Erste Liga: Terbócs döntött, a MAC legyőzte a Brassót

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.01.12. 20:14
null
Terbócs István szerezte a MAC Újbuda első és negyedik gólját (Fotó: Mudra László/MAC HKB Újbuda)
A MAC Újbuda 4–3-ra legyőzte a Brassót a jégkorong Erste Liga alapszakaszának keddi játéknapján. A Corona a 17. mérkőzésén kapott ki először a rendes játékidőben.

A MAC a második harmadban 3–1-re vezetett, de a játékrész végére a brassóiak egyenlíteni tudtak.

Már úgy tűnt, hogy hosszabbítás lesz, azaz megőrzi rendes játékidőbeli veretlenségét a Brassó, amikor a hazaiak első találatát is jegyző Terbócs István másfél perccel a vége előtt megszerezte a budapesti együttes győztes gólját. Persze kitett magáért a kapus, Bálizs Bence is, aki 93 százalék feletti hatékonysággal védett.

A két csapat hétfőn is összecsapott, akkor a Brassó 2–1-re legyőzte a MAC Újbudát.

A nap másik meccsén Győrben a Titánok Császár Hunor hosszabbításban szerzett góljával 3–2-re legyőzték a Gyergyói HK-t.

JÉGKORONG ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ

MAC HKB ÚJBUDACORONA BRASOV (romániai) 4–3 (1–1, 2–2, 1–0)
Budapest,
Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Kincses, Wolf L., Kis-Király, Dorner
MAC: BÁLIZS
Pozsgai, Dóczi – Macaulay, Jászai – Garát (1), Csollák – Strenk O., Tornyai M.
Schlekmann, Nagy Krisztián, Kozma D. – BRANCE ORBÁN 1 (2), KREISZ B. 1 (1), TERBÓCS2 (2) – Kedves R., Majoross B., Ádám – Molnár B., Lőczi, Ritter
Edző: Kangyal Balázs
BRASSÓ: Tőke
Carlson, McFadden – DAME-MALKA 1, Wilson (1) – Boriszenko, Bors H. – Gajdó T., Szőcs
Gliga, KLEMPA1 (1), VALCHAR (2) – Finucci (1), Molnár Zsombor, Tranca 1 – Mihály E., Molnár Zoltán, Péter B. – Gajdó B., A. Vasile, N. Vasile
Edző: Dave MacQueen
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Kapura lövések: 29–43

TITÁNOK–GYERGYÓI HK (romániai) 3–2 (0–0, 2–1, 0–1, 1–0) – hosszabbítás után
Győr, zárt kapuk mögött. Vezette: Gangel, Kormos, Fényi, Mizsák
TITÁNOK: GYENEY
Nagy Á., Reiter A. – Kóger B., McNulty (1) – Dobmayer (1), Erdély B. – Vas Márk, Vincze G.
CSÁSZÁR 1, Luusuaniemi, Tiainen – Almási, BALOGH B. 1, KOVÁCS ALEX (1) – Dézsi, MADÁCSI 1, JAKIMCSUK (1) – Ambrus, Németh K., Rétfalvi
Edző: Kasper Vuorinen
GYERGYÓ: Ruczuj
Bobcek, Troncinsky (1) – Fejes N., Imre P. – Ferencz-Csibi, Raszulov – Elekes-Darabont, Nagy Cs.
Koskiranta 2, ST. AMANT, Szigeti – Basaraba (1), E. Pance, Silló – Bíró G., Csergő, Szabó K. – Barabás, Péter Zs., Sára
Edző: Szilassy Zoltán
Kiállítások: 10 perc, ill. 12 perc+10 perc fegyelmi (Koskiranta)
Kapura lövések: 37–35
MESTERMÉRLEG    
Arany Máté (másodedző):
– Fel voltak tüzelve a játékosaink, mert nekünk ezzel a héttel élesedik a rájátszásért folytatott küzdelem, továbbá frusztrált minket, hogy jó hokink dacára sem jöttek az eredmények. Beleugrottunk ebbe a meccsbe, és bebizonyosodott, ha a srácok azt csinálják, amit kérünk és együtt dolgozunk szívvel-lélekkel, akkor ilyen erős riválissal szemben is nyerhetünk.
Szilassy Zoltán: – Az összpontosítás hiányzott, hatvan perc alapján semmiképp sem szolgáltunk rá a három pontra. Az ellenfél keményen harcolt, végig dolgozott, egyszerűen játszott, mi viszont túlkomplikáltunk ezt-azt, pedig megtanulhattuk volna már, hogy ebben a ligában semmi sem megy könnyen. Abban kell javulnunk, hogy a képesség nem elég, hozzá kell tenni a fájdalmas munkát is.

AZ ÁLLÁS
1. FTC-Telekom 24 12 5 3 4 96–74 +22 49
2. Debreceni EAC 24 13 3 2 6 93–70 +23 47
3. MAC HKB Újbuda 24 11 4 3 6 98–68 +30 44
4. Újpesti TE 24 10 4 3 7 95–83 +12 41
5. Corona Brasov Wolves 17 10 2 4 1 66–39 +27 38
6. Gyergyói Hoki Klub 22 7 2 6 7 55–66 –11 31
7. Sport Club Csíkszereda 14 9 2 3 72–50 +22 29
8. Opten Vasas HC 22 5 2 15 58–85 –27 17
9. Titánok 22 2 4 3 13 56–99 –43 17
10. Dunaújvárosi Acélbikák 25 1 5 1 18 66–121 –55 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik