Osztrák hokiliga: Hári hajrágóljával legyőzte az éllovast a Fehérvár

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.26. 18:46
null
Hári gólja három pontot ért (Fotó: Dömötör Csaba)
Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokság (ICEHL) vasárnapi játéknapjának rangadóján a meccs előtt listavezető Linz látogatott a harmadik helyen álló Hydro Fehérvár AV19 otthonába, amely Hári János 59. percben esett góljával 2–1-re győzött.

A legeredményesebben támadó csapat fogadta a leghatékonyabban védekezőt az ICEHL-ben, így előzetesen teljesen kiszámíthatatlan volt, mi történik a Hydro Fehérvár AV19 és a Linz összecsapásán. A magyar csapat játékosait minden bizonnyal fűtötte a bizonyítási vágy a sereghajtó Graz elleni pénteki vereséget követően, a linziek pedig nagyszerű formában vannak, minden csapattal felveszik a versenyt.

A kiegyenlített esélyek szoros mérkőzést ígértek, és valóban tapogatózó játékot, egymás erejének felmérését és a hibák számának minimalizálását hozta a mérkőzés eleje, hiszen a legkisebb megingás is három pontba kerülhet. Sokáig nem láthattunk veszélyes támadást, és a találkozó első említésre méltó eseménye sem a szépségéről marad emlékezetes. Gerd Kragl állította meg a gyorsan korcsolyázó Mihály Ákost – szabálytalanul. Az osztrákok játékosát térdre veszélyes játék miatt végleges kiállítással az öltözőbe küldték a játékvezetők, de ez aligha enyhítette a sokáig a jégen fekvő magyar fájdalmát.

Az ötperces emberelőnyt azonban képtelen volt kihasználni a Volán, a fegyelmezetten védekező rivális még azt is meggátolta, hogy Kiss Dávid együttese felálljon adogatni a kapu előtt. Nem sokkal később, már egyenlő létszámnál, a támadóharmadban szereztek korongot a hazaiak, Bartalis István passzolt Guillaume Leclerc-hez, aki egy higgadt csel után lőtt az osztrákok kapusának lábai között a hálóba. Egygólos vezetésnél korcsolyázhattak az öltözőbe a fehérvári játékosok az első szünetre.

A középső játékrészben is fegyelmezetten védekezett mindkét együttes, Vértes Nátán előtt adódott nagy lehetőség, egy az egyben vezethette kapura a pakkot, de a kapusba lőtt. A harmad közepén Daniel Leavenst kenték fel a linziek a palánkra úgy, hogy a Volán támadója csak segítséggel tudta elhagyni a jeget, de még ijesztőbb jelenet volt, ahogy az orvos az egyik kispadon ülő osztrákhoz sietett, mert annak nyaka sérült meg egy felcsapódó bottól, de szerencsére nagyobb baj nélkül megúszta. Nem úgy a Fehérvár kapott gól nélkül, a harmad végén egyenlített a Linz, döntetlennél harsant a második dudaszó.

Az utolsó húsz perc után viszont a Volán játékosai örülhettek, hiszen a meccs legvégén játék késleltetése miatt emberelőnybe került a magyar együttes, és a csapatkapitánya, Hári János révén megszerezte a második gólt, amelyre a Linznek már nem volt válasza, így mind a három pontot otthon tartotta a Fehérvár.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–BLACK WINGS LINZ (osztrák) 2–1 (1–0, 0–1, 1–0)
Székesfehérvár, 2262 néző. Vezette: Groznik (szlovén), Rencz, Muzsik, Zgonc (szlovén).      
FEHÉRVÁR: O. ROY – Fournier, Atkinson / Stipsicz, Vokla / Csollák, T. Campbell – Leavens, HÁRI J. 1, Kuralt / LECLERC 1, Bartalis I. (1), Terbócs / Vértes, McGauley, Laberge / Magosi B., Németh K., Mihály. Edző: Kiss Dávid
LINZ: TIRRONEN – Roe, Mackenzie / Kragl, Stajnoch / Wolf, Würschl / Lindner – Lebler, Collins, Kristler / Romig 1, KNOTT (1), St-Amant (1) / Pusnik, Stuart, Rappold / Mitsch, Bretschneider, Brucker. Edző: Philipp Lukas
Kapura lövések: 23–29.
Emberelőny-kihasználás: 3/1 ill., 3/0.
Fegyelmi büntetések: végleges kiállítás (Gerd Kragl)
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid:
– Rendkívül kiegyenlített meccs volt, amelybe mindkét csapat rengeteg energiát tett. Nagyon kevés valódi gólszerzési lehetősége volt a játékosoknak. Könnyebb lett volna, ha az ötperces emberelőnyünkben betalálunk. Olivier Roy nagyon jól védett, működött az emberhátrányos védekezésünk is. Örülök, hogy jól reagáltunk a pénteki, Graz elleni vereségre, büszke vagyok a srácokra.
Philipp Lukas: – Mindkét csapatnak nehéz volt a mérkőzés. Hatvan perc alatt volt lehetőségünk arra, hogy a magunk javára döntsük el a párharcot. Mindkét kapus remekül védett, és előttük a védelmek is nagyszerűen játszottak. A késői kiállítás döntötte el a meccset, a második kapott gól után már nem volt időnk egyenlíteni.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Bozen–Vorarlberg 4–1
Asiago–Salzburg 2–6
Innsbruck–Villach 3–2
Vienna–Graz 3–4 – hosszabbításban
Olimpija Ljubljana–Klagenfurt 3–2 – szétlövéssel

AZ ÁLLÁS

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Salzburg 22 13 3 2 4 66–49 +17 47
2. Linz 23 12 2 4 5 77–48 +29 44
3. Fehérvár AV19 22 14 1 7 82–62 +20 44
4. Villach 22 11 3 2 6 77–63 +14 41
5. Klagenfurt 23 11 2 3 7 79–54 +25 40
6. Pustertal Wölfe 22 11 1 2 8 66–58 +8 37
7. Bozen Südtirol 22 10 3 9 58–53 +5 36
8. Innsbruck 21 8 3 3 7 56–56 0 33
9. Vorarlberg 22 8 1 2 11 68–74 –6 28
10. Olimpija Ljubljana 23 6 3 2 12 59–71 –12 26
11. Vienna Capitals 23 4 3 3 13 58–87 –29 21
12. Asiago 21 4 2 4 11 45–79 –34 20
13. Graz 22 2 3 3 14 39–76 –37 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik