Kajak-kenu: 500 m-en újra Kozák nyerte a válogatót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.18. 15:36
null
Az ötszörös világbajnok Kozák egyesben előbb nyert olimpiát, mint vb-t (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
A kajak-kenusoknál az első válogató után a másodikat is megnyerte Kozák Danuta női K–1 500 m-en, így a versenyszám olimpiai bajnoki címvédője képviselheti majd a magyar színeket az idei, duisburgi világbajnokságon.


Miután 1000 m-en férfi K–1-ben és férfi C–2-ben is ugyanaz az egység győzött a második válogatón, mint az elsőn, a kontinensbajnoksághoz hasonlóan Dombvári Bence, illetve Mike Róbert és Vasbányai Henrik párosa rajtolhat a vb-n is.

Kozák után a férfi kajak kettesek 1000 méteres versenyében is egy londoni aranyérmes egység, Dombi Rudolf és Kökény Roland diadalmaskodott. Mivel Dombiék nyerték az első válogatót is, ezzel bekerültek a világbajnokságra utazó csapatba.

Az év fő versenyére augusztus 29. és szeptember 1. között kerül sor a németországi Duisburgban. Pénteken további kilenc, a szombati zárónapon pedig tíz döntőt rendeznek a Maty-éri válogatón.


„Szépen átalakult a női mezőny, de ez várható is volt, hiszen hét hét telt el az első válogató óta – mondta Storcz Botond. – Abszolút körbeverés van a lányoknál, mindenki arról faggat, hogyan alakulhat a női csapathajó, de én szeretném megvárni a válogató végét.”

„Boldog vagyok, hogy így sikerült ez a verseny, mert a válogató előtt két héttel nagyon magam alatt voltam. Rengeteget dolgoztunk és totálisan elfáradtam, de a válogatóra előjött a forma, remek állapotban érzem magam” – mondta Kozák Danuta a versenyt követően.

„Májusban csak azt kívántam, bár csak még egy órát alhatnék a verseny előtt, most azonban repült alattam a hajó. Nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült ez a verseny, és mivel Gabi is kiváló időt lapátolt, így bízom benne, hogy a pénteki párosban meglepetést tudunk okozni” – mondta Fazekas-Zur Krisztina.

KAJAK-KENU, VB-VÁLOGATÓ
NŐI K–1 500 M

1. Kozák Danuta 1:46.360 perc
2. Fazekas-Zur Krisztina 1:47.038
3. Vad Ninetta 1:47.848
4. Douchev-Janics Natasa 1:48.274
5. Szabó Gabriella 1:48.412
6. Kárász Anna 1:49.018
7. Medveczky Erika 1:51.262
8. Kovács Katalin 1:51.292
9. Szilvásy Nóra 1:55.030

FÉRFI K–1 1000 M
1. Dombvári Bence 3:30.528 perc
2. Tóth Dávid 3:30.894
3. Kammerer Zoltán 3:32.166
4. Bozsik Gábor 3:32.976
5. Kugler Attila 3:33.492
6. Slezsák István 3:36.672
7. Császár Gergely 3:37.650
8. Pauman Dániel 3:39.720
9. Kovács Attila 3:39.792

FÉRFI C–2 1000 M

1. Mike Róbert, Vasbányai Henrik 3:31.363 perc
2. Szabó Gábor, Forgó Christopher 3:37.339
3. Petkó András, Szabó Kristóf 3:40.741
4. Schmidt Richárd, Fekete Ádám 3:44.419
5. Bozsó Bence, Virág Zoltán 3:52.651

FÉRFI K-2 1000 M
1. Kökény Roland, Dombi Rudolf 3:08.076
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás 3:09.180
3. Kucsera Gábor, Szalai Tamás 3:09.264
4. Tóth Tas Attila, Hasanovic Dávid 3:11.790
5. Orlik Ádám, Karakas Máté 3:19.884
6. Aranyosi Gábor, Nagy Gergő 3:25.302

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik