Jégkorong: Erdély Csanád bajnoki döntőbe vágyik új csapatával

Vágólapra másolva!
2023.09.03. 12:37
null
Erdély Csanád bajnoki döntőbe vágyik új csapatával (Fotó: Getty Images)
A válogatott jégkorongozó, Erdély Csanád hamar beilleszkedett a dán élvonalbeli Esbjerg Energy együttesébe, melynek elsődleges célja, hogy ismét bajnoki döntőt játsszon.

A 27 éves játékos július elején szerződött az északi csapathoz, amelyben elmondása szerint balszélsőként számolnak vele, csakúgy, mint korábban a Fehérvár AV19-nél és a válogatottnál.

„Azt várják el tőlem, hogy minél többet játsszak és minél jobban hozzásegítsem az Esbjerget ahhoz, hogy újra döntőt játszunk és újra megnyerjük a bajnokságot, mert ez nem sikerült nekik a 2016–2017-es idény óta” – mondta az M1 aktuális csatornának Erdély, majd hozzátette, hogy a támadójátékot is segítenie kell, illetve szükség esetén emberhátrányban is számítanak rá.

„Az elmúlt négy-öt meccsen elég sok jégidőt kaptam és nagyban számítottak rám, ami jólesett és azt gondolom, jól is ment a játék. Kellett azért egy-két meccs, mire felvettem a ritmust, mert itt egy kicsivel másabb szisztémát játszunk, mint amit az elmúlt két évben megszoktam, akár válogatott, akár klubszinten” – fejtette ki a magyar jégkorongozó, aki szeretne minél kiegyensúlyozottabban teljesíteni a dán élvonalban.

„Az Odensével, a Herninggel és az Aalborggal még nem találkoztunk, ők jobb játékerőt képviselnek, az Aalborg a Bajnokok Ligájában is szerepel, mint regnáló bajnok, úgyhogy nyilvánvalóan a felsőbb mezőnyhöz tartozik. A mi csapatunk pedig az előző évek alapján általában a negyeddöntőben vagy az elődöntőben esett ki, ezért elsődleges célunk, hogy megugorjuk az elődöntőt” – emelte ki Erdély, majd a Dán Kupával kapcsolatban megjegyezte, hogy az alapszakasz 16. fordulója után a legjobb négy együttes automatikusan bekerül, és ha sikerülne megcsípni az első négy hely valamelyikét, akkor valószínűleg Esbjerg rendezné a kupadöntőt.

„Ha úgy játszom, ahogy azt elvárom magamtól, akkor meglesznek a helyzetek, azokat pedig be kell lőni. Nagyon jó sortársaim vannak, a kanadai center sráccal elég jól megértjük egymást, illetve van egy rutinosabb dán jobbszélső. A felkészülési meccseken elég sok gólhelyzetünk volt, ezt kell folytatni, utána meg már mindegy, hogy hármunk közül ki lövi be, csak valahogy lőjünk gólt” – fogalmazott a hokis, majd hozzátette: az emberhátrányos helyzetekben még fejlődniük kell, mivel ezekből sok gólt kaptak a felkészülés során.

Az Esbjerg Energy a legutóbbi szezonban negyedik lett a dán bajnokságban, az idei idényt pedig vasárnap (ma), a Rungsted ellen kezdi, amelyet az első felkészülési mérkőzésén 5–4-re felülmúlt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik