Jégkorong: miskolci 4. hely a fehérvári tornán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.07. 17:28
Az osztrák Graz 99ers jégkorongcsapata végzett a harmadik helyen a székesfehérvári Ifjabb Ocskay Gábor-emléktornán, miután a mai helyosztón kétgólos győzelmet aratott a Miskolci Jegesmedvék ellen.

Az első harmad végére egygólos hátárnyba kerülő miskolciak a második harmadban fordítottak, és hiába játszottak lényegesen jobban, mint a Fehérvár AV19 elleni szombati elődöntőben, a két csapat között meglévő sebességkülönbség miatt többször kerültek létszámhátrányba. Ez aztán meg is pecsételte a sorsukat. A Graz a folytatásban három alkalommal váltott gólra szimpla fórt, míg egyszer kettős emberelőnyben volt eredményes.

JÉGKORONG, IFJ. OCSKAY GÁBOR-EMLÉKTORNA
A 3. HELYÉRT

Miskolci Jegesmedvék–Graz 99ers (osztrák) 3–5 (0–1, 2–4, 1–0)
DÖNTŐ
Fehérvár AV19–Olimpija Ljubljana (szlovén) – később

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik