A Csíkszereda idegenben állította meg az Újvárost

Vágólapra másolva!
2012.09.17. 21:33
null
A piros mezes dunaújvárosiak csak egyszer tudták feltörni a csíkszeredai védelmet (Fotó: Mudra László, Dab.Docler)
Címkék
A Miskolc és a Nové Zámky hazai pályán hat góllal nyert a jégkorong Mol Liga hétfői játéknapján, a Csíkszereda pedig idegenben győzött az eddig százszázalékos Dab.Docler ellen.

Dunaújvárosban arra készültek, hogy az ötödik mérkőzésüket is megnyerik, ám a csíkszeredaiak másképp gondolták. A vendégek már a 6. percben megszerezték a vezetést, majd előnyüket az első harmad hajrájában megduplázták. A Dab.Docler csak az 56. percben tudott szépíteni Hüffner Adrián góljával, az egyenlítés viszont nem jött össze az újvárosiaknak, akik így elkönyvelték első pontvesztésüket.

A Nové Zámky veretlen, az Újpest pedig nyeretlen maradt , miután a lila-fehérek 7–1-re kikaptak Érsekújváron. A lilák az első harmadot még kihúzták kapott gól nélkül, a második játékrészben azonban a hazaiak 11 perc alatt hatszor is betaláltak, eldöntve ezzel a mérkőzést.

Tömegjelenet a brassói kapu előtt (Fotó: Jezoviczki Máté)
Tömegjelenet a brassói kapu előtt (Fotó: Jezoviczki Máté)

Szintén hat góllal nyert a Miskolc, amelyben Saluga Martin és Nagy Gergő vitte a prímet, előbbi három gólja mellett egy találatot előkészített, míg utóbbi négy gólpasszt és egy gólt jegyzett a tartalékos brassóiak ellen.

A Jegesmedvék egymás után másodszor zártak kapott gól nélkül, vasárnap Gyenes Dávid védett hibátlanul az Újpest ellen, most pedig Budai Krisztián húzta le a rolót.

Az élen továbbra is a Dab.Docler áll, igaz, a második helyen található Nové Zámky egy mérkőzéssel kevesebb játszott az újvárosiaknál.

JÉGKORONG, MOL LIGA
DAB.DOCLER–HSC CSÍKSZEREDA 1–2 (0–2, 0–0, 1–0)
Dunaújváros, 1000 néző. V: Varjú, Abonyi, Mayer
DAB.DOCLER: Kiss T. – Lindgren, Kiss D., Peterdi (1), Galanisz, Azari – Hüffner 1, CHVATAL, Somogyi, Virág T., Kiss Á. – Erdélyi, Tőkési, Gröschl, Pavuk, Szappanos – Nagy R., Mestyán, Strenk, Papp V., Papp Cs. Edző: Stephan Lundh
CSÍKSZEREDA: KOZUCH – Góga, Flinta, Novak, Mihály E. (1), HURTAJ 1 (1) – Nagy I., Papp Sz., MOLNÁR ZSOLT, TRANCA 1, Bíró T. Á. – Bors, Kósa, Moldován, Szőcs, Molnár Zsombor – Becze, Bálint, Péter L. Edző: Timo Lahtinen
Kiállítások: 14 perc + 20 perc fegyelmi (Kiss Á., Tőkési), ill. 18 perc
MESTERMÉRLEG
Stephan Lundh: – Két könnyű gólt adtunk ajándékba az ellenfelünknek, akik ezután nagyon okosan játszottak, és megtartották az előnyüket. A kapusuk óriássá nőtte ki magát, igaz, hogy ehhez mi is hozzájárultunk. Hiányzott egy kis szerencsefaktor a sikerünkhöz. Ma rossz a szánk íze, de túl kell lépni ezen, okosabb játékkal, hűvösebb fejjel játszva tanulni kell ebből a vereségből.
Timo Lahtinen: – Ezen a napon egészen fantasztikusan játszottunk, kiválóan védekeztünk, s az első harmadban támadásban is remekeltünk. A meccs végén akadtak problémáink, de a lényeg, hogy megmutattuk, mit is tudunk. Jó napot fogtunk ki, és a sikerünk egyik záloga Lubomir Hurtaj volt.
MISKOLCI JEGESMEDVÉK–ASC CORONA BRASSÓ (romániai) 6–0 (3–0, 2–0, 1–0)
Miskolc, 1000 néző. V: Sós Z., Kormos, Nagy A.
MISKOLC: BUDAI K. – Láda B., Szirányi, Popovics (1), Szilágyi, Wéber – Atkinson, HEGYI 1 (2), Fodor Sz., NAGY G. 1 (4), CZUBA 1 (1) – Orosz (1), Gőz, Rafaj, SALUGA 3 (1), Dubek – Miskolczi, Túróczy, Ritó, Gyenes (kapus). Edző: Tim Kehler
BRASSÓ: Polc – Wehrs, Nagy Cs., Borsos, Bonar, Péter R. – Laczkó, Hietamäki, Basilidesz, Bálint Zs., Fodor Cs. – Mihailescu, Mastaleriu, Lőrincz, Péter Zs., Fülöp (kapus). Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 14, ill. 18 perc
MESTERMÉRLEG
Tim Kehler: – Az első harmadban nagyszerűen játszottunk, mindig is arra vágytam, hogy ilyen teljesítményt nyújtsunk. Ezen a mérkőzésen nyújtottuk eddigi legjobb védőmunkánkat, továbbá Budai Krisztián is remekül állt helyt a kapuban. Annak is örülök, hogy emberelőnyös helyzeteinket jól használtuk ki.
Greg Lindqvist: – Két teljes sor nélkül esélyünk sem lehetett a kitűnő teljesítményt nyújtó miskolciakkal szemben. Úgy indultunk a mérkőzésnek, hogy nyolc játékosunk hiányzott, és úgy fejeztük be, hogy már tíz…
NOVÉ ZÁMKY (szlovákiai)–ÚJPESTI TE 7–1 (0–0, 6–1, 1–0)
Érsekújvár, 335 néző. V: Mayer, Juhász G., Scesny (szlovák)
NOVÉ ZÁMKY: Zima – Hrudik (1), Lehocky (1), Uhnák 2, M. Stefanka (2), Caladi 1 (2) – Sucharda (1), Joanidisz (1), B. Varga (1), Ruzicka 2 (1), Dobry 1 (2) – Baron, Král, O. Stefanka, Sumichrast, Barcák – Tarnoczy (1), Németh V. (1), Púchovsky, Kukla, Klobucnik 1. Edző: Robert Spisak
ÚJPEST: Hajek (Pleszkán) – Dömötör 1, Zalavári, Kovács V., Pichler (1), Jankovics – Bereczki, Garbacz, Szirányi D., Virág Csaba (1), Turbucz – Vecaj, Dorner, Pál Z., Németh P., Farkas L. – Kukucska, Sommer, Bata, Frajka. Edző: Ancsin János
Kiállítások: 8 + 10 perc fegyelmi (Púchovsky, Sucharda), ill. 8 perc

 

AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 5 4 1 25–9 +16 12
2. Nové Zámky 4 3 1 17–7 +10 11
3. Brasov 6 3 1 2 16–20 –4 10
4. Miskolc 4 3 1 16–5 +11 9
5. Csíkszereda 6 3 3 18–14 +4 9
6. FTC-ESMTK 4 4 7–22 –15 0
7. Újpest 5 5 6–28 –22 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik