohan Dennis, Jos van Emden duóból utóbbi is – mindhármukat pozitív koronavírusteszt miatt kellett lecserélni. Utóbbi helyére a csere cseréjeként Sam Oomen ugrott be, s korábban az is kiderült, hogy a Tirreno-Adriaticón eleső Wilco Keldermann nem épült fel időben, így Sepp Kuss versenyez majd helyette.

Az immár ötödik csere ellenére a Jumbo célja az idei Girón egyértelműen az, hogy a háromszoros Vuelta-győztes szlovén Primoz Rogliccsal megnyerje az összetettet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik