Legyőzte a Salzburgot, felsőházba jutott a Fehérvár (Fotó: Dömötör Csaba)

 

A fehérváriak úgy várták az utolsó fordulót, hogy előtte a hat mérkőzés 18 pontjából 15-öt megszereztek, ezzel a 6. helyen álltak, két ponttal a Linz előtt. Azaz tudni lehetett, hogy ha rendes játékidőben vagy hosszabbítás után nyernek vasárnap este, a középszakaszt a felsőházban kezdhetik meg.

A Salzburg ellen azonban nagyon nem ment eddig, hiszen az idény eddigi három, egymás elleni meccsén simán, 9–0-ra, 7–4-re, illetve 8–3-ra nyertek az osztrákok.

Ennek megfelelően az első harmadban a vendégek szereztek vezetést Thomas Raffl góljával, de a második harmadban elején Erdély Csanád egyenlített, de egy kontrát követően Alexander Rauchenwald révén 40 perc után a Salzburgnál volt az előny 1–2.

A harmadik harmad azonban óriási változást hozott. A 42. percben Mike Caruso távoli bombával egyenlített, másfél perc múlva pedig Eric Meland révén már 3–2-re a hazaiaknál volt az előny.

Nem állt le a Fehérvár, Stipsicz Bence a 49., Hári János az 56. percben szerzett gólt, és ugyan Thomas Raffl még szépített, egy másodperccel a vége előtt Erdély beállította a 6–3-as végeredményt. A sikerrel a magyar csapat (2015 óta először) bejutott a playoff felsőházába.

EBEL
Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg (osztrák) 6–3 (0–1, 1–1, 5–1)

Székesfehérvár, 3450 néző. V: Baluska (szlovák), Trilar (szlovén), Kaspar (osztrák), Zgonc (szlovén)
FEHÉRVÁR: Carruth – Harty, Szabó Dániel (1) – Caruso 1, Wishart – Stipsicz 1 (2), Tikkanen – Láday – Erdély Cs. 2 (1), Hári J. 1 (1), Sarauer (1) – Szita, Koskiranta (1), Sofron (2) – Sárpátki, Reisz, Phillips – Kiss P., Meland 1. Edző: Hannu Järvenpää
SALZBURG: Michalek – Heinrich (1), O’Neill – Raymond, Stajnoch – Regner 1, Pallestrang – Cijan, Jakubitzka – Raffl 2, Rauchenwald 1, Huber (1) – Herburger, Duncan, Hughes – Gazley, VandeVelde, Harris – Baltram, Schiechl, Hochkofler. Edző: Greg Poss
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Kapura lövések: 20–40
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää:
– Akárcsak a Magyar Kupa-győzelem után, most is én vagyok a világ legboldogabb edzője. Az MK-siker nekem személyesen fontos volt, mert valamit megnyerni nagyszerű dolog, hiszen te vagy az első, a legjobb, ezt senki sem veheti el tőled. Ezúttal viszont a Salzburgot győztük le, amely fantasztikus klub. Minden egyes játékosommal elégedett vagyok, és büszke rájuk, mert az összes problémánk és a sérüléseink dacára mindig tovább küzdöttek, és most végre megkaptuk érte a jutalmunkat.
Greg Poss: – Negyedszer játszottunk az alapszakaszban a Fehérvárral. Az első három alkalommal mi győztünk, de ugyanazt a csapatot négyszer is megverni rendkívül nehéz ebben a bajnokságban. Az első két harmadban jól hokiztunk, kontrolláltuk a meccset, de aztán elkezdtünk hibázni, amit a Fehérvár ki is használt.

További eredmények
Innsbruck–Vienna Capitals 1–4
Villach–Bozen 6–4
Medvescak Zagreb–Orli Znojmo 2–11
Dornbirn Bulldogs–Graz 99ers 5–6 – hosszabbítás után
Black Wings Linz–Klagenfurt AC 1–2

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Graz 44 23 8 2 11 170–118 +52 87
2. Vienna Capitals 44 24 5 5 10 162–117 +45 87
3. Klagenfurt 44 22 7 3 12 146–96 +50 83
4. Salzburg 44 21 4 5 14 181–125 +56 76
5. Bozen Südtirol 44 22 2 6 14 131–108 +23 76
6. Fehérvár AV19 44 19 6 5 14 166–148 +18 74
7. Linz 44 20 2 5 17 142–129 +13 69
8. Znojmo 44 19 1 3 21 164–163 +1 62
9. Dornbirn 44 17 2 7 18 136–148 –12 62
10. Innsbruck 44 13 8 4 19 148–164 –16 59
11. Villach 44 8 5 2 29 110–158 –48 36
12. Medvescak Zagreb 44 6 3 35 78–260 –182 21