Giro: a defektet kapó Contador újabb csapást mért Arura

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.26. 17:43
null
Mikel Landa egymás után két szakaszt nyert meg a Girón (Fotó: AFP)
A spanyol Mikel Landa nyerte kedden a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát, amelyen az összetettben élen álló Alberto Contador tovább növelte előnyét.

 

 

A Pinzolo és Aprica közötti 174 km-es etap útvonala az egyik legnehezebbnek ígérkezett. Különösen izgalmassá vált a verseny, amikor Contador a legendás emelkedő, a Mortirolo előtt defektet kapott, ugyanis ekkor legfőbb üldözőjének, Fabio Arunak a csapata, az Asztana élre állt és hatalmas tempót kezdett diktálni. A mezőny azonnal darabjaira hullott, Contador pedig 50 másodperces hátrányba került.

A 2008 után második Giro-diadalára hajtó spanyol kerekes ismét igazolta klasszisát: segítőit, csapattársait maga mögött hagyva egyedül eredt az élcsoport nyomába és végül felért az akkor már csak háromfős élbolyra, sőt, kisvártatva ritmust váltott, amellyel éppen a mögötte második olasz vetélytársát, Arut szakította le, de a holland Steven Kruijswijk és Aru segítője, Landa bírta a tempóját.

A trió ezt követően majdnem a célig együtt maradt, a legvégén a vasárnap is diadalmaskodó Landa hagyta hátra riválisait és nyerte meg a szakaszt, sikerével pedig összetettben a negyedikről a második helyre jött fel. Aru eközben a Mortirolo csúcsáig már közel kétperces hátrányt szedett össze, majd a célvonalon majdnem három perccel Landa után a hetedik helyen haladt át.

GIRO D'ITALIA
16. szakasz, Pinzolo-Aprica, 174 km, hegyi befutó

1. Mikel Landa (spanyol, Asztana) 5:02:51 óra
2. Steven Kruijswijk (holland, Lotto) 38 mp hátrány
3. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) azonos idővel
...7. Fabio Aru (olasz, Asztana) 2:51 p h.

Az összetett élcsoportja
1. Contador 65:04:59 óra
2. Landa 4:02 perc hátrány
3. Aru 4:52 p h.

A vasárnapig tartó viadalon szerdán a Tirano és Lugano közötti 134 km-es etap vár a mezőnyre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik