Jégkorong: félig teli, félig üres a pohár – évértékelő, 2021

Felemás volt ez az év is – éppen úgy, ahogy az elmúlt esztendők is jégkorongos szemüvegen keresztül. Volt itt minden a zárt kapus meccsektől újabb elmaradt világbajnokságokon át az olimpiai álomkergetésig, klubszinten pedig ugyancsak nagy magasságok és mélységek, meglepő és kevésbé meglepő végkifejletekkel.

A számvetést már csak az illendőség kedvéért is válogatottjainkkal kell kezdenünk, no meg nem mellékesen azért, mert változatlanul ők a sportág legszélesebb közérdeklődésre számot tartó „prémiumtermékei”. Bizony, most már így, többes számban; sőt, egyesek azt a „szentségtörést” is megengedik maguknak, hogy emlékeztessenek arra: eredményei alapján női csapatunk jelenleg magasabb polcon helyezkedik el, mint hagyományosan közönségkedvenc férfiegyüttesünk. Persze, az almát a körtével összehasonlítani nem biztos, hogy elegáns, meg nem is feltétlenül szükséges (ez amúgy sem verseny „házon belül”), inkább annak kell örülni, hogy a férfiak mellé szerethető hölgyválogatottunk is felnőtt – eredményekben mindenképpen (sőt...), és az utóbbi hónapok tanúsága alapján lassan népszerűségben is.

A férfiak dolgát persze nyilván nem könnyítette meg, hogy 2021-ben már egymás után a második világbajnokságukat kellett törölni a fránya vírus miatt, így a 2020 szeptemberében kinevezett Sean Simpson szövetségi kapitány másfél év után is jobb híján az ismerkedési fázisban tart a csapattal.

Ennek ellenére a vb hiányában az év fő eseményévé előlépő augusztusi olimpiai selejtezőtornára egész jól összekapta az együttest, két legjobbunk, a mononukleózis-fertőzés miatt hiányzó Galló Vilmos és az utolsó percben sérülés miatt kieső Sebők Balázs nélkül is. Nyolc harmad erejéig legalábbis mindenképpen, csak azt a kilencediket tudnánk feledni... Rigában előbb 2–1-re vertük meg az elitben szereplő olaszokat, aztán 2–0-s vezetés után kaptunk ki 5–3-ra a 2019-es kiesésük előtt jó évtizeden át ugyancsak az A-csoportban edződő franciáktól, majd a záró meccsen úgy álltunk negyven percet követően 0–1-re az abszolút topfavorit, világranglista-10. házigazda lettekkel (csak a miheztartás végett, mi 21.-ek vagyunk), hogy a középső játékrészben simán fordíthattunk volna. Mégis, a legtöbben a totális összeesésre emlékeznek, az előzmény és példa nélküli 0–8-as záró harmadra, ezzel együtt a 9–0-s zakóra, ami nyilván valahol az élet és a sport igazságtalansága is...

Női válogatottunk mindenesetre megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Az ő elit-vb-jüket kétszeri halasztás és időpont-módosítás után nagy nehezen csak tető alá hozták Kanadában, a mieink pedig a sportág őshazájának szülötte, a másodedzőként olimpiai bajnok Lisa Haley irányításával megszerezték történetük első, ráadásul fényes győzelmét az A-csoportban. Az 5–1-re legyőzött dánokat meg is előztük a végelszámolásnál, s mivel a járvány miatt nem volt kieső és feljutó, a magyar lányok 2022-ben is az elitben harcolhatnak tovább – a maguk olimpiai selejtezőjében pedig csupán egyetlen lépés választotta el őket a csodától.

Klubszinten legmagasabban jegyzett csapatunk, az osztrák bázisú ICEHL-ben szereplő Hydro Fehérvár AV19 teljesítménye hullámzó volt. A Volán szenzációs alapszakasz után váratlanul összezuhant a legfontosabb részre, a középszakaszra és a rájátszásra, a csúfos söprés utáni búcsú és a Magyar Kupa-döntő DEAC-cal szembeni még meglepőbb elbukása a nem sokkal korábban szerződést hosszabbító Antti Karhula állásába került. A nyáron a helyére hozott, hétévnyi NHL-tapasztalattal felvértezett Kevin Constantine vezetésével azonban ismét jó úton jár a Fehérvár – ráadásul magyar húzóemberekkel! –, amely az új évre az előkelő második helyen fordult, és csak remélni tudjuk, hogy idén nem fogy el a lendület a lényegre...

Mindezek mellett ha szlovák extraligás csapatunk a MAC után a DVTK hazatértével már nincs is, Majoross Gergely személyében változatlanul van „A-csoportos edzőnk”, míg Galló Vilmos jóvoltából svéd, Sebők Balázs révén pedig finn élvonalbeli elitlégiósunk. Már „csak” az kellene, hogy végre egészségesek is maradjanak, ha nem túl nagy kérés, mondjuk, Hári Jánossal és Bartalis Istvánnal együtt, így a remélhetőleg ezúttal már tényleg megtartható májusi divízió 1/A-világbajnokságon felvehetjük a versenyt a riválisokkal minden idők egyik legkiélezettebbnek ígérkező vb-jén, amelyen bármi és annak az ellenkezője is megtörténhet...