Hiába vezettek kétszer is a Titánok, az FTC győzött és jutott ezzel tovább (Fotó: Tumbász Hédi)


Amikor a hét közepén majdnem kétezren vannak kint a Fehérvári Titánok meccsén, amelynél ott karistol a jégen többek között Stipsicz Bence is, az azért sokatmondó – ha nem tudnánk az előzményeket, úgy is könnyű volna kitalálni, hogy az EBEL-csapat számára már véget ért az idény.

Félreértés ne essék, a fiókegyüttes saját jogán is rászolgált arra, hogy a jégkorongfüggő fanatikusok velük tolják ki a kicsit idő előtt véget ért versenyszezont, hiszen a farmcsapat kis túlzással több örömet szerzett nekik az elmúlt hetekben, mint a zászlóshajó EBEL-keret tagjai együttvéve…

A „kis Volán” ugyanis éppen azt prezentálja, amit a szurkolók oly sokszor hiányoltak a nagyoktól: hogy miként lehet félelmet nem ismerő, feltétel nélküli, példás küzdeni akarással, szívvel és lélekkel harcolva felvenni a versenyt a nagyobb nevű, különb lehetőségekkel bíró és jóval esélyesebb ellenfél ellen.

Kezdjük ott, hogy a Titánok eleve bejutott az Erste Liga rájátszásba, és ott nemhogy helytállt, de egy félresikerült meccset leszámítva kőkeményen, talán senki által sem várva szorította meg az őt magának ellenfélül kiválasztó, címvédő és középszakaszgyőztes FTC-t! A fehérváriak szerdán konkrétan azért léptek jégre otthon, hogy kikényszerítsék a mindent eldöntő hetedik meccset, erre pedig tényleg kevesen számítottak. És hogy erre még sansz is volt, az végképp parádés: a mérkőzés felénél még vezettek a hazaiak 2–1-re, hogy aztán a végjátékot jobban bírja a favorit FTC, és így nagy nehezen érvényesítse a papírformát – s az elődöntőben az Újváros kisöprésével rég továbbjutott Újpesttel találkozik.

A határon túli negyeddöntő ellenben úgy fog eldőlni, ahogy az méltó egy ilyen erdélyi presztízspárharchoz: miután a Brassó Gyergyószentmiklóson túlórában ki tudta egyenlíteni a szériát, itt valóban hetedik felvonás lesz sor pénteken.

NAGY GERGŐ ÉS GYENES DÁVID ÉRTÉKELT AZ NSO TV-NEK

 

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, NEGYEDDÖNTŐ
6. MÉRKŐZÉSEK

GYERGYÓI HK (romániai)–CORONA BRASOV (romániai) 1–2 (1–0, 0–1, 0–0, 0–1) – h. u.
Gyergyószentmiklós, 1200 néző. Vezette: Varjú, Wolf, Kedves A., André (romániai)
GYERGYÓ: COOKE
FERENCZ-CSIBI, Jones – Góga, Raszulov – Bobcek, Kozma Zs. – Orbán Sz.
Péter Zs. (1), R. Rupert, TENDLER 1 – Csergő, Elekes-Darabont, Valdix – Antal Zs., Barabás, Sára T. – Benedek, Daradics
Edző: Malcolm Cameron
BRASSÓ: TŐKE
ARMSTRONG, Carlson – Bíró O., Mihály E. – Gajdó B., Gajdó T. – Haraga
Fowlie, Gliga, Zagidullin – MOLNÁR ZS. 1 (1), Péter B., Tranca (1) – Bíró G., BROWN (1), FRANKO 1 – Bíró M., Constantin
Edző: Dave MacQueen
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Kapura lövések: 38–53
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3


FEHÉRVÁRI TITÁNOK–FTC-TELEKOM 2–4
(1–1, 1–1, 0–2)
Székesfehérvár, 1758 néző. Vezette: Rencz, Babic, Soltész, Kis-Király
TITÁNOK: GYENES
Imre P., Mangone – Horváth M., Kiss R. – Vas Márk, Stipsicz (1) – Buzás, Erdély B.
MIHÁLY ÁKOS, Jakimcsuk, ZION 1 – Császár 1, Madácsi, Nagy Á. (1) – Kovács Alex, Rétfalvi, Vincze G.
Edző: Kiss Dávid
FTC: Nagy Kristóf
Kärmeniemi, Sarcia – Boros, Pulli – Rantanen, Tóth Gergely – Jászai, Tóth Renátó
Juusela, NAGY G. 1 (1), Tóth A. 1 – KULMALA 2, Pavuk, SWITZER (1) – Hajós, Németh A., Tóth Richárd – Farkas L., Roczanov, Tóth Gergő
Edző: Fodor Szabolcs
Kiállítások: 10, ill. 8 perc + 10 perc fegyelmi (Tóth A.)
Kapura lövések: 20–44
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 az FTC javára