Orbán Attila (klözépen) utolsó idényét az Erste Liga-újonc HK Budapestnél töltötte (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Túlzás lenne azt állítani, hogy bevett gyakorlat, amikor ereje teljében levő jégkorongozó a visszavonulás mellett dönt, Orbán Attila most mégis ezt tette.

 NÉVJEGY: ORBÁN ATTILA
Született: 1990. június 1., Szekszárd
Magassága/testsúlya: 190 cm/100 kg
Posztja: hátvéd
Ütőfogása: balos
Klubjai: Dunaújvárosi Acélbikák (2008–2010; 2017–2018), Fehérvár AV19 (2010–2017), Hokiklub Budapest (2018–2019)
Válogatottságai/pontjai (gól+assziszt) száma: 62/9 (2+7)
Legnagyobb sikerei: divízió 1/A-világbajnok (2015), 3x magyar bajnok (2010, 2011, 2012), Magyar Kupa-győztes (2013), Szuperkupa-győztes (2014)

A 30. életévébe lépve a legjobb (hátvéd)korban lévő korábbi válogatott két esztendeje még az EBEL-ben szereplő Fehérvár AV19-nél játszott, ahol felnőttpályafutása legnagyobb részét töltötte. Ezt követően hazatért a magyar bázisú Erste Ligában érdekelt Dunaújvárosi Acélbikákhoz, legutóbb pedig már az újonc Hokiklub Budapestnél találtuk, ahol 50 bajnokin 26 ponttal a legeredményesebb bekk volt, de –23-as +/– mutatóval – innen nézve már nem olyan váratlan a döntése...

Orbán a Nemzeti Sportnak elmondta, mi áll a visszavonulása hátterében.

A jégkorong mindig az életem része lesz, de most új utakra lépek: mesterdiploma megszerzésére készülök, emellett pedig vállalkozom: igyekszem színesíteni a palettámat, mert azt az elvet vallom, hogy az embernek több lábon kell állnia – mondta Orbán, aki szentimentálisan hozzátette: nem volt egyszerű a döntése, hiszen mindennél jobban szereti a jégkorongot. – Minden ember életében meghatározó az első szerelem, nekem pedig a jégkorong volt az első. Nagyon sokat kaptam a sportágtól: megtanultam harcolni, másokért küzdeni, kitűzött célokat elérni. Megismertem önmagam, megtanultam alázatosan kezelni a győzelmet, és emelt fővel elszenvedni a vereségeket – ez az élet többi területén, a jövőben is segítséget jelent.”

Orbán életében immár nem a sport áll az első helyen
(Fotó: Dömötör Csaba)

Orbán Attila, mint sokan mások a magyar hokiban, Dunaújvárosban nevelkedett, a felnőttélvonalban is az Acélbikáknál mutatkozott be alig 18 évesen, két idény után pedig elvitte a nagy rivális szomszédvár, az az idő tájt a magyar jégkorong zászlóshajójának számító, már akkor is az osztrák bázisú bajnokságban, az EBEL-ben szereplő Fehérvár AV19. Itt vált belőle válogatott játékos: hamar klubja alapemberévé nőtte ki magát, az Alba Volánban eltöltött hétéves periódusa alatt a nemzeti csapatnak is rendre tagja volt, három divízió 1/A-világbajnokságon ölthette magára a címeres mezt, legutóbb 2015-ben, Krakkóban, amikor a válogatott feljutott az elitbe. A Fehérvárral három alkalommal lett magyar bajnok, 2013-ban Magyar Kupát, egy esztendővel később Szuperkupát nyert.

A legjobb idénye mégis a 2014–2015-ös volt, amikor a Fehérvárral az EBEL negyeddöntőjéig menetelt – az alapszakaszban egyéni csúcsnak számító 19 ponttal segítette rájátszásba a csapatot –, Krakkóban pedig a válogatottal a feljutást ünnepelhette.

Elégedett vagyok, a kitűzött céljaimért megdolgoztam, amire vágytam, elértem: azon elvemnek, mely szerint amit elvállalok, abból a maximumot hozzam ki, sikerült megfelelnem – szögezte le a 2017-ben Dunaújvárosba egy utolsó évre hazatérő játékos, aki nevelőegyesületében újra kivirágzott, 30 meccsen 26 pontot szerzett, mielőtt a mögöttünk hagyott évadban a Hokiklub Budapest csapatkapitányaként lezárta volna pályafutását. – Köszönöm a családomnak és azoknak, akik segítettek egyengetni az utamat; az edzőimnek, akikkel együtt dolgozhattam, az ellenfeleknek, akikkel megküzdöttünk és persze a csapattársaimnak, illetve a barátaimnak, akik mellettem álltak jóban-rosszban!”