KoroNapló: Stockholmban kicsit más az élet – Galló Vilmos

GALLÓ VILMOS (Svédország)GALLÓ VILMOS (Svédország)
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 09:23
A finn élvonalbeli KooKoónál a következő évadra is szerződéssel rendelkező jégkorongozónk, Galló Vilmos korábbi légióshelyszínén, Svédországban tartózkodik, csak eddigi állomáshelyéről, Sundsvallból átutazott Stockholmba.



„Edzésről jelentkezem, görkorival gyakoroltam: jól ment, bár néhányszor majdnem elestem... Most, hogy nincs jég, próbáljuk imitálni azokat a mozgásokat, használni azon izmokat, amelyek a korcsolyázáshoz kellenek. Most tízszer 1.8 kilométert teljesítettem, kemény volt, mert most először edzettem a kondimra. Ám mivel elvileg augusztus végén olimpiai selejtezőnk lesz, el kellett kezdeni a készülést, főleg, hogy nem sok jeget fogunk látni addig...

Egyébként átutaztam Stockholmba a családhoz húsvétra – remélem, mindenkinek jól telt –, és mivel kicsit délebben vagyunk, jobb az idő is, nem esik például a hó, mint Sundsvallban... Kicsit tartottam az utazástól, hiszen nem szeretnék megfertőzni senkit, főleg a családtagjaimat, ha esetleg bennem lenne a vírus, ám igyekszem minden szükségeset megtenni, például én sem járok sehova, ahol nagyobb lehetne a kockázat. Stockholmban kicsit más az élet, a szüleim dolgoznak, a kistestvéremnek pedig tart az iskola. Mindenesetre édesanyám sütött-főzött, úgyhogy az extra kilókat is le kell most adni.

Normál esetben is lassan véget érne a hokiidény, viszont a szerződésekről, átigazolásokról semmit sem lehet tudni, illetve csakis annyit, hogy a járványhelyzet nyilván kihat majd a csapatokra is. Arról például mi is hallottunk, hogy ha sokáig tartanak a korlátozások, akkor iksz százalékot levehetnek a fizetésünkből. Hogy ez miként valósítható meg, az persze klubról klubra változhat, de a lényeg, hogy mindenkinek az a célja, hogy az egyesületek túléljék a jelen helyzetet, ugyanakkor a dolgozók se maradjanak fizetés nélkül.

Még jelentkezem, addig is vigyázzunk egymásra!”

AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok),Galló Vilmos(Svédország),Gulácsi Péter(Németország),Kemény Dénes(Magyarország),Ligetvári Patrik(Spanyolország/Magyarország), Planéta Szimonetta (Franciaország). Korábban: Pádár Krisztián (Oroszország, Vojvoda Dávid (Olaszország).

A KoroNapló korábbi bejegyzéseitIDE KATTINTVAtekinthetik meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik