Kajak-kenu: „Ha szabályokat kell változtatnunk, meg fogjuk tenni”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.23. 20:32
José Perurena, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) spanyol elnöke szerint a most zajló, kétnapos budapesti kongresszusnak nagy jelentősége van, ugyanis a sportág nem szeretné, ha „meglepetések érnék” a 2028-as, Los Angeles-i olimpia programjának nyilvánosságra hozatalakor.

A sportvezető, aki egyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, az M1 aktuális csatornán pénteken úgy fogalmazott: a tíz év múlva esedékes ötkarikás játékokon „globális változások” lesznek, amelyek sok jelenlegi olimpiai sportágat meglepetésként fognak érni.

„A NOB júniusi döntése 10 500 sportolóban maximálja az olimpiai létszámot, és sok olyan nem olimpiai sportág van, amely keményen küzd a bekerülésért. Ezért fontos ez a budapesti konferencia" – jelentette ki az elnök.

Perurena hozzátette: minden olimpiai ciklus elején megszavazzák, mely versenyszámokban rendeznek versenyeket a soron következő játékokon, így a 2028-as programról majd 2024 végén döntenek.

„Párizsban minimális változtatás lesz a tokiói műsorhoz képest, hiszen Londonra és most a japán olimpiára is komolyan belenyúltunk a programba: előbbinél bevezettük a 200 méteres távokat, a mostani ciklusra pedig kiegyenlítettük a női és férfi versenyszámok arányát” – emlékeztetett az elnök.

Tokióban mind a szlalom kajak-kenuban, mind a síkvízi szakágban egyenlő számú (2-2 és 6-6) versenyszámban hirdetnek aranyérmest a nőknek és a férfiaknak, így alkalmazkodva a NOB ezzel kapcsolatos egyre növekvő elvárásához.

„A tradicionális országok ódzkodtak ettől a változástól, de a női kenu, mely most először szerepel majd az ötkarikás játékok műsorán, az idei világbajnokságon bebizonyította, megérett az olimpiai szereplésre” – jelentette ki Perurena.

Megemlítette: a mostani kongresszus arról szól, hogy megvitassák, milyen irányt vegyen a sportág.

„Az a véleményem, hogy annak a sportnak, amelyik nem látható és közvetíthető jól a televízióban, nincs jövője” – fogalmazott. Ennek kapcsán megjegyezte: éppen ennek szellemében rendeztek idén Budapesten sprint világkupát, ugyanis a szabályokat úgy kell alakítaniuk, hogy a kajak-kenut behozzák a városokba, ezáltal közelebb hozzák a nézőkhöz.

„Ha szabályokat kell változtatnunk, meg fogjuk tenni. Ha az olimpiai kvalifikációs rendszert kell megváltoztatunk, azt is meg fogjuk” – jelentette ki Perurena.

A sportvezető a jövő évi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra is kitért: kiváló rendezést, remek versenyeket és a tétnek megfelelő nagy küzdelmet vár, amely után a sportolók elégedetten utazhatnak majd haza.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik