Jégkorong: életműdíjat kapott az FTC és a válogatott exedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.25. 20:27
Életműdíjat kap Orbán György jégkorongedző, a 76 éves szakembert a Magyar Edzők Társasága tünteti ki.

A magyar szövetség keddi beszámolójában kitért rá, hogy Orbán György a jégkorong mellett a kézilabdában is kiemelkedően teljesített. A hokis pályafutását a Vörös Meteorban kezdte, majd a Budapesti Építők kapusa volt. A Testnevelési Főiskola szakedzői szakának elvégzése után 1967 és 1981 között a Központi Sportiskolában (KSI) dolgozott, majd 1981 és 1990 között az FTC felnőtt csapatának volt a vezetőedzője.

A zöld-fehérekkel kétszer nyerte meg a magyar bajnokságot. Emellett 1975 és 1980 között az ifjúsági válogatottat irányította, majd edzőként szerepet vállalt a felnőtt válogatott mellett az 1983-as és 1989-es világbajnokságokon, 1983-ban részese volt a nemzeti együttes C-csoportból való feljutásának.

A Kemény Dénes vezette Magyar Edzők Társaságának elnöksége legutóbbi ülésén három különböző sportágban dolgozó szakembert mesteredzői, hatot pedig életműdíjjal tüntetett ki – köztük id. Orbán Györgyöt –, míg ketten Ormai László-díjban részesültek. A Testnevelési Egyetemen szeptember 25-én konferenciát rendeznek az edzők napja keretében, ekkor adják majd át a díjakat.Orbán György a jégkorong mellett a kézilabdában is kiemelkedően teljesített. A hokis pályafutását a Vörös Meteorban kezdte, majd a Budapesti Építők kapusa volt. A Testnevelési Főiskola szakedzői szakának elvégzése után 1967 és 1981 között a Központi Sportiskolában (KSI) dolgozott, majd 1981 és 1990 között az FTC felnőtt csapatának volt a vezetőedzője.

A zöld-fehérekkel kétszer nyerte meg a magyar bajnokságot. Emellett 1975 és 1980 között az ifjúsági válogatottat irányította, majd edzőként szerepet vállalt a felnőtt válogatott mellett az 1983-as és 1989-es világbajnokságokon, 1983-ban részese volt a nemzeti együttes C-csoportból való feljutásának.

A Kemény Dénes vezette Magyar Edzők Társaságának elnöksége legutóbbi ülésén három különböző sportágban dolgozó szakembert mesteredzői, hatot pedig életműdíjjal tüntetett ki – köztük id. Orbán Györgyöt –, míg ketten Ormai László-díjban részesültek. A Testnevelési Egyetemen szeptember 25-én konferenciát rendeznek az edzők napja keretében, ekkor adják majd át a díjakat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik