Kajak-kenu: Kőbán Rita az MTK színeiben tér vissza

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 15:48
Kőbán Rita visszatér a kajak-kenu sportba, mégpedig az MTK színeiben.

Az egyesület elnöke, Deutsch Tamás csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kétszeres olimpiai bajnok ex-kajakos május elején szerződést kötött a klubbal, ahol edzőként fog dolgozni.

„Az egyesület egyedülálló kezdeményezést indít el Sportágváltó Program néven, amelynek keretében olyan 13-15 éves fiatalokat fog kajak versenyzőnek képezni, akik más sportágban kezdték el a pályafutásukat, de valamilyen oknál fogva ott nem jutottak el a csúcsra” – áll az MTK közleményében.

Ennek a programnak lesz a szakmai vezetője Kőbán Rita, aki 1992-ben a négyes tagjaként, 1996-ban pedig egyesben nyert olimpiát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik