Kerékpár-vb: ellopták az orosz csapat kerékpárjait

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.28. 13:48
Az orosz férficsapat valamennyi kerékpárját ellopták péntek éjszaka a Firenzében zajló országúti kerékpáros-világbajnokság helyszínéről.

Alekszandr Kolobnyev, a csapat első számú versenyzője szombaton a Twitter-oldalán tette közzé a hírt, miszerint a helyi rendőrség már nyomoz a 16 eltűnt kerékpár ügyében.

A 2007-ben és 2009-ben is vb-ezüstérmes sportoló mindehhez még azt tette hozzá, hogy vasárnap így nem tudnak elindulni a mezőnyversenyben, ám elképzelhető, hogy mégis részt vehetnek majd a viadalon, a csapat vezetői ugyanis azon dolgoznak, hogy szombat estére új kerékpárokat küldjenek az olasz városba.

Idén februárban a Mediterrán körversenyen történt hasonló eset, akkor a Garmin istálló kerékpárjait vitték el tolvajok Franciaországban.

A vb férfi mezőnyversenyén 272.5 km vár a résztvevőkre, akik Luccából indulnak és Firenzébe érkeznek majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik