Jégkorong: Évek óta anyagi gondokkal küzdünk – Ocskay

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.24. 08:35
A tizedik helyen zárt, így lemaradt a rájátszásról a Fehérvár AV19 a jégkorong EBEL-ben. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató nem elégedett az együttes teljesítményével.

„Ez volt a kilencedik EBEL-szezonunk, négyszer jutottunk be a playoffba, ötször nem – idézi a feol.hu Ocskay Gábort, a Volán szakosztály-igazgatóját. – Az idény előtt összerakott keret alapján a rájátszásba vártuk a csapatot. Sajnos már augusztus vége felé látszott, hogy nem lesz ez annyira egyszerű. A májusban megműtött két legjobb légiós (Banham Frank és Sarauer Andrew) nagyon hiányzott, ez rá is nyomta bélyegét a szezonunkra. Csak a meccsek felén játszottak, s nem is olyan
állapotban, amilyenben jó teljesítmény lett volna várható tőlük. Mindemellett a keresztszalag-szakadással műtött Bartalis István sem játszott decemberig, s a Rob Pallin javaslatára szerződtetett légiósaink sem tudtak megfelelő produkciót nyújtani.”

„Főleg csatárposzton voltak problémáink, rettenetesen kevés gólt lőttünk, és az emberelőnyjátékunk is elvesztette hatékonyságát. Ebben a mutatóban a tizenegyedik helyen végeztünk tizenhárom körüli százalékkal. Sokszor gondot okozott, hogy három sornyi ép, egészséges játékosunk legyen. Elküldtük Blackwatert, a próbajátékra érkező Kinasewich nem vált be, majd elküldtük Connollyt. Nem alakultak jól a dolgok, ezek megelőzhetőek lettek volna, ha előbb meglépjük az edzőcserét.”

„Csak a két kapus, valamint a védelemből dicsérhetők játékosok. Vannak bekkek, akik kimondottan jók voltak, de a csatárok közül nem tudok kiemelni senkit sem, aki az elvárásnak megfelelően, vagy afölött teljesített volna. Ez a nagy probléma. A két fiatal, Vincze Péter és Sárpátki Tamás üde színfolt volt. Csalódást okozott, hogy az EBEL-ben szereplő tizenkét-tizennégy magyar válogatott játékos nem azt hozta, amit tud.”

„Évek óta jelentős anyagi gondokkal küszködünk, s nincs ez másként most sem. A stabilitást most sem sikerült elérnünk, a fő támogatónk az önkormányzat, s ha a város nem állna a hoki mellett, akkor nagyon nagy bajban lennénk. Az EBEL csapatainak költségvetését tekintve éppen ott vagyunk a rangsorban, ahová most az eredményeink soroltak. De most nem a pénztelenség volt a fő probléma, hanem a példátlan sérüléshullám, ami a szakmai munka minőségét kérdőjelezi meg. Hannu Järvenpää március végéig, a Magyar Kupa zárultáig itt lesz velünk, dolgozik az EBEL-csapattal. Rövid időn belül tehát nem lesz döntés az edzőváltás kérdésben.” feol.hu Ocskay Gábort, a Volán szakosztály-igazgatóját. – Az idény előtt összerakott keret alapján a rájátszásba vártuk a csapatot. Sajnos már augusztus vége felé látszott, hogy nem lesz ez annyira egyszerű. A májusban megműtött két legjobb légiós (Banham Frank és Sarauer Andrew) nagyon hiányzott, ez rá is nyomta bélyegét a szezonunkra. Csak a meccsek felén játszottak, s nem is olyan
állapotban, amilyenben jó teljesítmény lett volna várható tőlük. Mindemellett a keresztszalag-szakadással műtött Bartalis István sem játszott decemberig, s a Rob Pallin javaslatára szerződtetett légiósaink sem tudtak megfelelő produkciót nyújtani.”

„Főleg csatárposzton voltak problémáink, rettenetesen kevés gólt lőttünk, és az emberelőnyjátékunk is elvesztette hatékonyságát. Ebben a mutatóban a tizenegyedik helyen végeztünk tizenhárom körüli százalékkal. Sokszor gondot okozott, hogy három sornyi ép, egészséges játékosunk legyen. Elküldtük Blackwatert, a próbajátékra érkező Kinasewich nem vált be, majd elküldtük Connollyt. Nem alakultak jól a dolgok, ezek megelőzhetőek lettek volna, ha előbb meglépjük az edzőcserét.”

„Csak a két kapus, valamint a védelemből dicsérhetők játékosok. Vannak bekkek, akik kimondottan jók voltak, de a csatárok közül nem tudok kiemelni senkit sem, aki az elvárásnak megfelelően, vagy afölött teljesített volna. Ez a nagy probléma. A két fiatal, Vincze Péter és Sárpátki Tamás üde színfolt volt. Csalódást okozott, hogy az EBEL-ben szereplő tizenkét-tizennégy magyar válogatott játékos nem azt hozta, amit tud.”

„Évek óta jelentős anyagi gondokkal küszködünk, s nincs ez másként most sem. A stabilitást most sem sikerült elérnünk, a fő támogatónk az önkormányzat, s ha a város nem állna a hoki mellett, akkor nagyon nagy bajban lennénk. Az EBEL csapatainak költségvetését tekintve éppen ott vagyunk a rangsorban, ahová most az eredményeink soroltak. De most nem a pénztelenség volt a fő probléma, hanem a példátlan sérüléshullám, ami a szakmai munka minőségét kérdőjelezi meg. Hannu Järvenpää március végéig, a Magyar Kupa zárultáig itt lesz velünk, dolgozik az EBEL-csapattal. Rövid időn belül tehát nem lesz döntés az edzőváltás kérdésben.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik