Takács első fokon négyéves eltiltást kapott (Fotó: MTI)

 

Takács Tamara februárban adott pozitív doppingmintát, amely miatt a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) hírlevele szerint akár négyéves eltiltásra is számíthat. Azt, hogy a világ- és Európa-bajnok kajakozó milyen szerrel bukott meg, a szövetség nem árulta el, ám a Blikk arról számolt be, hogy sztanozololt találtak Takács mintájában.

Ez a szer a szintetikus szteroidok közé tartozik, mely többek között hozzájárul ahhoz, hogy a szervezet könnyebben viselje a nagyfokú fizikai terhelést. Dr. Dányi Szilárd, a sportoló ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy Takács szervezetébe a tudtán kívül jutott be a tiltott szer, ezért pedig ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást is kezdeményeztek.

„A laborvizsgálat eredménye ellenére szeretnénk kiemelni, Tamara szándékosan semmilyen doppingszert nem szedett be, ezáltal nem is követhetett el szándékos doppingvétséget. Jelen ügyben nem meghatározott doppingszerről van szó, így a doppingeljárásban a sportolónak kell bizonyítania ártatlanságát" – mondta az ügyvéd.

„Valaki az akaratán kívül az ételébe, az italába tehette a szert. A másik opció, hogy valamelyik, legálisan szedhető táplálékkiegészítője szennyeződött, ezáltal jutott doppingszer a szervezetébe" – beszélt a szervezetbe kerülésről Dányi Szilárd.

Az ICF a pozitív doppingteszt után felfüggesztette Takács versenyengedélyét, de az eltiltás ellen fellebbezhet a sportoló, akinek ügyvédje elárulta, hogy mindenképp élnek ezzel a lehetőséggel.