Jégkorong: 2019-re új jégpályát kap az UTE

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 08:40
null
Az új létesítmény a XXI. századnak megfelelő edzőpálya lesz (Fotó: Utehoki.hu)
Tavasszal elhelyezik az UTE új jégpályájának alapkövét, és ha elkészülnek a létesítmények, 2019 őszétől új szakasz kezdődhet a csapat életében – nyilatkozta Zsigmond Barna Pál szakosztályelnök.

 

„Aki 2010 előtt is részese a jégkorongklubok vezetésének, az még emlékezhet arra, milyen nehéz volt a helyzet, egyik napról a másikra éltünk. 2010-től, a kormány által bevezetett tao-támogatásnak köszönhetően új korszak kezdődött. Szintén meghatározó volt az UTE gazdálkodása szempontjából a kiemelt kluboknak, így az UTE-nak juttatott kormányzati támogatás. Ezek az intézkedések, kiegészítve az önkormányzat támogatásával, tették azt lehetővé, hogy ma már a jövőt is lehet tervezni. Sikerült rendezni az edzők bérét, nem kell már az utazásokért fizetni, nem kell a bírókat, a zsűrit fizetni, és a felszereléshez is kedvező feltételekkel lehet hozzájutni. Őze István vezetésével kialakult egy stabil gazdálkodás” – nyilatkozta Zsigmond Barna Pál szakosztályelnök a klub hivatalos honlapján.

Zsigmond Barna Pál
Zsigmond Barna Pál

A patinás, az idén 133 születésnapját ünneplő UTE tavaly év végén 6 milliárd forint kormánytámogatást kapott. A megvalósuló fejlesztés legfontosabb részeként egy új jégpálya épül a Tábor utcai sportközpontban.

„Kinőttük a Megyeri úti jégcsarnokot. Hála Istennek, mondhatom, mivel annyira sok a gyerek, hogy nem lehet már megfelelő mennyiségű edzésidőt biztosítani. Elengedhetetlen, hogy legyen egy második jégpályánk, mert egyszerűen nem tudunk fejlődni, a csapatoknak nincsen elég jégidejük. Az új pálya a XXI. századnak megfelelő edzőpálya lesz, komoly infrastruktúrával, öltözőkkel, modern helyiségekkel. Ami azonban újdonság, hogy a jégkorong mellett lesz egy curlingpálya is, hiszen Magyarországon ezt a sportágat is egyre többen űzik. Reményeink szerint még idén tavasszal elhelyezzük az alapkövet és 2019 őszétől birtokba vehetjük az új létesítményt, ami nagyon stabil és kiszámítható munkát tesz lehetővé számunkra” – mondta Zsigmond Barna Pál.

 

A tervek szerint a Megyeri úton marad a felnőttcsapat és a felsős, U16-nál nagyobb korosztályok, a többi korosztály az új pályára költözik. A Megyeri úti jégpálya is korszerűsödik és kialakításra kerül a stadion épületében egy új edzőterem a hokisok részére, a jelenlegi edzőterem helyén egy nagyobb büfét és VIP-helyiséget alakítanak ki.

„Nagyon fontos megemlíteni, hogy a támogatások mellett a Megyeri úti jégcsarnok jogi sorsa is hosszú évek után végre rendeződött, ami azt jelenti, hogy az UTE vagyonkezelésbe megkapta a jégcsarnokot és az épülő új csarnok jogi sorsa is rendezett. Összegezve elmondható, hogy a jégpályák az UTE használatába kerültek és itt is maradnak. Innentől kezdve a létesítmény jogi helyzete valóban kiszámítható, csak a sportra kell koncentrálnunk. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a jégkorong remek szórakozás legyen. Ha az emberek kijönnek a Megyeri útra, élményt kapjanak. Ne csak hokiélményt, hanem igazi közösségi élményt is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik