Címlapsztori: A feladatom a példamutatás és a saját hiányosságaim kiküszöbölése – Hári

Vágólapra másolva!
2024.03.02. 08:00
Hári János úgy érzi, a személyisége miatt lett ő a csapatkapitány (Fotó: Dömötör Csaba)
Sosem zárta még ilyen előkelő helyen az alapszakaszt a Volán, mint most. Második lett a csapat, ráadásul fiatal magyar vezetőedző, Kiss Dávid irányításával. Hogy mi állhat a siker mögött, és meddig tarthat a menetelés, arról a székesfehérváriak csapatkapitánya, Hári János beszélt a Nemzeti Sportnak a vasárnapi playoffrajt előtt. 

Túl nagy volt a bizonytalanság a Hydro Fehérvár AV19 körül az évad elején ahhoz, hogy megalapozott jóslásokba bocsátkozhatott volna bárki az idény elé tekintve. Alig három héttel az edzőtáborok kezdetét megelőzően vette át a csapat irányítását Kiss Dávid, akihez később Tyler Dietrich és Samuli Nord­man is csatlakozott. A nyári, váratlan kényszerhelyzet szülte vezetői döntés, hogy a klubvezetőség a már régóta a csapatnál dolgozó magyar szakembert nevezze ki vezetőedzőnek, olyannyira jól sült el, hogy a Volán története legjobb helyezését érte el az osztrák bázisú hokiliga alapszakaszában. Az ambiciózus játékosokon és edzőkön kívül kevesen gondolták, hogy ilyen sikeres lesz a bemutatkozó évad, de a csapatkapitány Hári János egy pillanatig sem kételkedett saját erejükben.

„Minden idényben benne van a pakliban, hogy túlszárnyaljuk az addigi legjobb teljesítményünket. Erős keretünk van, ahogy két évvel ezelőtt is az volt, amikor nagyon kevésen múlott, hogy másodikok legyünk az alapszakaszban. Persze év közben sokat kell dolgozni, hogy a terv meg is valósuljon” – mondta a Nemzeti Sportnak Hári, majd arra is kitért, szerinte mi állhat a jó szereplés hátterében.

„A szoros meccseket sokszor sikerült megnyernünk, akkor is, amikor nem játszottunk igazán jól – ilyenkor a kapusunk vagy másvalaki kimagasló teljesítményének köszönhetően szereztünk három pontot. A Salzburg­gal szembeni rossz sorozatot is megtörtük, de már nagyon érett, hiszen korábban sem mindig játszottunk rosszul ellene. Valószerűtlennek tetszett, hogy ilyen sokáig rendre megvert minket, hiszen az előző idényben kétszer is kikapott a ligautolsótól…”

Kiélezett mérkőzésből pedig volt bőven, az alapszakaszban 22-szer fordult elő, hogy a Volán maximum két góllal múlta felül aktuális riválisát. A klub legponterősebb játékosa 47 assziszttal és 19 góllal a csapatkapitány volt, de nem értékeli túl a saját teljesítményét.

Bár már a használatbavételi engedélyt is megkapta a világszínvonalú Alba Aréna , aki az új létesítményben akar szurkolni a Hydro Fehérvár AV19-nek, egyelőre várnia kell. Mint nemrég bejelentették, a modern jégcsarnokot április 19-én avatja fel a magyar válogatott az elit-világbajnokságra készülő, világranglista-12. Norvégia ellen (majd rögtön 20-án visszavágóznak is a csapatok), a Volán pedig csak a következő évadtól veszi birtokba új otthonát. Addig be kell érni a norvégok elleni dupla meccsel és az április 22-i, 26-i és 27-i közönségkorcsolyázással.

Egyelőre üres marad az Alba Aréna

„Ha a csapatnak megy a játék, általában nekem is, ezért teljesítettem alul az előző évadban én is, és ezért tudtam a jelenlegiben jó számokat hozni. Nem változott a játékstílusom a korábbiakhoz képest” – mondta Hári.

Valóban igaz, nem elsősorban a kimagasló egyéni teljesítményekre alapozva szerepelt a Volán ilyen kiválóan az alapszakaszban, sokkal inkább azért, mert egységet alkotva, egymásért harcolva hokiztak a játékosok, akármilyen vesztes helyzetbe kerültek is, nem adták fel, a jégen és a jégen kívül is megtalálták a közös hangot.

Az osztrák liga alapszakaszának álomcsapatáról a szurkolókat is megkérdezték a bajnokság honlapján, és némi meglepetésre egyetlen fehérvári játékos sem került a legjobbak közé. Ugyanakkor ez is arra utal, hogy a Volánnak leginkább az egységben van az ereje, senki sem magáért, hanem a csapatért küzd.

Bartalis István (fehérben) és a Hydro Fehérvár az alapszakaszban négyből négyszer legyőzte a Pustertalt (Fotó: Dömötör Csaba)

„A szurkolói szavazások nem minden esetben reprezentatívak, azon múlik, melyik csapat fanatikusai a legaktívabbak a voksoláson. Túl sok mindent nem árul el, de azt nem kell magyarázni, hogy másodikok lettünk az alapszakaszban, természetesen ehhez a csapatösszhang elengedhetetlen” – értékelte Hári a szavazást.

A legjobb hatba egyébként nehéz lenne belekötni, hiszen az „álomcsapatot” a liga pontkirálya, a vorarlbergi Steven Owre (68 pont), a villachi John Hughes (60), a linzi Graham Knott (58), két ponterős védő, a klagenfurti Paul Postma (37) és a linzi Logan Roe (34), valamint a liga legjobb védési hatékonyságával (93.2 százalék) büszkélkedő, alapszakaszgyőztes kapus, Sebastian Dahm alkotja.

Egy évvel ezelőtt teljesen más lelkiállapotban voltak a Volán játékosai, hiszen a rájátszáskvalifikációban kellett kivívniuk a negyeddöntőbe jutást. Ez sikerült is, azonban ott a Salzburg megálljt parancsolt nekik, hamar véget ért az idény. A csapatkapitány azonban a nehezebb időkben is csapatkapitány, nem véletlenül díszíti mezét a nagy C-betű, de minden bizonnyal az ő helyzete is könnyebb, mikor jól teljesít a csapat.

Hiába a klubrekordot jelentő második hely az alapszakaszban, az osztrák bázisú bajnokság álomcsapatába senki sem fért be a Volán kötelékéből, ám a választásokkal nehéz vitatkozni. A legjobb edzőnek a bemutatkozó évében a Klagenfurtot első helyre vezető Kirk Furey-t választották meg a rajongók, játékosai közül az ICEHL legjobb hatékonysággal védő kapusa, Sebastian Dahm és a betonbiztos hátvéd, Paul Postma fért még be. A másik védő a 12 góljával pozíciójában holtversenyben ligaelső linzi Logan Roe a felállásban. Természetesen az alapszakasz legértékesebbnek megválasztott jégkorongozója, a Vorarlberg csatára, Steven Owre is bekerült, 62 pontja és 31 gólja egyaránt az évad legjobbja, az ötöst az összesen hatvanpontos, de 45-tel „asszisztkirály” John Hughes (Villacher SV) és az 58 pontig jutó Graham Knott (Black Wings Linz) teszi teljessé. Persze örültünk volna, ha Kiss Dávid vagy éppen a Knott-tól csak egy ponttal lemaradó Hári János nevét olvashatjuk a listán, de minden kiválasztott megérdemelten került fel rá. No meg az sem feltétlenül baj, hogy a Volán évadbeli sikerei nem egy kiemelkedően hokizó játékostól függtek, sokkal inkább a kiegyensúlyozott csapatteljesítménytől.
Nem került Volán-játékos és -edző az alapszakasz álomcsapatába

„Nemigen érzem, hogy változna a csapatkapitányi szerepem attól, hogy éppen megy vagy döcög-e a szekér. Azt gondolom, a személyiségem miatt vagyok én a cséká, azt érzem, sokan könnyen tudnak követni, ha jót, ha rosszat csinálok, szóval igazából az a fő feladatom, hogy a saját hiányosságaimat kiküszöböljem, és mindig jó példát mutassak” – mondta Hári.

A jó példa azt is jelenti, hogy magasra teszi a lécet, amit át kell ugrani, profi sportolóhoz méltón mindig a győzelemre törekszik. Az alapszakaszban történelmi második helyezést már csak egyetlen módon lehetne felülmúlni az idényben: ha a csapat a rájátszást is megnyerné, hiszen ezüstöt 2022-ben már szerzett. Hogy ez mekkora többletterhet vagy éppen motivációt jelent a Volánnak, arról Hári így beszélt: „Minden idény előtt az a cél, hogy elsők legyünk a ligában, nem is mehetnénk máshogy neki a rájátszásnak, mint hogy meg akarjuk nyerni. Butaság lenne felesleges nyomást helyezni saját magunkra. A ligából kiemelkedett a Klagenfurt, de a mögötte lévő hét csapat eléggé hasonló erőt képvisel, attól függetlenül, hányadik helyen végzett az alapszakaszban.”

A Hydro Fehérvár AV19 a dél-tiroli HC Pustertal Wölfét választotta ellenfélnek az osztrák bázisú ICEHL negyeddöntőjében. A döntés nem okozhatott nagy fejtörést, tekintve, hogy Kiss Dávid tanítványai az alapszakaszban négyből négyszer győzték le az olaszországi együttest, összesen +8-as gólkülönbséggel (kronológiai sorrendben 5–3, 5–2, 3–2, 2–0). A „farkasoknak” rezgett a léc, alapszakasz-nyolcadikként a rájátszáskvalifikációban is részt kellett venniük, a HK Olimpija Ljubljana ellen csak a harmadik, sorsdöntő mérkőzés hosszabbításában harcolták ki a playoffszereplést.

„Négyszer legyőztük a Pustertalt az alapszakaszban, de ez nem jelenti azt, hogy könnyű párharc vár ránk, vagy hogy nem kiváló játékosok alkotják. Fegyelmezetten kell tartanunk magunkat a saját rendszerünkhöz és korlátozni az ellenfél lehetőségeit. Volt egy kis pihenőnk, míg az olaszok folyamatosan meccsben maradtak, utaztak. Kétesélyes: lehet, hogy fáradtak lesznek, de az sincs kizárva, hogy épp emiatt jobban pörögnek, mint a mi. Az emberelőnyös és -hátrányos játékuk kiemelkedő, viszont szerintem nincs olyan kapusuk, aki egymaga playoffszériát nyerhet nekik, nekünk viszont kettő is, akikre bármikor számíthatunk.” – elemzett a Volán vezetőedzője, Kiss Dávid.

A dél-tiroliakkal egy nem túl régi, de annál kedvesebb ismerős is érkezik vasárnap a Raktár utcába: a Volánban három évadot eltöltő, közönségkedvenccé váló, tavaly nyáron távozó Alex Petan már a Pustertalt erősíti – hamarosan kiderül, jó lóra tett-e, amikor a magyar klub mezét az olaszéra cserélte.

Kedves ismerős tér vissza legalább kétszer a Raktár utcába

Egyenlő erőviszonyok ide vagy oda, azt mindenképpen meg kell említenünk, hogy a Volán az alapszakasz mind a négy meccsén megverte negyeddöntős ellenfelét, a Pustertalt, így ideális esetben már jövő szombaton elődöntőbe juthat az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

„Nem gondolom, hogy így lenne, de ezért fogunk küzdeni. Azokon a meccseken jól jött ki a lépés, de a négyből kettőn ki is kaphattunk volna, ha valami kicsit másképpen alakul. Könnyű döntés volt a Pustertalt választani ellenfélnek, a Linz és a Villach ellen senki sem akart játszani, a Vorarlberget pedig elvitte a KAC, szóval kézenfekvő volt, hogy az olaszokkal mérkőzzünk meg” – mondta Hári.

A vasárnapi mérkőzés előtt még tréningek várnak a játékosokra, és fontos, hogy a viszonylag hosszabb pihenő után minél hamarabb ismét meccsritmusba kerüljenek.

„Pihentünk három napot az alapszakasz után, majd edzettünk kettőt, megint egyet pihentünk, és péntektől újra edzés, most már az apróságokra is odafigyelve. Az emberelőnyös-emberhátrányos játékunk fejlesztése a cél, és az ellenfelünk erősségeire is igyekszünk felkészülni. A hazai pálya még akkor is nagy előny, ha mi voltunk az egyik legjobban teljesítő csapat idegenben az alapszakaszban. Úgy tudom, a vasárnapi és a hétfői meccs is telt házas lesz, nagyon várjuk a mérkőzéseket” – avatott be a csapatkapitány.

Az elmúlt években Kevin Cons­tantine és stábja szilárd alapokat fektetett le, erre lehetett építeni. Távozásakor Kiss Dávid vette át a stafétát, aki rendkívül szorgalmas, felkészült, fiatal és – legnagyobb örömünkre – magyar edző. Jól élt a lehetőséggel, finomított a már meglévő rendszeren. Kiemelkedő szakmai munkájának köszönhető, hogy ilyen jó alapszakaszt futott a Fehérvár. Nyilván a neheze most jön, de érdemes egy pillanatra megállni és megsüvegelni a teljesítményét. A csapat játékát, a két keret merítési lehetőségeit és az alapszakasz egymás elleni mérkőzéseit látva tovább­jutásra számítok a Pustertal ellen. Eddig a Volánnak egyszer sikerült túljutnia a negyeddöntőn, akkor Cons­tantine a döntőig vezette az együttest. Ha most is menne egy kört, de utána kiesne, összes­ségében akkor is jó évadot könyvelhet el, de a legjobb négy között már nagyon kicsi a különbség, ha ismét döntőbe jutna a klub, az csodás teljesítmény lenne.
Ifj. Kovács Csaba
173-szoros válogatott szélső, a Fehérvár korábbi játékosa
NS-SZAKÉRTŐ

ICEHL
A negyeddöntő párosítása
Klagenfurter AC (1.)–Pioneers Vorarlberg (8.), Hydro Fehérvár AV19 (2.)–Pustertal Wölfe (olasz, 7.), Red Bull Salzburg (3.)–Black Wings Linz (5.), Bolzano Südtirol Alperia (olasz, 4.)–Villach (6.)
A Fehérvár programja
Vasárnap
17.30: Fehérvár–Pustertal, Székesfehérvár
Hétfő
19.15: Fehérvár–Pustertal
Csütörtök
19.45: Pustertal–Fehérvár, Bruneck
Péntek
19.45: Pustertal–Fehérvár
Ha szükséges, március 11., hétfő
19.45: Fehérvár–Pustertal
Március 13., szerda
19.45: Pustertal–Fehérvár
Március 16., szombat
17.30: Fehérvár–Pustertal

AZ ICEHL 2023–2024-ES ALAPSZAKASZÁNAK VÉGEREDMÉNYEMGYHGYHVVL–KGk 
  1. Klagenfurt4830369183–104+79102 
  2. Fehérvár AV1948292413161–130+31  95 
  3. Salzburg 48247413150–111+39  90 
  4. Bozen Südtirol4824519147–125+22  82 
  5. Linz48215814156–122+34  81 
  6. Villach48225417160–139+21  80 
  7. Innsbruck48188715139–132  +7  77 
  8. Pustertal Wölfe48205518145–139  +6  75 
  9. Olimpija Ljubljana48175521150–157  –7  66 
10. Vorarlberg48184323153–157  –4  65 
11. Vienna Capitals4897725114–173–59  48 
12. Asiago4885926121–197–76  43 
13. Graz486543389–182–93  32

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik