Jégkorong: Tényleg van esélyünk az A-csoportra, de alázatosan készülünk – Garát

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.04.23. 07:42
A magyar jégkorong-válogatott világbajnoki felkészülési mérkőzésen 3–2-re legyőzte Ukrajnát a Vasas Jégcentrumban. A találkozó után Garát Zsomborral és Erdély Csanáddal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Garát Zsombor szerint hullámvölgyekkel teli mérkőzést vívtak az ukránokkal.

„Szerintem nagyon jó csapattal vannak itt. Nehéz helyzetbe kerültünk néhgányszor saját magunk miatt, az egy egy elleni párharcokkal rendre nem tudunk dűlőre jutni, ebben még nagyon sokat kell fejlődnünk. Szerintem nagyon jó karaktert mutattunk csapatszinten azzal, ahogy a végén visszajöttünk, és büntetőkkel meg tudtuk nyerni a mérkőzést.”

Erdély Csanád szerint ez a győzelem jó válasz volt a Szlovéniától elszenvedett vereségre.

„Kedden egy kicsit álmoskásan kezdtünk, és nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna. Én azt gondolom, most tettünk egy lépést a felkészülésben. Mindenképpen örömteli, hogy vissza tudtunk jönni egy ilyen hat öt elleni góllal, ez nagy erőt adott nekünk, és egy kicsit az önbizalmunk is megjött, hogy gólokat is tudtunk lőni. Összességében még mindig van miben fejlődni az elkövetkező egy hétben, míg elkezdődik a világbajnokság, de azért jót tett a csapat önbizalmának ez a győzelem.”

Videónkban beszél arról is, mennyire tud táplálkozni a Fehérvárral vívott remek szezonjából, illetve mindketten válaszolnak arra: éreznek-e nyomást amiatt, hogy a közvélemény és a szakma szerint is óriási az esély most a feljutásra az A-csoportba.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 3–2 (0–1, 1–0, 1–1. 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Budapest, Vasas Jégcentrum, 1665 néző. Vezette: Soós, Németh M., Pálkövi Botond, Szabó D.
MAGYARORSZÁG: Rajna – Garát, Macaulay / Pozsgai, Horváth M. / Szirányi B., Kiss R. / Tóth Gergely, Fejes – Erdély Cs., Hári J., Magosi B. 1 / Papp K., Nagy G. (1), TERBÓCS / Vincze P., Sárpátki 1, KULMALA 1 (2) / Mihály Ákos, Vas J., Szita / Kóger D., Tóth R. Szövetségi kapitány: Sean Simpson
UKRAJNA: PISZARENKO – Tolsztusko, Merezsko (1) / Pangelov-Juldasev, Matuszevics / Litvinov, Andrejkiv / Csikancev, Hrebenik – Pereszunko, Mazur, Mihnov / LJALKA 1, Fadejev, Korencsuk / Blahij, Nimenko, Morozov 1 / Andruscsenko, Szimcsuk, Borodaj / Sziszak. Szövetségi kapitány: Vadim Sahrajcsuk
Kapura lövések: 38–27
Gól – emberelőnyből: 7/0, ill. 5/1
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán (másodedző):– Erős, lendületes ukrán csapattal játszottunk, és láthattuk, ahogy haladt előre a mérkőzés, mi is egyre jobban megtaláltuk a ritmust. Az emberhátrányos szituációkkal elégedettek lehetünk, bár a statisztika szerint egy gólt kaptunk így, az valójában egy szólótalálat volt, ezért nem számolnám ide. Szinte az összes olyan játékhelyzetet megtapasztaltuk, ami a világbajnokságon előfordulhat. Noha szétlövés kellett a győzelemhez, az mindenképp pozitívum, hogy többször is felálltunk hátrányból, megmutattuk a karakterünket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik