Az MKKSZ szerdai tájékoztatása szerint 2019-ben négy nagy világversenyen bizonyíthatnak majd a felnőtt versenyzők: két világkupán, az Európai Játékokon (június 21–30., Minszk), valamint a világbajnokságon (augusztus 21–25.). A szegedi kvalifikációs vb után az olimpiai csapat részt vesz még Tokióban az előolimpián is.

A szegedi vb-t követően 2020 májusában lesz még lehetőség ötkarikás kvalifikációt elérni.

A 2020-as tokiói játékok kajak-kenu versenyeire egy nemzet legfeljebb 18 kvótát szerezhet (női kajak: 6, férfi kajak: 6, női kenu: 3, férfi kenu: 3). Pótkvalifikációra csak az egyes és páros versenyszámokban van lehetőség. A legmagasabb kvótaszámot adó kajak négyes versenyszámokban kizárólag a világbajnokságon szerezhető kvóta.

„A férfi kajak négyes összetételét ugyanúgy, mint eddig, kardinálisan meg fogja határozni a 200 és 400 egyesben, valamint az 500 párosban elért eredmény – idézte a szövetség közleménye Hüttner Csaba szövetségi kapitányt. – Az egyéni teljesítmény kontrollja és a csapathajós alkalmasság miatt K–1 400 méteren és K–2 500 méteren kötelező az indulás annak, aki részt akar venni az 500 méteres négyes válogatásában. Az első válogató eredményei alapján, az edzőkkel való egyeztetés után összeállítok egy egységet, amely a második válogatón kihívható. A K–4 500 méteres válogatóra csak olyan versenyző állhat oda, aki a K–1 400 méteres versenyszámban a döntőben szerepelt, illetve K–2 500 méteren 1–6., K–1 200 méteren 1–4. helyezést ért el."

A 200 méteres versenyszámokban lehetséges a duplázás a világbajnokságon kimagasló teljesítmény esetén, erre a szövetségi kapitány tehet javaslatot az időrend függvényében.

Hüttner Csaba a női kajakosok válogatási elvéről elmondta, hogy a négyes és páros 500 méteres távján induló egység összeállításában nem lehet átfedés, tehát hat különböző versenyzőnek kell a két hajóba ülnie, hogy megszerezzék a hat olimpiai kvótát Szegeden. Az egységek összetételéről a szövetségi kapitány dönt a K–1 500 és a K–2 500 méteres eredmények, illetve a csapathajós alkalmasság alapján. A K–4 500 méterre készülő sportolóknak mindkét válogatón kötelező az indulás K–1 500 méteren.

A férfi kenusoknál kizárólag a két olimpiai számban (C–1 1000, C–2 1000) lesz válogató, így az ott elért eredmények alapján lehet bekerülni a vb-keretbe. Nem olimpiai számokban nem rendeznek válogatót.